Két híres látnivaló: Pamukkale medencéi és Epheszosz romjai
Hierapolis
2015. május 4, hétfő
A délelőtt utazással telt, de aztán megérkeztünk Pamukkaléba, amit talán a legjobban vártam. Lepakoltuk a cuccokat, és irány Hierapolis, a csillogó fehér sziklák felett. A két látványosságot egy jeggyel lehet látogatni és együtt kerültek fel az UNESCO világörökségi listájára is. A legjobb a szállásról felmenni busszal vagy taxival a hegy tetejére, lassan lesétálni a hatalmas rommezőn, majd tovább a mészkőmedencék közt vissza a faluba. Maga a település egész pici, néhány nem különösebben izgalmas vendéglővel és pár hotellel.
Hierapolis kevésbé ismert régészeti lelőhely, pedig hatalmas, és meglehetősen érdekes. 2.5 órát sétáltunk körbe, és még így sem láttuk minden részét. Az egyik legszebben kialakított lelőhely, nyilvánvalóan a telekszomszéd szikláknak köszönhetően. Elképesztően sok turistát vonz, így nagyobb költségvetésből gazdálkodhatnak. Szépen kialakított sétányok, virágos mezők, többnyelvű táblák várják a látogatókat. A város i.e. 190-ban épült ki, elsősorban a termálvizet felhasználó fürdővárosnak. Rómaiak, görögök, bizánciak fordultak meg itt, zsidók, ortodox keresztények és ateisták – békés együttélésben. Az idillt csak a földrengések zavarták meg. Végül egy 1334-es hatalmas természeti katasztrófa után a város elnéptelenedett. A leglátványosabb épület a 12.000 főt befogadni képes római színház, nagyszerű színpadával, melyet az UNESCO segítségével nemrég gyönyörűen helyrehoztak. Ugyancsak látványos a több kilométer hosszan elterülő nekropolisz, azaz temető, gyönyörű szarkofágokkal.
Pamukkale
Pamukkale palacsintasütő formájú teraszai a hófehér, vattára emlékeztető hegyen sorakoznak. A legfelső sorban levő medencékben 10-50 centi mélyen meleg termálvíz van. A szikrázó hófehér hegy csodálatos kontrasztot alkot a kék éggel és a falut körülölelő zöldellő mezőkkel, különösen a késő délutáni, kora esti órákban. A folyamatosan alakuló mészkőmező védelmében csak mezítláb lehet a hegyen közlekedni. Ha valaki az egyik bejárattól a másik felé megy, akkor vinni kell a cipőt. Nálunk a csoport nagy része fent hagyta a lábbelit és csak egy órácskát mászkáltak a hegyen, utána kimentek a parkolóba a buszhoz. Én inkább tovább maradtam fotózni és lesétáltam a faluba, betéve a szandált a hátizsákomba. Este 6 körül jelentősen ritkultak a turisták, visszaindultak a hotelbe a 7 órás vacsorákhoz. Végre lehetett normális képeket kattintani. Szép kényelmesen ballagtam le a faluig, ott aztán ettem egy mantit (török raviolit), kilátással a „gyapothegyekre”.
A falu legszélén lakunk, a Pamuksu hotelben. Hangulatos kis szálloda. Bár a környék csendes és a mecset sincs túl közel, a szomszéd szobákból itt is átszűrődik a zaj, így most se jön össze a nyugis alvás.
Aphrodisias
2015. május 5, kedd
Ma Selcuk felé vettük az irányt, de útba ejtettünk ismét egy rommezőt. Van belőle úgy kétszáz az országban, úgyhogy soha nem kell messze menni egy görög vagy római színházért.
Aphrodisias volt ma a terítéken, egy viszonylag kisebb és kevésbé látogatott római város. Abban mindenképp kitűnik a többi közül, hogy míg híresebb társainak, például Epheszosz emlékeinek a javát európai régészei hazacipelték a saját múzeumaikba, Aphrodisias gyönyörű szobrai és falfaragásai itt vannak a terepen kialakított kiállításon. Az egykori város Afroditének, a szerelem istennőjének állított templomot és a művészek kedvelt központja volt. Az itt tevékenykedő szobrászok művei az egész birodalomba, sőt, külföldre is eljutottak. A legnagyobb élmény a 30.000 férőhelyes, 270 méter hosszú stadion volt. Alig láttuk a másik végét, akkora. Viszonylag épen megmaradt, akárcsak a római színház, valamint a színház formájú parlament.
A legpompásabb állapotban a tetrapylon (négy duplaoszlopos kapuzat) van, de ez rekonstruált darab, 85%-ban eredeti kövekből.
Szintén érdekes volt egy fotókiállítás, ami az 1950-es években készült képeken mutatta meg, hogy nézett ki a terep a feltárás előtt. Még a 12. században egy Geyre nevű falu alakult a romok körül, és a lakosok totál lazán felhasználták a több ezer éves oszlopokat, padokat. Volt egy régi fotó, amin egy falusi kunyhó közepén egy római oszlop tartja a mennyezetet, máshol meg idős bácsikák beszélték meg a napi eseményeket egy kőpadon. A falut 1956-ban egy földrengés pusztította el, akkor néhány kilométerrel arrébb építették újjá és a régészek végre munkához láthattak.
Selcuk
Selcukban két éjszakát töltünk a Canberra hotelben, végre nem kell holnap pakolással kezdeni a napot. A csoport szokás szerint vacsorázni ment, én meg szokás szerint nem mentem velük. Inkább nézelődtem a tripadvisoron, mi szimpatikus, és örömmel láttam, hogy a látogatók által első helyre sorolt kajálda egy kis kávéház, ahol mindenki ódákat zeng a künefe-ről – és én pont ezt akarom már egy ideje kipróbálni, úgyhogy kivételesen sütemény lett a vacsora. Tényleg nagyon finom volt, hozzá frissen facsart narancslével, hogy azért valami egészséges is legyen (és mert az annyira finom itt).
Ephesus
2015. május 6, szerda
Délelőtt Ephesus volt a program, és bár volt rá egy egész napunk, mégis korán keltünk, hogy reggel nyolckor már ott toporogjunk, amikor kinyit. Később ugyanis megjönnek a nagy óceánjárók és lépni nem lehet a több ezer turistától. Árnyék nem sok volt, így majd megsültünk a rommezőn, nyáron elég gyilkos lehet itt a 40-45 fokban, most is épp az elviselhetőség határán volt.
Ephesus a legkomplettebb klasszikus európai metropolisz, ahol a leginkább bepillanthatunk abba, milyen is volt egy görög-római város. Bár már 150 éve tart a feltárása, 82 százaléka még mindig a régészekre vár. A római Kisázsia fővárosaként 250.000 lakója volt, és gazdagságának köszönhetően itt állt a föld akkori legnagyobb temploma, a világ ókori hét csodájának egyike: az Artemis templom. Az egykori hatalmas, 127 oszlopos templomból ma már csak egy magányos, rekonstruált oszlop áll egy mélyen fekvő kis mező szélén, mely most épp vízzel volt teli. Időnként kiszárad, de hiába keresgélnek, a templom többi részét már rég széthordták.
Természetesen itt is van pompás színház, tágas agorák, templomok. Különleges a nyilvános WC, ahol meglehetősen közel kellett egymás mellett ülni a gazdag férfiaknak (csak azok látogathatták) a márványos – amit WC előmelegítő szolgák tettek kényelmesebbé, ez ugyanis külön szakma volt. Akárcsak azoké a muzsikosoké, akik a falakon túl zenéltek, hogy a nyilvános WC-ből kiszűrődő esetleges kellemetlen zajokat a járókelők ne hallják. A leggazdagabb efezusiaknak amolyan klubtagságuk is volt, azaz a nyilvános WC-ben saját ülőkéjük.
Lenyűgöző az egykori könyvtár épülete is, ami rekonstruált, de legalább valami képet kaphatunk általa az egykori gazdagságról. 12.000 tekercsével az i.e. 2. évszázadban Alexandra és Pergamon után ez volt az ókori világ harmadik legnagyobb könyvtára.
Álomszépek voltak az egykori lakónegyedek – ide külön jegy kell, úgyhogy nem volt tömeg, pedig igazán megérte megnézni.
Az alapos látogatás után egy közeli, nagyon hangulatos étterembe mentünk, melynek a gözleme a specialitása, legtöbben azt ettünk.
A délután szabad volt. Eredetileg azt terveztem, kimegyek a helyi busszal a pár percre levő strandra, de aztán rájöttem, hogy a teraszom is ideális hely napozni: odasütött a nap és kellemes szellő volt, úgyhogy győzött a lustaság, és csak oda hevertem ki olvasni. Annyira tömény ez az utazás, jól esett egy kis semmittevés.
Este aztán besétáltam a központba, és menemem-et vacsoráztam, ami ugyan itt inkább reggeli, de valami könnyűt akartam enni. Olyan mint a mi tojásos lecsónk, csak ebben a tojás dominál, mondhatnám lecsós rántotta. A város kifejezetten hangulatos, egy rakás árnyékos parkkal, ahol az asztalokon komoly backgammon mérkőzések zajlanak.
Olvasd el a sorozat további részeit is:
Isztambul – látnivalók és praktikus tanácsok
Ankara és hőlégballonozás Kappadókia felett
Kaymakli – látogatás egy föld alatti városban
Olympus, Kas, Xanthos – rommezők földjén