Isztambul. Vannak földrajzi nevek, melyeknek már a hangzásához is valami egzotikus, misztikus kép kötődik. Ilyen Timbuktu vagy Machu Picchu, de ilyen a nem is annyira távoli Isztambul is.
A hatalmas választékú fűszerpiac, a müezzinek éneke, a Boszporuszon fel-alá cirkáló hajók különös hangulatot kölcsönöznek a városnak, amely ugyanakkor pár óra alatt olcsón elérhető. Isztambul izgalmas és biztonságos, kiváló terep akár egy hosszú hétvégére is.
Kamaszként jártam ott még anyukámmal, úgyhogy esedékes volt már egy újabb látogatás, kiegészítve egy török körúttal. Milyen dolog már, hogy bejártam Malitól Pápua Új-Guineáig a fél világot, és amikor az ismerősök Pamukkaléról áradoznak, én csak hümmögök. Törökország egy megelevenedett történelemkönyv, tele van világörökségekkel. A logisztika viszont nehéz dió. A távolságok túl nagyok ahhoz, hogy bérelt autóval járjam be, a tömegközlekedés meg azért esik ki, mert a látnivalók többsége városokon kívül van. Ráadásul fene se tudja, mennyire jó arrafelé lányként egyedül utazni. Így befizettem egy kéthetes körútra az angol Explore irodánál a vidéki látnivalók felkeresésére, de előtte Isztambult önállóan fedeztem fel.
Isztambul látnivalók
Szulejmán-mecset
Hajnali 5-kor ébresztő, de nézzük a jó oldalát, így már dél után nem sokkal megérkeztem Isztambulba. Gyorsan ledobtam a csomagokat és kora délután már nekiveselkedhettem a városnézésnek. Először a legközelebbi látnivalóhoz, a 20 perc gyaloglásra levő Szulejmán-mecsethez sétáltam. Ahogy le-felvettem a cipőm, eszembe jutott, hogy az iszlám országokba hacsak lehet, papucsban kell várost nézni, mert különben állandóan kötözheti az ember a cipőfűzőt a mecseteknél.
A mecset főbejárata előtti két étteremben a vendégek 90 százaléka ugyanazt ette: sült babot pilaffal. És ahogy megnéztem az útikönyvben, ez így megy 1924 óta… Ha így bevált, nagy baj nem lehet vele, úgyhogy én is beneveztem egy adagra. Sétáltam tovább a Rüstem Pasa mecsethez, amit alig lehet megtalálni az épületet teljesen körülvevő nyüzsgő piactól. Végre meglett a bejárat, de sajnos nem lehetett bejutni, imaidő volt. Úgyhogy felmentem a közeli Mandi étterem tetőteraszára, bár éhes már nem voltam, egy pisztáciás kebabot azért betoltam, csak hogy gyönyörködhessek a tetőteraszról a látványban.
Láttam egy furcsa édességet is, mint kiderült, ez a macun: egy szultán feleségének fejlesztette ki egy orvos 41 gyógynövényből, de ma valószínűleg leginkább csak ételfestéktől és cukorból áll.
Kék mecset
Másnap a Kék-mecsetnél hosszan kígyózó sor fogadott, de szerencsére elég gyorsan mozgott, úgyhogy ki lehetett bírni. Bent világos, szellős látvány fogadott minket a rengeteg ablaknak köszönhetően. Itt tanultam meg, hogy a pók ellen a legjobb védekezés a strucctojás, melybe pici lukat ütnek – az ezen keresztül kiáramló büdös szag az embereknek nem igazán érezhető, de a lámpák vasrácsaira települő pókokat távol tartja.
Topkapi palota
A Topkapi palotában ugyancsak hatalmas turistaáradat volt, de leginkább csak az udvarokon és néhány pavilonban. A háremet a csoportok többsége kihagyja, ide ugyanis külön belépőjegy kell, így ott végre alkalom nyílik nyugodt nézelődésre. Mindenképp érdemes megváltani a plusz belépőt, ez ugyanis festői termeivel messze ez a leglátványosabb rész.
Hagia Szophia
A Hagia Szophia sokkal sötétebb, sejtelmesebb, mint a Kék-mecset. Itt a tömegen kívül az állványozás is zavaró volt, javában zajlott ugyanis a felújítás. Hihetetlenül elharapózott az a szokás, hogy az emberek kizárólag a szelfire koncentrálnak. Bejönnek a látogatók, beállnak egy közös képhez, csinálnak pár szelfit a botjaikkal, és már mennek is tovább. Eszükbe sem jut rendesen körbejárni a mecsetet, és magukba szívni a hangulatát.
Hasznosnak találod ezt a bejegyzést? Ha igen, támogathatod a munkámat úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha a most tervezett utazáshoz vagy bármikor a jövőben szállást keresel, akkor ERRŐL A LINKRŐL NYISD KI A BOOKING-OT. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, a genius kedvezményed is megmarad. A rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot.
Ha pedig jegyeket vennél a getyourguide-on, a bejegyzésben ajánlott programok fotóira kattintva vagy ERRŐL A LINKRŐL INDULJ. Köszönöm!:-)
A három legnépszerűbb program – foglald le itt:
Török és Iszlám Művészetek Múzeuma
Benéztem a Török és Iszlám Művészetek Múzeumába is, ahol a legérdekesebbek a több száz éves szőnyegek, hiába, ebben a térségben nem most kezdték az ipart.
Ekkor már nagyon éhes voltam, és turistanegyed ide vagy oda, muszáj volt valahova betérnem enni. Egy helybéli mutatott egy helyet, Sultanahmet Köftecisi, ami szerinte a köfte szentélye. Ezt alátámasztani látszott, hogy egy rakás török állt sorba, pedig ebédnek késő, vacsorának korán volt. Pár perc alatt azért bejutottam, de minden asztalnál ültek. Nem volt gond, egy háromfős lánytársasághoz tettek be negyediknek. Ugyan volt étlap, de mindenki köftét evett, úgyhogy nem kellett sokat gondolkodnom a rendelésen nekem sem.
Basilica Cisterna
A Hagia Szophia közelében található egy igazán különleges látnivaló, a Basilica Cisterna, avagy a földalatti palota. 532-ben épült, de évszázadokig feledésbe merült, bár néha a környéken élő emberek beszámoltak arról a furcsaságról, hogy ha a pincéjük padlójába lyukat vágnak, valami nagy üregből vizet tudnak meríteni. Csak pár évtizede tárták fel, és 1987-ben nyitották meg a nagyközönség előtt.
Galata híd
Innen elindultam a Galata híd felé naplementét nézni. Még betértem a Tripadvisor által első helyre sorolt étterembe, ahol kizárólag turisták és angol nyelvű színes étlap volt, úgyhogy azonnal fordultam is ki. Inkább sütit vacsoráztam a népszerű cukrászdalánc, a Hafiz Mustafa egyik egységében.
A kiszolgálás csapnivaló volt, de a sütemények fenségesek.
A hídnál iszonyatos sok ember volt, de főleg helyiek. Betoltam egy halas szendvicset, mert az itt szinte kötelező, aztán megvártam, míg szépen lemegy a nap.
Chora templom
A következő nap elmetróztam a régi városfalig, a Topkapi megállóig, ahonnan úgy 20 perc séta a Chora templom, más néven Kariye múzeum. Ez a mozaikokkal telepakolt bizánci templom az egyik legmegkapóbb látnivaló a városban. Most sajnos épp renoválták, ezért csak egy részét tudtam megnézni. Így is megérte a kirándulást az 1312-ből származó, ravennai templomokra emlékeztető szép mozaikok és freskók miatt. Fotózáshoz nem volt elég fény, de adtak elég témát a közeli régi faházak.
Eyup mecset
Innen az Eyup mecsethez indultam. Mivel képtelen voltam bárkit találni, aki angolul útbeigazítást tudott volna adni, milyen busszal jutok el oda, a térkép alapján gyalog vágtam neki. Ez sem volt könnyű, mivel mindhárom Isztambul térképem meglehetősen elnagyolt volt, így részben a megérzésekre kellett hagyatkozni. Ezzel együtt célba értem, bár magába a mecsetbe nem jutottam be, akkor tömeg jött épp imádkozni. Nagyon nem bántam, mert így legalább megtapasztaltam, milyen is egy ceremónia, amikor zsúfolásig van a mecset és az udvara – külön férfi- és női részlegekkel. A nők mind konzervatív ruhában, de színpompás fejkendőkben. Ami feltűnő volt, mennyien mobiloztak a szertartás közben. Simán nézegették a facebookot, chateltek az ismerősökkel és bőszen készültek a szelfik. Nem tudom, Allah mit szól ehhez. A másik érdekesség az volt, hogy nagyon sokan osztogattak ingyen cukorkákat, süteményeket, ez valószínűleg valami helyi szokás lehet.
Rahmi M Koc múzeum
Ezután felpattantam egy kompra, irány az öböl másik oldala, a Rahmi M Koc múzeum. Erre a tripadvisor értékelések miatt voltam kíváncsi, mert mindenki teljesen odáig volt érte – és megértettem, miért. A szemet és szívet gyönyörködtető régi automobilok mellett ódon biciklik, villamoskocsik, babakocsik vannak a gyűjteményben, de találunk itt több tucat tündéri babaházat is. Gyerekeknek szuper program, de én is imádtam.
A múzeumhoz vezető kompállomás előtt terül el az a park, ahol szombat lévén vidám családok piknikeztek, és ahol én is átélhettem, milyen egy igazi isztambuli hétvége. A családfők bőszen rendezgették a faszenet és a grillhúsokat a pici tűzhelyeken, kamaszlányok labdáztak, az asszonyok a süteményeket kínálgatták, apukák lökdösték a park közepén fekvő játszótér hintáit. Csodálatosan békés és idilli volt a hangulat, mindenki mosolygott rám, az egy szem turistára, és kedvesen kínáltak mindenféle finomsággal.
Rüstem Pasa mecset
Ismét komp, és mielőtt hazamentem, ismét betértem a Rüstem Pasa mecsetbe, a fűszerbazár mellett.
Az első nap jártam már itt, de akkor nem tudtam bejutni, mert épp imaidőbe érkeztem, most viszont sikerült. És milyen jól tettem, hogy visszatértem, csodálatos kis mecset, gyönyörű enteriőrrel. Ugyanannak az építésznek a munkája (Sinan), aki az edirnei, világörökségnek is megválasztott Selimiye mecsetet tervezte. A közvélekedés szerint ez a kis mecset volt a híres alkotásának prototípusa. Nem könnyű megtalálni, egy eldugott lépcső vezet fel a bazár sikátorai közt, de érdemes kérdezgetni az árusokat, és akkor útba igazítanak.
Kadiköy
A következő nap délelőtt átruccantam Ázsiába, a Kadiköy városrészbe. Itt alapvetően nincs semmi igazán híres és fontos, de nagyon jó a hangulat és szuper a piac. Nézelődni és kóstolni jöttem át, ettem is mindenféle finomságot. Előételeket a Ciya Sofrasi nevű, nagyon népszerű helyen válogattam egy tányérra. Aztán beültem egy töltött kagylóra egy halvendéglőbe, hogy mindezt egy remek török kávéval koronázzam meg. Kicsit amolyan Brooklyn hangulat van – kávézók, tetováló-szalonok, butikok, rengeteg fiatal.
Délután egy kicsit beugrottam a bazárba is, aminek inkább csak az épülete érdekelt, a vásárolgatás annyira nem izgatott.
Üsküdar
Kora este Ázsia másik pezsgő városrésze, Üsküdar volt soros. A Boszporusz partján csodás modern villák sorakoztak, mögöttük régi mecsetek, a parton pedig népszerű sétány.
Egy itteni étteremben főzött épp Mautner Zsófi egy fogadás résztvevőinek. Mivel a facebookon látta, hogy én is itt vagyok, meginvitált. Szuper négyfogásos vacsorában volt így részem, miközben a Boszporusz mögött lebukott a nap – soha rosszabb kilátást. Az egyetlen necces az időjárás volt. Estére ugyanis rettentően lehűlt a levegő, így a meghívott vendégek nem győztek a teraszon pokrócokba bújni és forró teát szürcsölni.
Kadiköy és Üsküdar is könnyen elérhető az óváros szélén levő Eminönü nevű kompállomásról. Innen mindkét városrészbe 15-20 percekként indulnak hajók 4 líráért megvásárolható zseton ellenében. Ha valaki az öböl túloldalán lakik, ahol a Taksim tér van, onnan is vannak járatok mindkét ázsiai negyedbe Kabatas kikötőjéből És ha már tömegközlekedés – ugyancsak 4 lírába kerül a villamosra és metróra érvényes zseton, de azok piros műanyagból készülnek, a hajóra pedig fémzseton kell – de zsetonautomata mindenhol van. Elvileg olcsóbban kihozható a tömegközeledés Isztambul kártyával, az ugyanis mindenre érvényes kedvezőbb tarifákkal. A gond csak az, hogy Isztambul kártyát nagyon kevés helyen árulnak – én speciel nem találtam sehol.
Beyoglu és Cihangir
Az utolsó napra az öböl túloldalán, a Beyoglu és Cihangir városrészekben fekvő látványosságok maradtak. A 19. század közepén, amikor ez a környék Pera néven futott, Isztambul „legeurópaibb” része volt, tele nagykövetségekkel, kereskedőcégekkel, divatüzletekkel. Amikor a főváros Ankara lett, minden hanyatlásnak indult, és csak a 90-es években kezdődött az újjászületés. Ma ismét ez a rész a város modern, kozmopolita szíve. Különösen a főutca, az Istiklal Caddesi pezseg, amely tele van nemzetközi divatmárkák boltjaival, bankokkal, kulturális központokkal, gourmet éttermekkel.
Kilic Ali Pasa Hamami
Reggel egy hamamban kezdtem, ide még az utazás előtt foglaltam időpontot. A tripadvisoros értékelések alapján a Kilic Ali Pasa Hamamira esett a választás. A városban vannak pici, hagyományos hamamok. Én úgy voltam vele, nyelvtudás és helyi ismeretek híján inkább olyan helyre megyek, ahol jobban hozzá vannak szokva a turistákhoz. Azért ez a fürdő se teljesen elrugaszkodott a valóságtól, hiszen több száz éve ez a funkciója és törökök is látogatják. Megnyugtató volt ugyanakkor, hogy abszolút higiénikus, tudnak angolul és nem fog igazán sokkhatás érni. Eddig életemben egyszer voltam ilyen fürdőben, még Marokkóban, ott úgy ledörzsöltek és olyan keményen bántak a kuncsaftokkal, hogy napokig tartott, mire kihevertem (bár nem bántam meg). Itt azért inkább kesztyűs kézzel bánnak a külföldiekkel és az élmény sokkal inkább kényeztető. Míg Marokkóban gőzfürdőzéssel kezdődött a szeánsz, itt egy meleg kőre kellett heveredni, így tágultak ki izzadás közben a pólusok. Félórás heverészés után jött az ugyancsak félórás csutakolás: bőrradír, majd szappanos, masszázzsal kombinált mosdatás. A végén olyan tiszta voltam, mint még soha, és csodálatosan puha, finom lett a bőröm.
Isztambul Modern múzeum
Innen a közeli Isztambul Modern múzeumba sétáltam, ami egy fantasztikus modern épület a Boszporusz partján. Olyan pazar modern gyűjteménye van, ami bármely világvárosban megállná a helyét.
Megebédeltem a Karaköy Lokantasi kék csempés, környékbeli dolgozókkal zsúfolt éttermében, fekete levelű káposztával (kale) készített töltött káposztát. Aztán néhány ajtóval arrébb a Karaköy Güllüoglu cukrászdában nassoltam. Itt ettem az utazás során a legfinomabb édességet, a batyu formájú pisztáciás aprósüteményt. Mint legtöbb helyi cukrászdában, általában itt is elvitelre, kimérve kérték a süteményeket, de van lehetőség helyi fogyasztásra is, akkor egy „porsiyon” sütit kell kifizetni a kasszánál, megmutatva, melyikből kérünk egy adagot. Lehet kombinálni is, akkor először a pultnál mutassuk meg, melyikekből kérünk, és ott adnak egy cetlit, mennyit kell fizetni a pénztárosnál.
Taksim tér
A villamossal elmentem Kabatas állomásig, onnan pedig metróval fel a Taksim térre. Akkora nagy a tér, hogy nem látni el az egyik végéből a másikba. Innen indul a lüktető bevásárlóutca, azon sétáltam le a Galata hídig. A promenád felső részén inkább a nemzetközi divatláncok dominálnak a Mangótól a Desiguálig, míg a lenti, csendesebb részen inkább a kisebb üzletek. Itt helyi divattervezők butikjai, kézműves szappanboltok, egyedibb ajándéküzletek találhatóak, szerintem itt lehet a legjobb cuccokat venni az egész városban.
Ártatlanság Múzeuma
Útközben két múzeumba is bekukkantottam: a felejthető Galata Mevlevi múzeumba, és a hatalmas élményt jelentő Ártatlanság Múzeuma nevű gyűjteménybe. Utóbbi Pamuk azonos című regényén alapul és a szerelmi történet kiváló betekintést nyújt az 50-es évek Isztambuljába. A történet főhőse megszállottan gyűjt minden apróságot, ami az imádott lányhoz kötődik, és a regény végén múzeumot hoz létre a tárgyakból. A szerelmes férfi által gondosan elrendezett parfümös üvegcsék, sótartók, hajcsatok mellett régi filmes plakátokat, fotókat is megnézhetünk, de a legütősebb a négyezernél több cigarettacsikk, katonás rendben felragasztva a falra. Megannyi apróság, ami csodálatosan visszaadja nemcsak a könyv hangulatát, de az akkori Pamuk szavával élve „melankolikus” Isztambulét is.
Ezt a múzeumot mi is megnézhetjük, ugyanis a valóságban is berendezték. A Cihangir negyedben létrehozott kis kiállítás a könyv ismeretében egészen frenetikus élmény, de anélkül is érdemes felkeresni, hiszen az ott kiállított tárgyak egy kor lenyomatát tükrözik.
Mindössze két apró bosszúsággal kell megküzdeni. Egyrészt nem olyan könnyű megtalálni a kanyargós és rettentő meredek kis utcákon bolyongva, másrészt a 25 lírás a belépő a múzeum méretéhez képest igencsak túlzott. De a könyv és Pamuk rajongóit ez valószínűleg nem riasztja el.
Ez a múzeum és minden olyan találkozás, amely az igazi, élő Isztambult jelenítette meg, sokkal nagyobb élmény volt számomra, mint az egyébként valóban lenyűgöző mecsetek és paloták, melyek a turisták millióit vonzzák a városba.
Boszporusz túra
Amikor leértem a Galata hídig, ismét felszálltam a villamosra és visszamentem a Kabatas állomásra, innen indulnak ugyanis a Boszporusz túrák. Ha az ember nem száll ki, másfél óra alatt lehet megjárni az öblöt. A jeggyel bárhol meg is lehet szakítani az utat, amolyan hop-on-hop-off módszerrel. Mivel késő délután volt, én nem szálltam ki sehol, csak végignéztem a part két oldalán az épületeket (felfelé az európai, visszafelé az ázsiai oldalon halad a hajó, hogy mindent közelről láthassunk). Nagyon szép régi villák sorakoznak a parton, bár sokuk elhagyatottnak tűnt.
Leginkább azok az órák tették igazán különlegessé számomra Isztambult, amikor a háttérből figyelhettem, hogyan élik a mindennapokat a városlakók. Feltűnt, milyen természetességgel élnek az ősi emlékek között. Míg más városokban a több száz éves templomok és paloták mind múzeumok és turistalátványosságok, itt a történelmi városfalak, szökőkutak, mecsetek és fürdők a mindennapok részei. Egy biztos: egészen különleges hangulatú a város…
Isztambul – praktikus tanácsok
A legjobb hónapok a látogatásra: május-június és szeptember-október. Nagyon kellemes az idő, és nincs akkora tömeg, mint a nyári iskolai szünetben.
Ramadan idején körülményesebb este nyitva tartó éttermeket találni.
A mecsetekbe csak illendő ruházatban szabad belépni (térdek, vállak ne legyenek meztelenül), a nőknek sállal be kell fedni a fejüket. A férfiaknak megengedett a rövid ujjú póló vagy ing, de a sort nem. Praktikus olyan cipőben indulni városnézésre, amit könnyű le-felvenni. Fotózni szabad, de ne ima idején és csak vaku nélkül. Ha egyes embereket szeretnél lefotózni, kérj előtte engedélyt.
Személyi nem elég, útlevéllel lehet csak beutazni. Az útlevélnek még legalább 150 napig (!!!) kell érvényesnek lennie a Törökországba történő belépést követően. Turista célú beutazás esetén vízum beszerzése nem szükséges.(Forrás: Konzuli Szolgálat)
Fizetőeszköz: líra. Nem érdemes itthon kajtatni, hanem vigyél eurót és ott váltsd be.
A tömegközlekedés használatához mágneses kártya kell. Az Istanbulcart 6 török líra és minden megállóban megvásárolható, sárga automatákból (repülőtéren is). Vásárláskor még nincs rajta kredit, hanem azt rá kell tölteni. A kártyán szerepelő összeg erejéig akárhány ember használhatja akármennyi utazásra minden tömegközlekedési eszközön. Amikor felszállsz a buszra, metróra, stb, csak oda kell tartani a leolvasóhoz. A busz, a villamos, a metró, a felvonók mind 2.60 lírába kerülnek a kártyával, egyetlen kivétel a hajó, amely 2.60 és 4 líra közt van. Két órán belül átszálláskor csak 1.90 lírát kell fizetni. Isztambulban nincs olyan közlekedésre szóló napijegy vagy több napra szóló bérlet, mint sok városban.
Isztambulban kétféle városi kártya létezik. A kedvezőbb a MüzeKart, viszont ezt csak törökök vásárolhatják meg. Külföldieknek az Istanbul Museum Pass érhető el. Ez nemcsak ingyenes vagy kedvezményes belépésre jogosít, de az órákig tartó sorbanállást is meg lehet úszni vele.
Ha nem akarsz minden hajnalban müezzin hangjára ébredni, vigyél füldugót.
A törökök imádják és jól tartják a kóbor cicákat. Felkészülésként nézd meg a Kedi című filmet, ami az isztambuli macskákról szól.
Az elektromos csatlakozók olyanok, mint nálunk, nem kell adapter.
Olvasd el a sorozat további részeit is:
Ankara és hőlégballonozás Kappadókia felett
Kaymakli – látogatás egy föld alatti városban
Olympus, Kas, Xanthos – rommezők földjén
Pamukkale medencéi és Epheszosz romjai
Utószó
Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)