2016. június 27-29. A kurta seattlei városnézés után felvettem az autót, amivel három hét alatt tervezek lejutni Los Angelesbe. Elsőként irány az oregoni tengerpart, aztán néhány kis kitérő nemzeti parkokba.
Szerencsére most is két kategóriával nagyobbat adtak, ez nem olyan magas, mint a terepjáróm volt, csak hosszú – de legalább nem kell sámli, hogy beszálljak. Nincs túlságosan leharcolva, mindössze 36 mérföld volt benne, amikor átvettem. Szép ezüstszürke Nissan Altima.
Olympic nemzeti park
Első estére az Oregon állambeli Astoriába igyekeztem eljutni, kis kitérővel az Olympic nemzeti parkba. Az út a GPS szerint a tengeren át vezetett, de szerencsére volt komp.
Egy pillantás a nemzeti parkra. Túrára nem volt idő, de legalább pár kilátóból megcsodáltam.
Aztán hajtottam tovább dél felé, míg nem figyelmes lettem a Hama Hama Oyster Bar-ra. Ki tud ilyen névnek ellenállni?
A nap izgalma az volt, hogy egy totál kihalt részen jól megnyomtam a gázt, és egyszer csak nagy szirénázással feltűnt mögöttem egy rendőrautó. Csoda, hogy beért. Szépen lehúzódtam és megvártam az autóban a rendőrt, amíg valamit intéz először az autóban, aztán odajön szép lassan hozzám. Most már tudom, hogy ez a szokás, az első gyorshajtásom során jó pár éve kipattantam az autóból és odasétáltam a rendőrhöz, aki halálra várt arccal kiabált rám az autójából, hogy fel a kezekkel! Szóval nem szabad feléjük menni. Mondta, hogy nagyon gyorsan mentem, én meg persze csodálkoztam, aztán még eldiskuráltunk egy darabig és valahogy sikerült kidumálnom magam, hogy ne büntessen meg. Hála Istennek, különben elég húzós csekk lett volna.
Elértem a Columbia folyót, ahol elég király volt áthajtani a hídon.
Astoria
Ilyen volt, amikor megérkeztem Astoriába.
Ez pedig ugyanaz, az erkélyemről.
Az Astoria Riverwalk Innben foglaltam egy szobát, nagyon barátságos hely, és minden szoba a folyóra, illetve a hídra néz. A szobák egy részét felújították, én is egy ilyet kaptam, ahogy büszkén mutatta a tulajdonos. A reggeli felhozatal is király volt, mindenféle bagel, müzlik, igazán jól laktam.
Másnap reggel először körbenéztem a városban, ahol a helyi régiségbolt tetszett a legjobban. Ruhák, bútorok, de még kopott porcelánmosdók és asztallábak is voltak, hatalmas választék, és annyi minden tetszett. Igazán nem is értem, miért vonzódok ennyire a régi dolgokhoz, ahogy öregszem, annál jobban:-)
Aztán autókáztam tovább dél felé.
Hajóroncs a parton
Először a közeli Fort Stevens nemzeti parkhoz tartozó hajóroncsot néztem meg, elég festői az öbölben, kár, hogy vagy kétszázan igyekeztek vele szelfizni, így minden türelmemre szükség volt, hogy kattinthassak egy rendes képet.
Seaside településen is megálltam egy kicsit, bár ez teljesen felesleges volt. Nagyon a fogyasztásról szól minden – rengeteg ajándékbolt, étterem, de még mini körhinta is, pénzköltés, pénzköltés, pénzköltés minden mennyiségben.
Haystack Rock
Sokkal izgalmasabb volt a 72 méter magas Haystack Rock, ahol furcsa szürke idő fogadott, de talán épp attól lettek ilyen misztikusak a fotók.
A szikla a Cannon Beach nevű településen van, ahol szinte minden ház nyaraló, és mintha egymással versengenének, kinek van a legszebb kertje.
Ami még tetszett: a sok szép színes ház, melyek különösen akkor voltak fotogének, amikor a borús idő ellenére röviden kisütött a nap.
Na és a világítótornyok, amiket mindig is szerettem, úgyhogy itt most lesz alkalmam felkeresni párat – ez speciel Cape Meares ékessége.
Newport
A következő éjszakát Newportban töltöttem, és a tripadvisor szerint legjobb B+B-t (Tyee Lodge) választottam – hát nem véletlen van az élen! Közvetlenül a tengerparton egy elragadó, angol stílusú kis fogadó, kandallós nappalival, sőt, minden hálószobában van kandalló. Mivel hűvös volt az este, én be is gyújtottam az enyémet, kortyoltam a szuper gyümölcsteákat, és hallgattam a tengert (meg dolgoztam éjfélig a bejegyzésekkel, fotókkal, cikkekkel – csak hogy ne legyen már olyan nagy az idill).
Tele volt ötletes részletekkel az egész, nagyon tetszett például, hogy a kis teakonyhában, ahol a megszokott kávé és tea mellett bor is volt, néhány csomag pattogtatnivaló popcorn is oda volt készítve a mikró mellé. Nem egy méregdrága dolog, és mennyit dob az estéken, ha a nappaliba telepszik egy nagyobb társaság! Tetszett a szobákba bekészített palack is, mondván, ne vegyünk műanyagban vizet, ha a csapvíz is iható. Ha valaki beleszeret a fémkulacsba, 10 dollárért vehet egyet – nem egy lehúzó ár, de kedves emlék, ha itt nyaral az ember.
A reggeli pedig konkrétan a legfinomabb Eggs Benedict volt, amit életemben ettem.
Yaquina Head
A város legfőbb látványossága egy világítótorony, illetve annak környéke, Yaquina Head – madarak ezreivel benépesült sziklák, kavicsos strand, fókák, túrautak.
Hajtottam tovább délnek, megnézve a Florance után a parti hatalmas homokdűnéket.
Találtam még egy cuki világítótornyot, egyre jobban elmélyül a szerelmem irántuk.
Olvasd el a sorozat összes bejegyzését az utamról
Seattle
Oregoni tengerpart
Kráter-tó és a parti mamutfenyők
Az üveggyöngy és a bowling golyó strandok
San Francisco
A 17-mile drive és a Big Sur
Sequoia és Yosemite nemzeti parkok
Death Valley
A Mono-tó és egy kísértetváros az aranyláz idejéből
Palm Springs