Hogyan lettem influencer?

Kisgyörgy Éva vagyok, többek által ismertebb nevemen travellina.

Azt hiszem, az itt megfordult előadók közül senki nincs jobban meglepődve, hogy ezen a színpadon állhat. Elég hosszú út vezetett odáig, hogy felkérjenek egy előadásra „Hogyan lettem influencer címmel?” attól a pillanattól, amikor értetlenül bámultam egy kezembe nyomott lukkártyát a Közgázon. Én ugyanis még úgy tanultam a számítástechnikát, hogy nem láttam számítógépet és a mai napig nem értem, mi volt az összefüggés a kartonlapon levő lukak és azokból gyártott leporellók közt – de jóindulatú tanáraimnak hála, kettessel átcsúsztam.

Ez a kicsit csodálkozó hozzáállás a mai napig megmaradt – én húsz éve csak csinálom, amit szeretek, miközben az internet száguldva fejlődik mellettem, időnként rám aggatva mindenféle címkéket – egyszer csak blogger lettem, aztán meg influencer. Pedig én csak járom a világot és írogatok az utazásaimról:-)

Az influencerségem története nagyban összefonódik a weblapom történetével, ami egy kicsit szinte internet történelem is. 1994-1996 között ösztöndíjjal az USA-ban tanultam, és számomra akkor nyílt ki a világ – fizikailag és virtuálisan is.

Amikor útnak indultam, azt se tudtam, mi az az internet. Egy akkor már kint élő barátom mondta, hogy ha majd megérkezem, „emailezzünk” és én reméltem, ez valami legális és erkölcsös dolog. Aztán nagyon hamar rákaptam az emailre és az utazásra is, mivel New Yorkból viszonylag olcsón el lehetett jutni Közép-Amerikába. Mind az email, mind az utazás annyira újszerű volt, hogy boldogan pötyögtem be a kalandjaimat magyaroknak szétterített levelezőlistákba. Ez volt a HIX, ha valakinek még mond ez valamit.

Egy Skóciában élő olvasóm jelezte, hogy készítene nekem egy weblapot, és nekem kis túlzással a saját honlapom volt az első, amit láttam. Akkoriban kezdtek elterjedni az útibeszámolók a neten, bár akkor még nem blognak hívták ezeket – ezt a szót csak 1997-ben „találták fel” – hanem travelogue-nak.

Már akkoriban voltak sci-fi-be illő történetek a weblapommal, például amikor egy iskolai szünetről hazatérve kivittem anyukámat New Yorkba és ő egyedül repült haza. Mint minden idős hölgy, ő is csicsergett a mellette ülővel, aki történetesen New Yorkban élő magyar volt, és anyu rákérdezett, ismeri-e Kisgyörgy Évát. Ő ugyanis Tunyogmatolcson nőtt fel, neki ugye az volt a természetes, hogy az egy településen élők ismerik egymást. A hölgy pedig rávágta, hogy persze, olvassa a weblapomat.

Aztán hazajöttem és a következő másfél évtized azzal telt, hogy éjt nappallá téve dolgoztam a Telekomnál, ahol a tőzsdei jelentéskészítő osztály vezetője voltam. Az éves szabadság alatt pedig jártam a világot, majd begépelgettem a naplóimat a weblapomra. A cél kizárólag az élmények megörökítése volt – magamnak, családnak, barátoknak, illetve ha valaki oda készül és rátalál a neten, akkor potenciális utazóknak. Biztos vagyok abban, hogy a közönségemmel való egészen különleges kapcsolatom titka az, hogy a blogolást – a mai trendekkel ellentétben – nem üzleti céllal indítottam, hiszen akkor ilyenekről még szó nem volt. Másfél évtizeden át az csak egy hobbi volt, így természetszerűleg abszolút őszinte, érdekmentes, személyes.

Hat éve megszűnt a munkaköröm, a blogom viszont a Goldenblog díjnak és a facebooknak hála egyre ismertebb lett. Elkezdtem írni több online és print magazinnak is, és sorra jöttek mindenféle megkeresések.

Míg az utazásokból egyfajta lazaságot vittem be az egyébként nagyon fegyelmezett számviteli életembe, megszokván, hogy állandóan újratervezésre van szükség, a multitól éppenséggel a fegyelmet vittem át az új életembe, hiszen én mindig a feladat-felelős-határidő háromszögben éltem. Emlékszem, amikor először írtam külső portálra cikket, kértek 10 ezer karaktert hétfőre 8 fotóval, képaláírással. Csak pislogtak, amikor pontosan ezt kapták és úgy, hogy azt már nem kellett szerkeszteni. Hasonlóképp meg tudom lepni az együttműködő partnereket, pl. turisztikai szervezeteket, amikor csinos kis elemzést kapnak, milyen elérések, aktivitás volt egy utazás során a lapomon – sajnos ez a visszamérés nem elvárás, és egyáltalán nem jellemző, hogy a blogger kollégák maguktól ilyet készítenének. Nekem meg jólesik egy kis matatás az Excel táblákkal:-)

Sok blogger kolléga kérdezi, hogy bírom energiával, hogy minden utazásról azonnal hosszú bejegyzéseket teszek fel. Hát így. Én olyan „kiképzőtáborban” éltem a számviteles pályám során, és úgy megszoktam a kemény munkát, hogy nem is tudnám másképp csinálni a blogolást sem.

Az egy dolog, hogy 21 évnyi naplóírás van mögötte, de az utóbbi pár évben, mióta ez komolyra fordult, napi szinten leköt. Amikor itthon vagyok, ugyanúgy gép előtt ülök napi 8-10 órát, mint amikor „dolgoztam”, és átlag 3-4 órát ezzel töltök utazások során is. Nincs ám esti andalgás, hosszúra nyúló vacsora vagy szépirodalom olvasgatása. Napi social media postok, levelek és kommentek megválaszolása, blogbejegyzések és külső cikkek írása, fotóválogatás, stb.  A mai napig megválaszolok minden levelet, bár egyre nehezebb, de kötelességemnek érzem. Szeretek segíteni, meg aztán soha nem lehet tudni, hol kapja vissza az ember a szívességeket. Sokszor másoktól, de néha konkrétan attól, akinek válaszolok. Gyakorlatilag folyamatosan dolgozom, amikor ébren vagyok. Ha nem gép előtt, mert például autót vezetek, akkor fejben:-)

Ma már meglehetősen jó rálátásom van a blogszférára, sok kollégát követek és ismerek személyesen is, mind itthon, mind külföldön. Úgy látom, az utazó blog műfaj nagyon furcsa irányokat vesz, és amit én csinálok – azaz ahonnan a műfaj elindult – szinte kihalófélben levő, mondhatnám veszélyeztetett faj.

Ma már a bloggerek nagyon jelentős része kifejezetten pénzkeresési céllal indít blogot (amivel nincs gond, csak én máshonnan jöttem). Úgy ülnek le a számítógéphez, hogy keresőszavak elemzése és potenciális jutalék-jövedelem alapján döntik el, miről írjanak, azaz – az én szememben – robotként működnek. Blogger csoportokban csereberélik azon hotelek és turisztikai képviseletek PR vezetőinek elérhetőségét, ahol fizetést, de legalábbis ingyen szobát adnak reklámért cserébe. Ezzel nemcsak az a gond, hogy minden blogger hasonló hotelekről vagy városokról ír, de az is, hogy a bloggerek nem tartják szem előtt a saját ízlésüket, érdeklődésüket és hogy milyen szegmenst képviselnek. Egy hátizsákos blog értelemszerűen hátizsákos közönséget vonz be, de ahogy nő a követőik száma, népszerűségük miatt jobb és jobb hotelekbe tudnak bejutni  – de a közönség értetlenül nézi, mit keresnek luxusresortokban. Nem a blogger van a közönségért, hanem a közönség a bloggerért, és tartalmat gyártanak a tartalomgyártás kedvéért.

A legelferdültebb trendek az instagramon vannak. Ott a legalacsonyabb ugyanis a belépési küszöb. Míg egy blogbejegyzés sok munka, egy youtube videóhoz átütő személyiségre vagy zseniális videós tudásra van szükség, a facebookon meg ápolgatni kell az olvasói kapcsolatokat, az instagramon elég pár átlagos fotó és néhány applikáció meg trükk követők növelésére. Bár mindenki tudja, mennyire hamisak az instagram követői számok, számos turisztikai szervezet mégis azt nézi, amikor eldönti, kivel dolgozik. Csatlakoztam pár facebookos utazós blogger csoporthoz és elképedve figyelem a fejleményeket. Számos twitter és instagram csapat állt össze, akik hetente lájkolják egymás bejegyzéseit, mesterségesen feltornázva az aktivitási számokat, és döbbenetesen katonás fegyelemmel működtetik ezeket a mechanizmusokat. Én úgy látom, a többség sokkal több energiát fordít a számok kozmetikázásra, mint tartalom gyártására – ami meg is látszik a legtöbb blog színvonalán.

A leggyakoribb kérdés, amit az olvasók feltesznek, hogy mégis miből utazom és megéri-e a bloggerkedés.

Mivel a mai napig kicsit idegenkedem a számítógéptől, az oszlopdiagramokat inkább csak élőben mutatom. Ennyit kerestem egy évben számviteli vezetőként és ennyit bloggerként.

Mint látható, NEM a pénz miatt váltottam. Blogból megélni nálunk csak nagyon keveseknek lehet, egyszerűen kicsi a piac. Más országokban a bloggerek komoly pénzeket keresnek cikkírásért, szponzorált tartalmakért, akár csak egy tweet-ért is, de ők több tízmilliós piacokat képviselnek. Egy hozzám hasonló követőtáborral rendelkező blogger átlag 3-500 eurós napidíjat kap. Hiába lájkolnak nálam 2-300-an egy bejegyzést, egy Visit Alaska turisztikai szervezet nem fog engem támogatni, de fog egy amerikai, angol, francia, német bloggert, hiába van csak két lájk a fotóik alatt: a sajátja és az anyukájáé.

Hogy miért éri mégis meg? Egyrészt ha az embernek szenvedélye valami, akkor ezt nem méricskéli. Kicsit olyan ez, mint a gyereknevelés – toljuk bele a pénzt és energiát, megtérülés nélkül. Intellektuális élmény valami klasszat létrehozni, meg ugye ott van az az izé… a szeretet. Imádom, amikor visszajelzések jönnek az olvasóktól, amikor az én ajánlásomra utaznak el valahova vagy próbálnak ki egy éttermet. Elmondhatatlanul jó érzés, amikor falatozom a körömpörköltet kedvenc kockásabroszos éttermemben és mosolyogva odaszól egy család a szomszéd asztaltól, hogy miattam vannak ott. Harmadrészt pedig ma már üzleti lehetőségeket is hoz, ha nem is bevétel formájában, hanem szponzorációban – amiben nagyon válogatós vagyok.

Ha nem is tudatosan építettem fel a márkát, az viszont már kőkemény tudatosság, hogy mindig is féltőn óvtam a hitelességét.

Mivel nekem már teljesen bekattant, hogy a blogom nem munka, hanem hobbi, továbbra is csak azzal foglalkozom, ami érdekel, úgyis mondhatnám, ösztönösen, magától értetődően őriztem meg a saját „niche”-emet.  Mire gondolok? Nem fogadtam el soha meghívásokat például wellness szállókba, all-inclusive hotelekbe, engem nem különösebben izgató sajtóutazásokra vagy olyan termékek reklámozására, ami tőlem távol áll. Nem akartam a blogot munkává tenni, mert ha az a munkám – akkor mi lesz a hobbim? Most kezdjek el horgolni?!

Fizetős reklámoktól a mai napig idegenkedem, főleg ha semmi közöm nincs a termékhez, szolgáltatáshoz. Tapasztalatom szerint ugyanis az ilyen bejegyzések nem jók senkinek. Nem reagálnak rá jól az olvasók, ők se szeretik, nekem is kínos és az ügyfélnek se hoz hasznot. Ugyanakkor szívesen építetek ki hosszú távú kapcsolatokat egy-két szimpatikus céggel, én ugyanis leginkább a „nagykövet” típusú kooperációkban hiszek. Az Olympus biztosítja a fényképezőgépeimet, több légitársasággal, elsősorban az Air France / KLM csoporttal van együttműködésem és a Be Social fejleszti, illetve tartja karban a weblapomat. Minden kooperációra az jellemző, hogy nem abból indult ki, hogy fizetünk Neked X forintot, vagy adunk X terméket és tessék minket reklámozni. Ismerkedtünk, beszélgettünk, gyakorlatilag minden partnerrel szinte baráti kapcsolatban vagyok, szóval az együttműködés általában túlmutat egy sima barteren.

De gyakran előfordul az is, hogy az olvasókból lesznek támogatók. Erre nagyon jó példa volt a 2014-es norvég utazásom. Előre jeleztem az olvasóknak, hogy amilyen drágaság van ott fent északon, nem garantálom a folyamatos tudósítást, csak akkor írok, ha lesz ingyen wifi. Olvasták ezt a Telenor PR-nél dolgozó lányok, akik akkor már régóta követték a blogot és azonnal megkerestek, hogy szó se lehet arról, hogy én az anyaországból, Norvégiából ne jelentkezzek be naponta. Inkább adtak egy telefont benne egy korlátlan adatroamingos kártyával az utazás idejére.

Ha blogíráson gondolkodnak, én a lassú építkezést és a jól definiálható piaci szegmenst ajánlom. Utazó blog már sok van, de nincs például kutyás utazó blog vagy nagyon kevés a gyerekes, családos utazós blog.

Ha a jövedelmi oszlopdiagramom alapján úgy döntöttek nem írnak blogot, de cégvezetőként szívesen együttműködnének bloggerekkel, akkor is ugyanez az üzenetem: válasszanak olyan bloggert, aki nem egy góliát, de egy elkötelezett tábora van. Azt hiszem, azt ebben a körben nem kell magyaráznom, hogy miért jó egy bloggerrel dolgozni. Ma már az online olvasók fele hirdetésblokkolót használ, és mihelyst feljön egy reklám a TV-n, azonnal a telefonon matatunk. És mit nézünk? Jó eséllyel kedvenc influencereinket. Míg más reklám  elöl menekülünk, ezt kifejezetten keressük.

De az talán Önöknek is új lehet, hogy nem az a blogger lesz a legsikeresebb hordozója az üzenetüknek, akinek a legtöbb követője van, hanem az, aki azokat a vásárlókat képviseli, akiket meg akarnak célozni és élő kapcsolata van az olvasóival. A blogger hitelességét, a közönség összetételét és aktivitását érdemes figyelni. A mikroinfluencerek (és most nem csak a 153 centimre gondolok) sokkal több időt szánnak arra, hogy jó kapcsolatot építsenek ki személyesen a közönségükkel, mint a megasztárok – ezért sokkal hatékonyabban tudják megszólítani is az olvasókat. Minden, amit mondanak, releváns az olvasóközönségüknek – ami ugye nem mondható el például egy színészről, aki mosóport és autómárkát is reklámoz.

Hogyan lettem influencer? – volt a kérdés, amit a szervezőktől kaptam. Ahogy az előbbiektől kiderült, a mai bloggerektől eltérően nem tudatosan. De hogy én állhatok itt, az mégis a tudatosság eredménye, mégpedig egyszerűen azért, hogy végig maximalista voltam a blogommal kapcsolatban és végig megőriztem a hitelességem. Én úgy gondolom, ez a siker titka.