Kaymakli földalatti város, Red and Rose völgy, Göreme, Konya
Kaymakli
2015. április 29. szerda
Reggel a Kaymakli földalatti városnál kezdtünk. Milyen jól tettük, hogy már nyitáskor ott toporogtunk – amikor kijöttünk, már buszok garmadája állt a parkolóban. Zahir is teljesen odáig volt, hogy ilyen üresen még ő se látta Meg is kért minket, készítsünk róla pár fotót a zegzugos folyosókon. A környéken 37 földalatti várost tártak fel (és még mintegy százról van a tudósoknak tudomása vagy sejtése), melyeket a görög történetírók i.e. 4. évszázadban kelt leírásaiban már szerepelnek. Később, a 6-7. században az arabok elöl menekülő keresztények bővítették ki a városokat, amelyek közül Kaymakli a legnagyobb. A 3500 embernek helyet adó barlangrendszer a föld alatt 8 szinten helyezkedik el. Ezek közül négy szint látogatható. Helyenként kétrét kellett görnyedni a szűk és alacsony folyosókon. Én még ne szóljak semmit, a magasabbaknak guggolva, törpejárásban kellett haladni.
A folyosók kisebb-nagyobb termek közt vezettek. Ezek kőkereszttel és keresztelőmedencével ékesített templomok, lakószobák, borpincék, tűztől megfeketedett falú konyhák, pincészetek, kamrák voltak. Sőt komplett kohászat is, ahogy arról öntőformák tanúskodnak. A mínusz első szinten a feltételezések szerint az istálló lehetett. Vészhelyzetben ide könnyen lehozták a lovakat, teheneket, birkákat. Megoldották a megfelelő szellőztetést és vízvezetést is minden emeleten, nem hiányoztak a fürdőszobák sem.
Ha perzsa vagy arab seregek támadásba lendültek, a tüzeket fellobbantó vészjelzések Jeruzsálemtől Konstantinápolyig néhány óra alatt elértek. A keresztények ilyenkor összepakolták a legfontosabb holmikat, és hónapokra leköltöztek ezekbe a földalatti üregekbe, melyeket okosan kialakítottak ilyen célokra. Abszolút különleges, de picit nyomasztó volt lent a séta. El nem tudom képzelni, milyen szörnyű lehet főszezonban, amikor több tucat turistacsoport torlódik a folyosókon. A hőmérséklet állandó – mi most picit fáztunk, de a téli látogatókat kellemes „meleg” fogadja.
Red and Rose völgy
Ezután végre sétálni indultunk, a sok buszozás után már jólesett egy kis mozgás. A Red and Rose völgyben tekeregtünk, furcsa alakú régi sziklák közt. Sokban templomot alakítottak ki, másokban pedig galambdúcokat.
Errefelé ugyanis nincs más állat, amely jó trágyával szolgálna. Így a galambokat csalogatják a mesterséges fészkekbe, majd az ő trágyájukat használják fel a földeken. A különös völgy vulkánkitörések során keletkezett, mely sárral, hamuval, kőtörmelékkel szórta tele a környéket, majd az idők során ez a vulkanikus kőzet az erózió által furcsa alakú sziklákká alakult. Bizánci szerzetesek telepedtek meg a környéken, és alakították ki első templomaikat, házaikat, sőt komplett földalatti városaikat.
Bár szép idő volt, a szél elég erősen fújt. Reggel el is maradtak a hőlégballon repülések. Azaz utólag kiderült, szerencsénk volt, hogy tegnap délután mentünk. Egyébként papírforma szerint a hajnali első repülés a legtutibb és a legfestőibb. Ha sokan foglalnak, indítanak reggel második menetet és egy délutánit is. Ezek azonban gyakrabban maradnak el, úgyhogy a legjobb a napi elsőre benevezni. A szállodából és vissza a transzfer, valamint a repülés utáni koccintás mindig benne van az árban. Ez elég húzós, nekünk 155 euró volt (hitelkártyás fizetés esetén 165 euró).
Göreme
Ebéd után Göreme szabadtéri múzeuma következett, nagyszerű templomokkal, némelyikben egészen elképesztő freskókkal. A 10-11 századi freskókon sok arcábrázolást megrongáltak (mivel az iszlám tiltja). Ahol sértetlenek maradtak a képek, abszolút újnak tűntek – pedig állítólag csak egész pici restauráláson estek keresztül.
Dervistánc
Este aztán még egy kerengő derviselőadásra is elmentünk, ahol egy órás bemutatón láthattuk a fehér ruhás, bő ruhában pörgő szerzeteseket. Maga a szekta be van tiltva, de a táncot – már csak a turisták kedvéért is – engedélyezik. Sajnos egy hangos és totál tiszteletlen német csoport kissé elrontotta a többiek estéjét, folyamatosan ettek, beszélgettek, tilalom ellenére fotóztak – még mi éreztük kínosan magunkat helyettük a zenészek és táncosok előtt.
Sultanhani
2015. április 30, csütörtök
Ma megint rengeteget ültünk a buszban, csak két megálló volt. Délelőtt a 13. századi Sultanhani karavánszerájban álltunk meg. Ilyenekből 30-40 kilométerenként volt kiépítve a birodalom területén, ez volt ugyanis nagyjából egynapi távolság a kelet és nyugat között kereskedő karavánoknak
Konya
Délben Konyába érkeztünk, ahol gyors ebéd, majd megnéztük a Mevlana szekta, azaz a kerengő dervisek múzeumát. Ez nagyon szent hely, így rengeteg belföldi látogató is volt, akik meglepetésemre nem győztek szelfiket készíteni.
Útközben Zahir sokat mesélt a török mindennapokról. Meglepett, hogy a házasságok 80 százaléka még mindig családok által leboltolt ügylet. Ő 34 éves, és a lány, akit kinéztek a szülei, sajnos nem fogadta el, ugyanis itt az idegenvezető nem annyira tiszteletreméltó szakma. Zahir szerint minden lány orvost, tanárt, köztisztviselőt keres férjnek, akiknek fix állami fizetésük van, és ő így elég esélytelen.
Egerdir
Este érkeztünk meg a tóparton fekvő Egerdir városkába, amely rózsavízéről nevezetes – vettem is egy üveg tonikot, amely a bőrnek örök fiatalságot ígérJ. Az Altingol Hotelben lakunk, ez is olyan, mint a többi: korrekt, tiszta, de zajos, mintha papírból lennének a falak. A kilátás ugyanakkor minden rosszért kárpótolt..
Olvasd el a sorozat további részeit is:
Isztambul – látnivalók és praktikus tanácsok
Ankara és hőlégballonozás Kappadókia felett
Olympus, Kas, Xanthos – rommezők földjén
Pamukkale medencéi és Epheszosz romjai