Grúzia látnivalók

Lassan egy éve figyelem, ahogy egyre többen indulnak Grúzia felé. Sokáig alig volt ismerős, aki megfordult volna ott, de a Wizzair fapados járatának beindításával hamar felfedezték a magyarok az országot – főleg a természetet, túrázást kedvelők.

Hazatérve kivétel nélkül mindenki szuperlatívuszokban mesél róla. Barátságos, festői, olcsó – általában ezek az legfontosabb érvek, és ez épp elég volt nekem, hogy én is útra keljek.

A Wizz Air heti 2 járattal repül Budapestről Kutaiszibe

Grúzia autóbérlés és tömegközlekedés

Azért tartott relatíve hosszú ideig rászánni magam az indulásra, mert nehezen döntöttem el, hogy bevállalható-e egyedül nőként vagy inkább csoporthoz kellene csatlakozni. Amikor végre eldőlt, hogy simán mehetek egyedül, akkor meg azon filóztam sokat, hogy tömegközlekedéssel vagy autóval járjam körbe az országot. Hacsak lehet, én autót szoktam bérelni, de itt ez nem volt annyira egyértelmű. Grúziában ugyanis az összes fontosabb látnivalóhoz nagyszerű tömegközlekedés van minibuszok (marsrutkák) formájában, igaz, hogy ezek kissé kiszámíthatatlan menetrenddel közlekednek. Előnyük viszont, hogy viccesen olcsóak. Az autó nagy előnye ugyebár az, hogy bárhol megállhatok fotózni és mivel nincsenek holtidők, több program fér egy napba. Viszont drágább. Arra mindenki figyelmeztetett, hogy az itteni sofőrök őrülten vezetnek, de ez nem osztott, nem szorzott. Ugyanolyan félelmetes szembetalálkozni ugyanis a vakmerőn előző sofőrökkel  utasként mint sofőrként. Végül arra jutottam, hogy megfelezem az időmet. Az út első felében buszokkal járom körbe Kutaisi környékét, az ország keleti felében pedig autót bérlek – így meglesz az olcsó és  a rugalmas közlekedés is. Az autóbérlés közül a GSS Car Rental  lett a kiválasztott – nagyon profik és udvariasak voltak, gyorsan válaszoltak minden levélre és felár nélkül hozták el a kocsit a szállodába, mint ahogy azt is én választhattam meg, hol adjam le.

Grúzia utazás

Grúzia utazás (két hetes egyéni útiterv)

Végigböngésztem az útikönyveket és az internetet és megszületett az útiterv, amely a következő volt:

Szeptember 4, hétfő: 23.55 indulás
Szeptember 5, kedd: alvás, majd Kutaisi (Bagrati és Gelati katedrálisok, utóbbi marsrutkával)
Szeptember 6, szerda: kanyontúra (egynapos befizetett kirándulás)
Szeptember 7, csüt: utazás Mestiába (busz)
Szeptember 8, péntek: Mestia és környéke
Szeptember 9, szombat: utazás Tbiliszibe (repcsi vagy marsrutka)
Szeptember 10, vas: Tbiliszi
Szeptember 11, hétfő: borvidék (bérelt autó)
Szeptember 12, kedd: David Gareja (bérelt autó)
Szeptember 13-14, szerda-csüt: Kazbegi, visszafelé Mtskheta ( (bérelt autó)
Szeptember 15,  péntek: Gori, Uplistsikhe (bérelt autó), éjjel vissza Kutaisibe
Szeptember 16, szombat: hazautazás hajnalban

Grúzia időjárás, avagy mikor jó utazni?

Mint a legtöbb országban, itt is a nyári iskolai szünet a csúcsidőszak, én olyankor nem szívesen utazom. A tél közeledtével viszont járhatatlanokká válnak, de legalábbis jóval veszélyesebbek a hegyekbe vezető utak, pedig épp ott vannak az izgalmas helyek. Így esett a választás a szeptemberre, amikor már becsöngettek a gyerekes családoknak, de még nincs hóveszély. Szóba jöhetett volna még a május is, de az speciel a legcsapadékosabb hónap, ráadásul nem kizárt, hogy még havasak, latyakosak az utak – így azt elvetetettem. Bár én nem vagyok pancsolós fajta, a szeptember még azért is a legjobb hónap Grúziára, mert akkor még fürödni is lehet a tengerben!

Grúzia utazás

Beutazási feltételek

Bár a grúz jogszabályok szerint a magyar személyi igazolvány is elegendő a beutazáshoz, a repülőtereken (különösen átszállás esetén pl. Isztambulban vagy Kijevben) az iratokat ellenőrző személyzet sokszor nincs tisztában ezzel a lehetőséggel, és az útlevél bemutatását kérik. Ilyenkor csak hosszas utánajárás és meggyőzés után fogadják el a személyi igazolványt. Turista célú utazás eseten vízum nem szükséges (Forrás: Konzuli Szolgálat).

Utazás Grúziába – útinapló

Budapestről éjfél körül indult a mindössze 2.5 órás járat, de az időeltolódás miatt csak hajnali 5 körül landoltunk. Volt kis izgalom, mert utolsónak jött ki a csomagom és azonnal mellettem termett két vámos, mert egy piros címke virított rajta, hogy ellenőrizni kell. Ehhez képest nem nyittatták ki, csak érdeklődtek, mi van benne, különös tekintettel gyógyszerekre. Azt már csak a hotelben vettem észre, hogy a lakat hiányzott róla és alaposan átforgathatták, de nem tűnt el belőle semmi. Talán a piros paprika csomagok voltak gyanúsak, amit ajándékba hoztam (máskor is vittem már, eddig nem volt vele gond).

Még itthon foglaltam taxit a Georgia Bus weblapján, ami igen kedvező áron kínál reptéri transzfert Kutaisi belvárosába, Batumiba és Tbiliszibe. Egy kisbusszal mentünk, és mindenkit elvittek a kért címre, kb. mint nálunk a ferihegyi minibuszok. A jegy 5 lari (kb. 500 Ft, minden helyi árat százzal kell szorozni, hogy meglegyen a Ft összeg).

Kutaisi látnivalók és a város környéke

A szálláson először is aludtam egy nagyot, aztán délutánra a két katedrálist néztem ki magamnak.

A 11. századi épült Bagrati a városban van, ahhoz csak sétálnom kellett a folyó túlpartjára és egy macskaköves ösvényen a hegyre.

A világörökség Gelati kolostorhoz viszont át kellett esnem a marsrutka-tűzkeresztségen. A kisbuszok a színház  mögötti kis utcából indulnak 8, 11, 14, 16 és 18 órakor, a viteldíj 1 lari.

A templom belseje és az udvaráról nyíló kilátás is pazar – kihagyhatatlan program!

Mivel a városba visszavivő marsrutkára sokat kellett volna várni, két másik látogatóval taxit fogtunk és harmadoltuk a 10 laris viteldíjat.

A barátságos, hatékony turistainformációs irodában lefoglaltam egy egész napos kirándulást másnapra, ami négy helyre visz el. 25 lari nem sok azért, hogy ne kelljen marsrutkákra vadászni és várni, hanem busszal vigyenek egyik-helyről a másikra.

Este kipróbáltam az első helyi specialitást, a khinkalit. Ez olyasmi tésztabatyu, mint a ravioli, és létezik húsos, sajtos, gombás és egyéb töltelékekkel (találtam magyarul receptet ITT).

Másnap aztán 10-re ott voltam a turistainformációnál. Két egynapos túra indul minden nap: egyik a kanyonokhoz (Martvili és Okatse) plusz a Martvili katedrálishoz, a másik pedig a barlangokhoz (Prometheus, Sataplia). Nagyjából ugyanez a felállás más irodáknál is, az árak is hasonlóak (25 lari vagy 10 USD). Se maximális, se minimális csoportméret nincs. A mi csoportunkban speciel csak egy fiatal orosz lány volt rajtam kívül, a másik csoport még kisebbre sikeredett, ott egy utas iratkozott csak fel – és vele is elindultak.

Minibuszra így nem volt szükség, egy személyautóval mentünk, sajnos a sofőr egy kukkot nem beszélt angolul. Még jó, hogy útitársam, Olga kicsit igen, így pár dolgot tolmácsolt. Cserébe 4.569 fotót kellett róla készítenem a nap folyamán.

Okatse Kanyon

Az első megállónk az Okatse kanyon volt, ami úgy 7 km körút, ebből700 méter a festői palló a szakadék felett – sok-sok lépcsővel! Iszonyatos meleg volt, én el nem tudom képzelni, mi lehet itt július-augusztusban, folyt rólam a víz mindenhol. Belépő: 15 lari.

Martvili Kanyon

Betoltam ebédre az első hacsapurit, aztán már robogtunk is tovább a Martvili kanyon felé. Itt is 15 lari a belépő, plusz 10 lari a csónakázás díja. Ahhoz képest, hogy az egész napos sofőrszolgálatért 25 larit fizetünk, ez helyi viszonyok között nem olcsó, de nemzetközi szinten ilyen programért nagyjából helyén van.

A hajókázás csak pár perc és kb. bokáig érő vízben zajlik, de a  hatás kedvéért mindenkire mentőmellényt adnak. Nem muszáj megszakadni a munkában, a csónak végében ül egy nemzeti park alkalmazott, ő egyedül is elboldogul az evezéssel, lehet minden időt és energiát a szelfiknek szentelni. A mi hajósunk annyira kamerabarát volt, hogy felajánlotta, forog kicsit a hajóval, ha körbe akarjuk videózni a kanyont. Olga persze akarta. Háromszor.

Ezután lehet még csellengeni kicsit a másik irányban, vízeséseket bámulva pallókról és hidakról.

Még a hajón ülve, a legfestőibb részen lettem figyelmes egy felettünk átívelő hídra, amin mozgott egy-két ember. Sehogy nem találtam az arrafelé vezető utat, Olga meg nem értette, miről beszélek, mert ő ugye a szelfikkel volt elfoglalva és nem figyelt. Nagy nehezen elmagyaráztam neki, mit kellene kideríteni, és végre találtunk valakit, aki tudta, hogy sétálhatunk oda. Míg a parkban nyüzsögtek a látogatók, ide nem jött senki, pedig nekem ez tetszett a legjobban az egészből – a kis hajók felülnézetből. Ha a parkolóban szembe álltok a jegyirodával, jobbra vezet fel egy kavicsos út a hegyre – ott kell felkaptatni a hídhoz. Megéri!

Martvili Katedrális

Még egy templomot is megnéztünk gyorsan, a közelben levő Martvili katedrálist. A sofőrünk szerint ide lanovkával is fel lehet jutni, hát nem tudom… A fenti állomás olyan rozsdás volt, mint amit évtizedek óta nem használtak.

Kutaisi gasztro

Hazafele kerülgettük a marhacsordákat, aztán visszaértünk Kutaisi főterére.

Kérdeztük a sofőrt, melyik éttermet javasolja vacsorára, rámutatott két közelire. Ebből a Barakában csupa turista ült, úgyhogy kihagytunk, viszont a másik szuper választás volt. Csak helyiek és csak grúz kaja, szuper minőségben. A hely neve Kalakiri (a főtéren van, ahol a nagy szökőkút és a McDonalds). Túróval töltött gombákat és kebabot ettünk, isteni friss kenyérrel és paradicsomszósszal. A két főétel és a két üdítő 21 lari volt.

Kutaisiből nekem ennyi épp elég is volt. Barlangkedvelőknek érdemes maradni még egy napot és megnézni a Prométheusz barlangot, sokak szerint szép, de én már annyit láttam, inkább több időt akarok tölteni a hegyekben. Úgyhogy honlap irány Mestia!

Hasznosnak találod ezt a bejegyzést? Ha igen, támogathatod a munkámat úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha a most tervezett utazáshoz vagy bármikor a jövőben szállást keresel, akkor ERRŐL A LINKRŐL NYISD KI A BOOKING-OT. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, a genius kedvezményed is megmarad. A rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot.

Ha pedig jegyeket vennél a getyourguide-on, a bejegyzésben ajánlott programok fotóira kattintva vagy ERRŐL A LINKRŐL INDULJ. Köszönöm!:-)


A három legnépszerűbb túra:

Powered by GetYourGuide

 

Svaneti – Ősi őrtornyok a Kaukázusban

Kutaisiből észak felé indultam. Egész Grúziából a hegyek vonzottak a leginkább, ráadásul itt egy világörökség régió van.

A turistainformációban úgy tájékoztattak, 9-kor indul a marsrutka Kutaisi buszpályaudvaráról. Ismerve a helyi viszonyokat – minden járat akkor indul, amikor megtelik – inkább erőt vettem magamon, felkeltem korán és már valamivel nyolc előtt ott voltam. Kérdeztem a sofőrt, mit saccol, mikor indulunk. Talán 10 -felelte. Nem volt valami biztató a zuhogó esőben két órát ott dekkolni, ráadásul a magát 24 órásnak hirdető Meki se nyitott még ki. Szerencsére nyolckor hozzájutottam kávéhoz és reggelihez, és mire visszamentem a buszhoz, lassan meg is telt. Fél kilenckor már indulásra készen álltunk, két utasnak azonban csak a csomagja volt fent, ők sehol. Pontban kilenckor előkerültek, mert ők is ezt az indulási infót tudták és addig nyugodtan vásárolgattak. Úgyhogy a végén tényleg 9 órás indulás lett.

Bő öt órát mentünk végig zuhogó esőben, nyomorult egy utazás volt. A sofőrt nem zavarta, hogy 20 ember élete van rábízva, folyamatosan mobilozott, matatott a szerpentineken őrült sebességgel vezetve. Nem csodáltam, hogy pár utastárs bőszen hányta a kereszteket.

Grúzia Svaneti

Mestia volt a végállomás, a Kaukázus csúcsai közt megbúvó kis település, eddig lehet feljutni kisbuszokkal.Kedvesen lepukkant hely, pár furcsa középülettel.

Grúzia Svaneti

Délutánra azt terveztem, felmegyek a sílifttel egy csúcsra, de az a rossz idő miatt nem járt. Úgyhogy az ottani marsrutka állomással szemben levő Svaneti étteremben vacsoráztam. Itt próbáltam ki először a dióval töltött padlizsánt, amibe totál beleszerettem. Sajnos benéztem a Kate’s cukrászdába is, ahol igazi házias sütik voltak. Olyanok, amiket egy vidéki lagziban látni, oldalukon-tetejükön egyenetlen késnyomokkal. A kókuszos próbáltam ki, Raffaello fantázianéven és ezerszer finomabb volt, mint amiről nevét kapta.

Dzsiptúra

Másnap aztán hétágra sütött a nap. Úgy voltam vele, ha valamikor esni kellett, pont jó volt előző napra, amikor nem maradtam le semmi fontosról. A fotók alapján ezt a napot vártam a leginkább az egész utazásról, a dzsiptúrát Ushguliba. 2100 méteren ez Európa egyik legmagasabb fekvő, folyamatosan lakott falva. Relatív elszigeteltségének “köszönhetően” még jobban megőrizte autentikus, időtlen hangulatát, mint a fejlettebb Mestia. Az év havas felében gyakorlatilag megközelíthetetlen.

A 9-12. században minden család épített egy-egy őrtornyot, ez ugyanis egyszerűbb volt, mint a szétszórt házakból falu köré falat húzni. A szvánok elég harcias népség, és hiába vannak a világ végén, számos ellenséggel gyúlt meg a bajuk. A tornyok ma már üresen, funkció nélkül állnak, de a látogatók örömére. No és védettek is, mert a Svaneti régió északi fele, ahol járunk, kompletten felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

A dzsipek 10-kor indulnak Mestiából felfelé, a retúrjegy 30 lari. Az az első 50 méteren kiderült, nagy hiba volt, hogy elfelejtettem felvenni a sportmelltartót – rázott az út rendesen. Szerencsére kanyarogtunk még egy csomót a városkában összehalászni elég utast, úgyhogy ki tudtam ugrani a vendégháznál, hogy pótoljam.

Bár nem volt tele a dzsip, pár helyi asszonyság odanyomult mellém az utolsó sorba. Teljesen mások, mint az amerikaiak, akiknél szent a “personal space”. Itt úgy látom, jobb szeretik a kuckós elrendezést, mindenki egy kupacba tömörül.

Az út egy része aszfaltozott már, de érdekes módon itt-ott, teljesen véletlenszerű szakaszokon. Ahol nem, ott hatalmas gödrökön, vízátfolyásokon haladtunk keresztül, persze az úthoz illő sebességnél jóval gyorsabban. Az két óra múlva, érkezéskor derült ki, milyen görcsösen kapaszkodtam a táskám fülébe – mert másba nem tudtam.

Grúzia Svaneti

Grúzia Svaneti

Ushguli

Megérkezve minden külföldinek tátva maradt a szája, mert elég ütős volt a látvány. Több tucat ősi torony, összevissza dülöngélő régi házak, és körbe hófödte hegycsúcsok.

Nekiindultam, átsétálva a kis településen, a hegyek felé – mágnesként vonzott a látványuk. A sáros “utcákon” (gurulós bőrönd nem jó ötlet!) lovagló gyerekek, kóbor kutyák és összevissza mászkáló malacok között haladtam.

Grúzia Svaneti

Grúzia Svaneti

A falu turizmusa most még abban a nagyon szerethető fázisban van, amikor kissé csodálkozva figyelik a helyiek, amikor megérkeznek a látogatókkal a dzsipek. Akinek van szabad szobája, kibiggyeszt egy “guesthouse” faliratot, akinek két műanyag széke, az éttermet nyit. Ha még épp üzemképes egy autó, kinevezik taxinak, és a lovakat is bérbe adják, ha épp lovagolni szottyan kedve a turistának. Semmi nyomulás, semmi lehúzás, de ami kell, az van. Elvileg wifi is, de épp áramszünet volt, úgyhogy legalább nem csesztem el facebookozásra egy percet sem. Egy kicsit olyan, mintha az ember átlépne egy másik idősíkba, minden lassabb, nyugodtabb.

Attól félek, ha elkészül az út, jóval többen jönnek majd fel ide, és elveszti ezt a varázsát. Érdemes sietni.

Délután négykor indultak vissza a járgányok Mestiába. Megint ment egy rakás kavarás, ki melyik autóba és hova üljön, én megcsíptem egy helyet az első ülésen. Egy cseh sráccal szorongtunk közösen a sofőr mellett. Jó társaságnak bizonyult, megjárta a transzszibériai vasutat, úgyhogy kikérdeztem alaposan, legalább nem az útra figyeltem.

Mestiába visszaérve a nagy izgalmakra és a kiadós sétára tekintettel megengedtem magamnak egy kubdarit. Ez hasonló a hacsapurihoz, csak nem sajttal van töltve, hanem hússal, kifejezetten ennek a régiónak a specialitása.

Grúzia Svaneti

Másnap aztán búcsút intettem a kis falunak és a reggel fél 8-kor induló marsrutkával indultam Tbiliszibe. Jó ötlet volt előző nap megvenni a jegyet, mert megtelt a kisbusz. (Egy útra a jegy 30 lari). Páran nem fértek fel, de gondolom, azért később nekik is indult egy járat. Hét órásra ígérték az utat, tíz lett belőle, defektnek és két hosszú ebédszünetnek köszönhetően. Az utolsó pár órában már egyáltalán nem volt levegő a buszon, rettenetesen szenvedett mindenki. Elvileg van Mestiaból kis repcsi is, de csak 15 fős. Csak úgy esélyes feljutni rá, hogy jó előre megveszi az ember a jegyet, az viszont rizikós, mert rossz időben (ami itt gyakori) nem indul. Hasonlóképp macerás a vonat is, azt is jó előre kell intézni, de az meg éjfél körül ér csak Tbiliszibe. Nehéz okosnak lenni.

No de a rettenetes utazást félretéve, a Svaneti régió elképesztően szép. Még nem tudom, mi vár rám Grúziában, de szinte biztos vagyok benne, hogy ez a csúcspont – nem a kanyonok, nem a városok, nem a templomok… hanem a hegyek.

Grúzia fővárosa: Tbiliszi és a grúz borvidék

Sokan áradoztak a fővárosról, kíváncsi voltam nagyon, nekem hogy jön be. Bevallom, én annyira nem voltam elvarázsolva, mint ahogy a beszámolók alapján gondoltam. A réginek és újnak érdekes egyvelege, de nekem pont elég volt az a fél nap, amit itt töltöttem.

A város tele van furcsa UFÓ-szerű építményekkel, mint a Béke-híd.

Tbiliszi, Grúzia

Ezeket a legjobban az erődből lehet megnézni, vagy a lanovkával utazva. Erre 2 lari a jegy, plusz meg kell venni másik két lariért egy plasztik kártyát, ami a metrón, buszon is használható (persze plusz viteldíjat rátöltve) és ha már nem kell, visszaválható.

Tbiliszi, Grúzia

Felülről egyébként elég mutatós a város. Látszanak a fürdők kupolatetői is.

Tbiliszi, Grúzia

Szívesen beneveztem volna egy masszázsra, de erre csak úgy lett volna lehetőség, hogy kibérlek egy privát fürdőt is 95 lariért (plusz 20 lari a masszázs). Bizonyára ez itt egy tradicionális dolog, de most csak turistákat láttam a kasszánál, gondolom, nekik lett így beárazva.

Egy darabig nem volt szerencsém az éttermekkel sem, hiába múlt már el bőven az ebédidő, egyszerűen nem jöttek oda az unott pincérek az integetésemre. Végre aztán találtam egy kedves kis kávézót, az Abajurit, ami egy régi ház 2. emeletén bújik meg, mint valami lakásétterem. Nem tudtam elszakadni a diós padlizsántól, úgyhogy itt is azt ettem.

Másnap aztán elment a délelőtt mindenféle logisztikával. Mivel búcsút intek a fővárosnak, ahol minden sarkon van wifi, ideje lett beszerezni egy adatkártyát. A reptéren adnak egy SIM kártyát ingyen, és elvileg ott rögtön vásárolható is valami csomag. Amikor én landoltam, nem volt a mobilos pultnál ügyintéző, úgyhogy most elballagtam a legközelebbi Geocell boltba. 10 lariért 4 Gigás csomagot lehet venni, ez elég korrekt (de van ennél kisebb és nagyobb csomag is). Mire lett kártyám, ez a ritkábban használt telefonom elkezdte frissíteni magát, aztán mire végzett, lemerült. Kiderült, befuccsolt a töltőm, úgyhogy mehettem azt is venni.

Tbiliszi autóbérlés

Aztán megjött az autóbérlő cég képviselője és dobtam egy hátast. Egy kis autót kértem, de írták, hogy kifogytak, semmi gond, ugyanazért az árért (napi 50 USD) kapok egy nagyobbat. Hát jó hogy nem csuklós buszt vagy pótkocsis teherautót hoztak. A fickó látta, hogy kisebb sokkot kaptam, de nagyon nem tudtunk mit csinálni. Legalább annak örültem, hogy nem jobbkormányos, mint itt az autók jelentős része (dacára a jobb oldali közlekedésnek).

Grúzia autóbérlés

Mit ne mondjak, leizzadtam, mire kijutottam Tbilisziből. Az országúton már könnyebb volt vezetni, de a városban rémálom. A 2×2 sávos utakból ugyanis ők minimum 3×2 sávot csinálnak, centikre araszolnak egymás mellett és őrült módra előznek. Én meg ugye nem éreztem még igazán a kocsim méreteit. Az autóbérlős fickó mondta, hogy ezzel tisztelni fognak és ebben igaza lett. Hiába totojáztam az elején a félelemtől, láttam, arra nehezebben szánják rá magukat a sofőr-kollégák, hogy engem leelőzzenek.

Egyébként totál felesleges volt autót bérelni, erre időközben rájöttem. A készülődés során elég sok emberrel beszéltem, de valamiért mindenki a marsrtuka vs autó választási lehetőségben gondolkodott. Mivel öt napon át elég sok dolgot meg akarok nézni, a marsrutkát kilőttem, mert logisztikailag nem működne. Arra viszont rádöbbentem Tbilisziben, hogy óriási választék van egynapos kirándulásokból, ráadásul nagyon jó áron. 50-70 lariért el lehet jutni pont azokra a helyekre, amiket terveztek jómagam is. A borvidék, Kazbegi, David Gareja és a Gori- Uplistsikhe- Mtskheta útvonal. Ha átlag 60 larival számolok, a négy kirándulás 240 lari lenne, azaz 25 ezer Ft. Én meg bérelek autót 65 ezerért plusz benzin (és ez a batár fogyaszt rendesen).

No de elengedtem a bosszankodást. Egyrészt mert most már úgyse tudok mit csinálni, másrészt mert minden más annyira olcsó (egyéb közlekedés, vendégházak, kaja), harmadrészt pedig mert így legalább meglesz az a nagy szabadság, amit annyira szeretek az autós utakban.

Mindenesetre a tanulság az, hogy 1-3 főnél árban jobban ki lehet jönni a szervezett minibuszos utakkal (itt elvileg angol idegenvezető is van), 4 főtől pedig jöhet az autó.

Grúzia borvidéke

No de nézzük, miért érdemes kelet felé indulni. Ez az ország borvidéke, telis-tele borászatokkal, ahol persze mindenhol van kóstolás. Olyannak is érdemes egy kirándulást tenni errefelé, aki nem szereti a bort (bár lehet, hogy ebben a halmazban egyedül vagyok a világon). A dimbes-dombos táj is megkapó, különösen abban a festői fényben, amit sikerült kifognom.

Grúzia utazás

És van egy rakás régi kolostor, párat végig is látogattam. Csak kívülről van fotó, mert bent nem lehet fényképezni. Sok turistát láttam teljesen ráfeszülni erre a dologra. Nem tudták élvezni a látványt, mert folyamatosan azt sasolták, mikor nem néz oda senki, hogy kattinthassanak már egyet. Érdekes, én bármilyen fotómániákus vagyok, ezt teljesen el tudom engedni. Egyszer régen, még az első útjaim egyikén, 1995-ben Guatemalában lefényképeztem egy kis szobrot egy templomban, holott oda volt írva, hogy nem szabad. Órákra befuccsolt a fényképezőgépem, én meg totál pánikban voltam, hogy nem javul meg a vakáció idejére. Megtanultam a leckét egy életre.

Itt egy kis ízelítő a látnivalókból:

Ikaltó-kolostor

Grúzia látnivalók

Alaverdi-katedrális

Grúzia látnivalók

Gremi-citadella

Grúzia látnivalók

Signagi, az olasz hangulatú városka

Grúzia látnivalók

Ezek egy egynapos kirándulás keretében kényelmesen végigjárhatóak Tbilisziből.

Tbiliszi szállás

A fővárosban a szállásom a Holiday Inn-ben volt három éjszakára. Nagyon élvezem Grúziában  a 10-15 eurós szállásokat, főleg az idei év drága utazásai után, de azért kezdtem kissé kialvatlan lenni, mert ezekben azért nehéz pihenni. Nyikorgó ágyak, vékony falak. Úgyhogy az út közepén pont jól jön 3 éjszaka kényeztetés. A Holiday Inn tökéletes volt erre, ami pár perc buszozással elérhető a központi Szabadság tértől. A hotel előtt egy hatalmas parkoló van, melyet a vendégeknek ingyenes lehet igénybe venni. A legfelső emeleten kértem szobát, ami jó ötlet volt, mert forgalmas térre néz – de oda szerencsére már nem ért el a zaj. Szuper kényelmes volt az ágy, aludtam mint a bunda. Bár nem vagyok az a pancsolós fajta, imádtam az úszómedencét, különösen azt, hogy soha nem volt tömeg. A reggeli meg aztán egy álom, minden van!

Tbiliszi szállás

Tbiliszi szállás

Kazbegi és Mtskheta

Ma már meg is vigasztalódtam, hogy nem a szervezett kirándulásokat választottam, hanem a jóval drágább autóbérlést, olyan csodálatos napom volt.

Először is kialkudtam, hogy a 12 órás kicsekkolás helyett hadd maradjak délután 2-ig és tőlem teljesen szokatlanul fél napot el se mozdultam a medence mellől. Nyár-zárási pánik lehetett.

Aztán csak összeszedtem magam és irány Kazbegi. Először persze be kellett pakolni az autóba, aminek nem tudtam kinyitni a csomagtartóját, de a parkolóban két kedves fiatalember kisegített. Nem jutottak messzire, mert amikor bepakoltam, nem tudtam lezárni – egyszerűen nem értem el a felnyíló ajtaját:-) De visszajöttek és becsukták. Nem állítom, hogy kecsesen tudok beszállni az autómba, de nem is készül róla élő facebook közvetítés.

Mivel elment a fél nap, még jobban is jártam, mert a késő délutáni fényekben autóztam fel a hegyekbe. A google.maps másfél órát írt a 170 km-re. HAHA. Ezek még nem látták, milyen szép! Van víztározó, kolostor, még egy roskadozó emlékmű is, melyet az orosz-grúz barátság tiszteletére emeltek 1983-ban.

Kazbegi, Grúzia

Kazbegi, Grúzia

Kazbegi, Grúzia

Kazbegi, Grúzia

Kazbegi, Grúzia

Kazbegi, Grúzia

Este 8-ra értem a faluba, már erősen sötétedett. A booking-on foglalt szállást képtelen voltam megközelíteni, építik a kis település majd minden mellékutcáját. Egy ideig még felmerészkedtem a járgánnyal –ahova bárki fel tud menni, én is, azzal nincs gond, de egy idő után akkora kőhalom állta az utam, hogy tényleg nem volt tovább. A kőhalom túloldalán állt fekete ruhájában Nino, a vendéglátóm, és integetett, próbáljam meg a másik irányból. Igen ám, de én a kamionommal nem nagyon tudtam megfordulni a keskeny utcában, tolatni meg életveszélyes egy építési területen, ahol akkora lukak voltak az úton, amiben egy tehén is eltűnik.

Többek közreműködésével nagy nehezen visszavergődtem a főútra és úgy döntöttem, ott keresek szállást, ahol le tudok parkolni. Hagytam veszni a foglalást (14 euró) és kerestem egy másik szobát, szerencsére akadt is.

A házigazdámnál lehetett reggelit is rendelni, 12 lariért igazi terülj-terülj asztalka várt. Mint minden ide tévedő látogató, én is úgy terveztem, feltaxizok a hegytetőn trónoló Gergeti kolostorhoz. A település főteréről is látszott, igaz, picikének tűnt.

Gergeti kolostor, Grúzia

Többen mondták otthon, hogy nem szerencsés, hogy egyedül utazom, mert száz lari lesz a taxi, de az, hogy én egyedül indultam el, nem jelenti azt, hogy itt is egyedül vagyok. Ahogy kikecmeregtem a járgányomból, hogy keressek taxit, már ott is termett mellettem egy muki, hogy ugye a Gergetihez igyekszem. Bólintottam. Már csak egy utas kellett neki a teli dzsiphez, 20 lari oda-vissza 40 perc várakozással fent jó lesz-e. Nem is alkudtam, induljunk.

Korábban volt egy olyan kósza ötletem, hogy ha már az ország legerősebb autója nálam van, ne próbálkozzak-e meg egyedül, de mindenki lebeszélt. És igazuk volt. Annyira durván szörnyű az út, hogy ide tényleg helyismeret kell és milliméterre érezni, mekkora az autónk. Néhány vakmerően nekivágó, de falfehér arcú turista látványa meggyőzött, hogy jól döntöttem.

Gergeti kolostor, Grúzia

A többi utastárs csupa idős, duci grúz néni volt, akik úgy dülöngéltek hátul, mint megannyi zsák krumpli és istenien szórakoztak. Gurgulázós nevetésük ragadós volt, elöl a sofőr és én is végig kuncogtuk az utat. Ő egyébként elég sajátosan vezetett – bal kezével pörgetve a kormányt, a jobbal meg erősen markolva egy kapaszkodót.

Fent a kolostornál a panoráma volt az első számú attrakció, a kolostor csak másodszereplő. Kicsit irigykedve láttam a fent sátorozókat, akik a hozzám hasonló kényelmes turisták megérkezése előtt magukénak tudhatták a látványt.

Gergeti kolostor, Grúzia

Visszazötyögtünk a városba, ebéd, aztán felmentem kávézni egyet a város pöpec butikhotelébe, a Rooms-ba. Elképesztő kilátás van a teraszról.

Grúzia

Tbiliszi felé már az autónak megfelelő sebességgel és határozottsággal vezettem, bár nem tudom még levetkőzni a beidegződéseket, hogy a kétsávos utat két sávosnak kezelem és irányváltáskor kiteszem az indexet. Az viszont jó érzés volt, hogy nem kellett félnem az út szélén sokakat leintő rendőrökről, valahogy éreztem, hogy engem nem fognak egzecíroztatni.

Mielőtt visszaértem volna a fővárosba, még megálltam Mtskheta katedrálisánál. Nagyon szép, csak azt nem szeretem, ahányszor le kell gépelnem blogba, instagramra, bárhova, kereshetem ki, hogy kell betűzni – van aki ezt meg tudja jegyezni? A magyar wiki szerint Mcheta, de az még furcsább.

A grúzok számára jelentősége felbecsülhetetlen. Itt tették hivatalosan a kereszténységet államvallássá, ráadásul a világon az elsők között, még a Római Birodalmat is megelőzve, időszámításunk szerint 337-ben. A Szvetichoveli Székesegyházban található a legenda szerint Jézus köpenye, amelyet egy grúz férfi, Elias szerzett meg egy római katonától.

 Mtskheta katedrális

A városban nemcsak ez tartozik a világörökséghez, de a közeli hegyen található Jvari kolostor is, benne egy hatalmas fakereszttel.

 Mtskheta katedrális

Csodálatos panoráma nyílik innen a folyóra.

Grúzia

A két templom között autózva, a folyóparton egy hatalmas étterem áll. Turista egy szál se volt, viszont tömve helyiekkel és mindenki két specialitást evett: a cserépedényben felszolgált babfőzelékszerűséget (“lobio”) és a húsgombóccal töltött tésztabatyut (“hinkali”). Utóbbinál már olyan rutinosan szürcsölöm ki a tésztatasakból a húsgolyót a levével, mintha az anyatejjel szívtam volna magamba a rutint. Két dolgot kell tudni, hogy igazi grúznak tűnjön az ember: jól meg kell szórni borssal és nem szabad megenni a “csumáját”, ahol megfogjuk.

Grúzia, hinkali

Davit Gareja, Gori és Uplistsikhe

Az utolsó két napra is maradtak érdekes látnivalók – két holdbéli tájon levő ősi kolostoregyüttes és Sztálin szülővárosa.

Davit Gareja viszonylag kiesik a turisták szokásos útvonalából, nem mintha az eddigi helyek túlságosan zsúfoltak lettek volna. Talán az út ijeszti meg őket, mert ide már tényleg elkel a terepjáró. Igaz, nekem van ismerősöm, aki normál személyautóval jött, és most is láttam pár ilyet, de azért sokkal komfortosabb egy erős járgány.

Maga a kolostor is festői, de ami engem igazán lenyűgözött, az a környező mustársárga sziklavidék. Ha az jobb marketingű országban lenne, turistabuszok sora érkezne ide. De szerencsére itt erről szó nem volt. Az első kolostort a 6. században hozta létre a névadó, Davit Gareja, melyet továbbiak követtek. Ma már mintegy 15 van a vidéken, de csak egy aktív, a Lavra. Nincs belépő.

Bár a GPS a rövidebb úton, Rustavin át vezet, érdemesebb Tbilisziből Sagarejoba tartani, és ott fordulni dél felé – sokkal jobb minőségű ez az út.

Davit Gareja

Davit Gareja

Gori hírnevét egyetlen embernek köszönheti: itt született Sztálin.

Szülőháza, ahol első négy évét töltötte, megmaradt, és sőt, eredeti bútorokkal, szamovárral, stb. felszerelve látogatható is. Elvileg, mert ezen a nyáron sajnos zárva van, valami padlósérülés miatt. A házikó felé külön tetőt emeltek, hogy megóvják az elemektől. Mögötte hatalmas múzeum van, melyet 1950-ben kezdtek építeni, mint a Forradalom Múzeumát, de Sztálin halálakor úgy döntöttek, inkább a város szülöttének szentelik. Rengeteg fotó van a vezérről és ha akad pár turista, indítanak angol idegenvezetést (a jegy vezetéssel 15 lari). Életemben ilyen unott idegenvezetőt nem láttam még, egy fiatal lány volt, aki hadarta a szöveget és nagyokat ásított, láthatóan a háta közepére kívánta a munkáját. A másik döbbenet az volt, hogy konkrétan nulla információ hangzott el vagy lett bemutatva Sztálin tevékenységének negatív oldaláról. Kb. mintha egy pozitív hőst ismertetnének, csupa kedves családi fotó, hőstett, ajándékok a világ minden részéből.

Pedig a város kicsit kényelmetlenül érzi magát híres szülötte miatt. A főtéren állt hatalmas szobra még szerepel a Lonely Planetben, de a valóságban már pár éve ledöntötték. A grúzok a múzeumot se látogatják, maximum iskoláscsoportok – jószerivel csak turisták kíváncsiak rá.

Gori Sztálin Grúzia

Gori Sztálin Grúzia

A legérdekesebb talán Sztálin vonata volt. Utált repülni, így inkább mindenhova vonattal járt. A szerelvényen konyha és fürdőszoba is található, plusz a testőrnek külön szoba, valamint távíró berendezés. Egyébként nem különösebben luxus a kialakítása, és komoly személyzet se járt hozzá.

Gori Sztálin Grúzia

A múzeum mögött kis téren elég jó kis kávézó van, ott találtam az egyetlen szuvenírtárgyat, a Sztálin arcképeivel díszített gyufásdobozokat.

Gori Sztálin Grúzia

Goritól pár kilométer Uplistsikhe barlangvárosa, mely főleg az i.e. 6. századtól i.sz. 1 századig virágzott. Kisebb-nagyobb barlangokból és egy templomból áll, úgy másfél-két óra alatt kényelmesen bejárható. A belépő mindössze 3 lari.

Uplistsikhe

Tbilisziben az utolsó két éjszakámon a Chubini vendégházban laktam. Egy kényelmes apartmanom volt, nappalival, hálóval, konyhával és fürdőszobával, mindössze 70 lariért, amihez fejedelmi reggeli is járt. Sőt, ha autót bérel az ember, nagyon hasznos, hogy be lehet állni a ház udvarára (mármint azoknak, akik nem akkora batárt bérelnek, mint én, mert én nem tudtam befordulni a kapun az utcáról a járgányommal…)

Összegzés

Összességében nekem volt, ami túltett a várakozásokon, és volt, ami kicsit csalódás volt. Kezdjük az utóbbival (hogy azért pozitív legyen a végkicsengés:-). Minden egyes Grúziát megjárt ismerős és minden egyes grúz blogbejegyzés áradozott az itteniek vendégszeretetéről. Nekem más volt a tapasztalatom. Tény, időnként megkínálják az embert egy pohár borral, de számomra egy-egy ingyen pohár ital nem egyenlő a vendégszeretettel. Talán a várakozások voltak nagyok vagy talán januárban Kolumbiában lettem elkapatva, ahol valóban úgy éreztem, hogy a tenyerükön hordanak – itt nekem nem volt kiugró a házigazdák kedvessége. Sokszor éreztem azt, hogy van a “MI” és az “ŐK”, utóbbiak alatt a külföldieket értve. Gondolok arra, hogy például ha fel kellett tölteni egy buszt, a sofőr elrendezte előbb az ismerőseit, aztán a többi grúzt, a külföldiek meg ülhettek oda, ahol maradt hely. Ha megálltunk egy büfében, ahol egy kiszolgáló volt, akik ismerősek voltak ott, a sor elejére nyomultak, a többi grúz meg egyszerűen előrekiabált a pultosnak, hogy mit kér – mi hiába álltunk sorba és próbáltunk udvariasan rendelni, esélytelen volt. De még Ferihegyen is az ment, hogy a grúz utasok lassúnak találván az “all passports” sort, beálltak az “EU passports” sorba is, ezzel hátráltatva annak haladását (így jó pár magyar bosszankodott, mert pont lekésett egy buszt). Ezzel együtt nagyon biztonságos az ország, soha nem kellett semmitől sem tartanom, csak nem éreztem elkényeztetve magam.

Ami viszont minden várakozáson túltett, az a látnivalók változatossága és szépsége. Az alig kétharmad-Magyarországnyi területen nagyon sokféle tájjal találkozni – tengerparttal, havas hegyekkel, félsivatagos vidékekkel. Imádtam mindet. Úgyhogy szép, olcsó, biztonságos és egyáltalán nem zsúfolt – ideális úticél mindenkinek, aki nem az all-inclusive tengerparti hotelek rabja. Ehhez képest az utazásom alatt egyáltalán nem találkoztam magyarokkal – lengyelekkel annál inkább. A túrázni, hegyet mászni sokkal inkább kedvelő lengyeleknél már évek óta kiemelt célpont Grúzia.

A bloggerkollégáknál azt látom, a nyugati világ is kezdi felfedezni. Úgyhogy addig menjetek, míg nem tanulnak meg angolul, amíg örülnek a magyar látogatóknak, amíg nincsenek gagyi szuvenírboltok és gyorséttermek – szóval amíg ilyen autentikus, ahogy még én láttam.

Hasznos linkek, praktikumok

Grúzia hivatalos pénzneme a Lari. Ne vesződj azzal, hogy itthon válts ilyet, hanem vigyél eurót és majd váltsd azt be ott larira.

Tbiliszi időeltolódása Budapesthez képest a nyári időszakban plusz kettő, a téli időszakban plusz három óra (náluk nincs óraátállítás).

Grúziába könnyedén el lehet jutni fapadossal, de talán hasznos a legjobb repülőjegyek keresőkről írt útmutatóm.

Van a weblapomon egy komplett csomagolási lista – természetesen ezekből otthon hagyhatod azokat a tételeket, amelyek inkább a távoli utazásokhoz szükségesek.