2016. június 29-31. Ahogy elhagytam a tengerpartot és jó három órát vezettem a szárazföld belseje felé. Irány Kráter-tó!
Kráter-tó
Chemultban szálltam meg – itt lehet a Kráter-tóhoz legközelebb elfogadható áron szállást kapni. Valószínű ez volt a legegyszerűbb szállásom az egész út során (Budget Inn Motel), de hát nem lehet mindig kis butikhotelekben lakni. Itt nagyjából ilyen egyszerű motelek sorakoznak, papírvékony falakkal, hangos vendégekkel, de legalább tiszta szobákkal. (Az a szürke autó az enyém!:-)
Érdekes, hogy Amerikában még a legprosztóbb hotelből sem hiányozhat a papírzsebkendő-tartó és a kéváfőző. Ehhez képest WC-kefe sehol nincs.
Másnap aztán rövid autókázás,és hirtelen ismét a télben találtam magam. Nem volt hideg, de havas foltok borították a tájat.
Viszont amiért jöttem, a Kráter-tó egészen csodálatos volt – megérte a kitérőt. A peremen lehet körbeautózni, és minden oldalról gyönyörködni a hihetetlen kék víztükörben és a benne tükröződő havas hegycsúcsokban.
Az egyetlen bosszúságot a szúnyogok jelentették. Én otthon valami bió-szúnyogriasztót vettem, ami elvileg nem káros a környezetre. Nos, az enyém annyira nem káros, hogy a szúnyogoknak sem árt. Mintha kifejezetten élvezték volna a finom citrusos illatát, tucatjával zümmögtek körülöttem, és jó pár csípést begyűjtöttem.
A többi turista szelfivel volt elfoglalva, de nekem szelfibot nem lévén, más téma után kellett néznem. És akkor megláttam lent az aprócska kirándulóhajót, ami szép fodrokat vetett a vízen. Eszembe jutott, hogy nálam van a nagy telefotó-lencse, amit a medvék miatt kölcsönöztem az Olympustól. Előkaptam és az utazás egyik kedvenc fotóját kattintottam vele.
Biztos szép lehet ott hajókázni lent, de olvastam (és hát logikus is volt), hogy elég kemény visszamászni lentről kráter peremán vezető autóútra, és nekem a két hónappal ezelőtti bokaszalag-szakadás miatt elég labilis még a bokám, hogy ilyennel próbálkozzak. Úgyhogy ezt passzoltam.
Órási mamutfenyők
Este Crescent City-ben szálltam meg, szintén egy egyszerű motelben (Front Street Inn), de előtte kaptam egy kis ízelítőt a másnap rám váró óriási mamutfenyőkből.
Azt nem állítom, hogy korán keltem, de még így is elkaptam másnap a szép reggeli párát. Ilyen fotókat már százasával láttam, de valahogy soha nem hittem, hogy igaziak, mert élőben még nem sikerült kifognom ennyire szép fénynyalábokat. Pedig léteznek, most már tudom:-)
Óriások útja
A Redwoods nemzeti park egyik leglátványosabb része az Óriások útja (Avenue of Giants).
Van egy régi fekete-fehér fotó, amely azt ábrázolja, ahogy egy lovaszekér áthalad egy fán. Ez a fa nem itt volt, hanem a Yosemite parkban, és már nem is létezik, de minden turista, aki erre jár, állandóan ezt kereste. Így néhány élelmes vállalkozó megvalósította az áthajtható fát, három ilyen is van a környéken, ahol pár dollárért lehet fotózkodni. Na persze én sem hagytam ki:-)
Hatalmas élmény volt az óriási mamutfenyők közt autózni, sétálni – egész más „élőben” látni, mint a fotókon. Ahogy melljük áll az ember, és totál aprócskának érzi magát, akkor jön rá igazán, mennyire hatalmasak. Sokat elpuszítottak már, de szerencsére amik megmaradtak, védettek, így remélhetőleg az utókor is gyönyörködhet bennük…