Hosszú hétvége Berlintől északra

Ludwigslust-kastély

Balti tenger, romantikus várak, történelmi városok – látnivalók egy hosszú hétvégére Berlintől északra!

Németországot már többször is bejártam keresztbe-kasul, de az északkeleti tartomány, Mecklenburg-Elő-Pomenária még kimaradt. Mivel Berlinben volt dolgom a világ legnagyobb turisztikai vásárán, az ITB Berlin konferencián, adta magát az ötlet, hogy akkor most ezt a csücsköt is felfedezzem. Összeraktam az útitervet, lefoglaltam pár szállást, béreltem egy autót, aztán indulás!

Ludwigslust-kastély

A régió leghíresebb látnivalója a romantikus, mesebeli Schwerin-kastély, de bevallom, nekem annál jobban bejött az attól félórányi vezetésre fekvő Ludwigslust-kastély. Christian Ludwig herceg építtette vadászkastélynak, és annyira megszerette, hogy szívesebben időzött itt, mind a jóval grandiózusabb Schwerinben – inkább kapta a nevét is, „Ludwig öröme”.

Az internetes kutakodás során teljesen beleszerettem az Aranyterembe, úgyhogy már reggel tízkor ott toporogtam a bejáratnál, hogy mindenképp elsőként jussak be és turisták nélküli fotót tudjak róla kattintani. Kár volt stresszelni magam, mert hiába volt egy esős szombat délelőtt, a kutya nem járt erre rajtam kívül. Teljesen zavartalanul gyönyörködhettem a teremben és annyi képet készíthettem róla, amennyi csak jól esett. Érdekesség, hogy a fényűző korinthoszi oszlopok, stukkók és fali díszek egy része sima papírmasé, de ettől még ugyanolyan látványosak.

A kastély termeinek egy részét már felújították, de néhányban még most zajlik a munka. Az emeleten egy kisfilmet is megnézhettem a munkálatokról és igazán itt szerettem csak igazán bele a kastélyba. Olyan jó volt látni és hallani a mestereket, akik szívüket-lelküket beleteszik ebbe a munkába. A papírtapétákat például manuálisan, rengeteg munkával reprodukálták, méghozzá az ország egyetlen erre szakosodott műhelyében.

Schwerin-kastély

A Schwerin-kastély inkább kívülről mutatós, igazi mesebeli csipkés tornyú építmény, ráadásul egy hatalmas tó partján. Belül engem leginkább a lépcsőház nyűgözött le, de a trónterem is igen látványos. A hatalmas épület jelentős része tartományi parlamentként működik, néhány terem azonban múzeumként lett berendezve, így látogatható. Nyáron szuper lehet sétálgatni a tó partján vagy a várkertben, kilátással erre a csupa torony várra.

Mind Ludwigslust, mind pedig Schwerin csupa báj városka, vörös téglás házakkal, macskaköves utakkal. Számomra felfoghatatlan, hogy elvileg ugyanúgy emberek laknak Németországban is, mint máshol a világon, de itt egy csikk nem sok, annyi szemét nincs. Minden utca, mind tér tökéletesen tiszta és kicsit irigykedve sóhajtoztam magamban, mert hát mennyivel jobb lehet ilyen igényes környezetben élni.

Wismar

Ma egész nap zuhogott az eső, úgyhogy nem tudtam igazán fotózni, pedig ugyancsak helyes városokat kerestem fel.

Wismar tetszett a legjobban, ami szerintem sokkal egységesebb, mint Lübeck – itt még többet lehetett volna kószálni az utcákon (ha nem lett volna annyira borzasztó az idő). A tér mögötti templom tornya kicsit kísérteties lett a fotón:-)

Güstrow

Güstrowba egy kastély miatt kanyarodtam el, de sajnos zárva találtam. No sebaj, legalább kívülről kattintottam róla egy képet. Ez is bájos városka, de itt is ömlött az eső…

Rostock

Kora délután megérkeztem Rostockba, de csak esett és esett…

A város legérdekesebb látványossága a Marienkirche 12 méter magas órája. Az 1470-ben készült szerkezetet a mai napig minden reggel manuálisan húzzák fel.

Ami Lübecknek a Travemünde, az a rostockiaknak a Warnemünde: a várostól alig pár perc ajtóútra levő tengerparti nyaralóhely. Kirándulóhajók, tengeri fogásokat kínáló éttermek, tengerészcsíkos pólókat áruló ruhaboltok. Mondjuk nem volt az a kiköpött strandidő, de csak lementem a vízpartra.

Mindenesetre ha már a tengerparton voltam, ettem egy kis tengeri herkentyűt – ha meglátom a nagy vizet, egyből rákívánok és hát itt a legfrissebb, legbiztonságosabb ilyesmit enni.

Szállás: Egy meglehetősen furcsa, de kifejezetten jó szállást fogtam ki. Az Apartmenthaus Unterwegs a belvárostól jó félórányi sétára fekszik, egy raktárakkal, irodákkal teli külvárosi úton. A környéknek nagyjából olyan a hangulata, mint nálunk a Budaörsi út külső részének. Ami miatt ilyen fura helyre jöttem, az az ingyenes kényelmes parkolási lehetőség volt, no és reménykedtem, hogy itt éjszaka csend lesz. Az is volt! Amire azonban nem számítottam, hogy itt kapom az egész utazás legjobb reggelijét. Az apartmantházban csak néhány szoba van, és amikor megmutatta a gondnok az alagsori, kissé dohos szagú reggelizőhelyiséget, nem tűnt túl biztatónak. Annál inkább leesett az állam másnap reggel, amikor kifejezetten finom és érdekes kínálat várt, tojássalátától kezdve házi levendulás baracklekvárig. Mindezt egy olyan aranyos idős hölgy szolgálta fel, hogy úgy éreztem, mintha egy kedves nagynénihez érkeztem volna vendégségbe.

Étkezés: A tripadvisorhoz fordultam segítségért és az ott első helyen listázott Borwin Hafenrestaurant ígéretesnek tűnt. Nem is csalódtam, ott fogyasztottam el a fenti két képen szereplő fogásokat.

Stralsund

Az ország északkeleti csücske felé haladva Stralsundba értem, ahol ismét hangulatos régi céhes házak fogadtak. Annyira szeretem, hogy mind más és más – bármeddig el lehet nézegetni őket.

Rügen

Innen egy hosszú híd vezetett át Rügen szigetére. A térképen olyan kicsinek tűnt, pedig egyáltalán nem az: a hídtól még jó egy óra vezetés volt a sziget ellentétes oldala, ahova tulajdonképpen igyekeztem.

A Königsstuhl (Király széke) egy hatalmas, a tengerszint fölé 118 méter magasan nyúló fehér kőszikla, amihez persze ezerféle legenda fűződik. A legnépszerűbb szerint az ősi időkben az itt élők úgy választották meg a királyukat, hogy aki először fel tudott mászni a sziklára, az foglalhatta el a királyi trónust.

Erről az útról se tértem haza UNESCO világörökség pipa nélkül! Rügen szigetén végre eljutottam az „ősi bükkfaerdő” tételhez, ami még hiányzott.

Innen aztán visszahajtottam Berlinbe, ahol a Hotel Vienna House Easy Berlinben aludtam egy éjszakát. Nagyon vagány hotel, sok-sok érdekes kuckóval, különleges dekorációkkal és sok praktikus ötlettel (mint például gyerekeknek műanyag tányérok és rajzkészletek az étteremben).

Utólag úgy gondolom, jó lett volna maradni még egy napot: megszállni egy éjszakára Rügen szigetén és másnap Usedom érintésével térni vissza Berlinbe. Ez most kimaradt, meg ugyebár végig esett az eső, de legalább lesz miért ismét visszatérni a környékre:-)

Olvass még németországi látnivalókról más régiókban is:

Németország – régiók és látnivalók