Új-Zéland 4/3 - Cathedral Cove és Hobbitfalva

2017. október 20. Hegyes-völgyes, vulkanikus tájon folytattunk utunkat, ahol a tenger kék csíkja elő- előbukkant a távolból. Még szerencse, hogy nem én vezettem, különben soha nem értünk volna célba, mert minden kanyarnál leálltam volna fotózni.

Cathedral Cove

Célunk a Cathedral Cove volt, az ország egyik legizgalmasabb tengerpartja. A parkolóból jó negyven perces kaptatóval közelíthető meg, és egy pillanatra elbizonytalanodtam, bevállaljam-e bedugult orral és fülekkel. De ha már elrepültem a bolygó másik felére, mégsem ülhetek egy veszteglő autóban, úgyhogy a többiek után iramodtam (araszoltam). És naná, hogy megérte. A partot az elegánsan magasodó boltívről nevezték el, de persze van rendes maori neve is: Te Whanganui-A-Hei. Nem csodálom, hogy a helyszín sokakat megihletett – itt forgatták például a Narnia krónikáinak egyes jeleneteit is.

E.R.

Ezen a ponton már úgy éreztem, szétdurran a fülem, úgyhogy kénytelenek voltunk felkeresni egy orvost. Sajnos a helyi háziorvosi szolgálatnál nem volt szabad időpont, úgyhogy egy kórházi ügyeletre tértünk be – na, de legalább ezt is megláttam, hogy működik. Aranyárban (orvos+gyógyszerek=kb. 100 ezer Ft, mindig kössetek biztosítást!!!), de nagyon hatékonyan. Ahogy beléptem és elmondtam, mi a bajom, egy nővérke azonnal felmérte, mennyire sürgős az ügyem (lázmérés, kérdezgetés), majd kaptam kis azonosító karszalagot. Kis várakozás után behívott az orvos, alaposan megvizsgált és megállapította, hogy arcüreggyulladásom van. Felírt antibiotikumot és kétféle orrcseppet, amit el is mentünk kiváltani. A gyógyszertárban is kicsit másképp mentek a dolgok, mint nálunk. Nem egy kész doboz gyógyszert kaptam, hanem kimérték az orvosi utasítás alapján, hány darabra van szükségem, azt beleszórták egy üres kapszulába és felcímkézték az adataimmal meg az adagolással. Annyira óramű-pontossággal zajlott minden, folyamati ex-tanácsadóként se találtam benne hibát.

Hot Water Beach

Elfoglaltuk a szállásunkat, a Top 10 Holiday Park bájos házikóiban. A kempingnek nevezett – de a mi fogalmaink szerint inkább butikhotelnek titulálható – komplexumban többféle szálláslehetőség adódik: két- és háromszobás kis villák, családi bungalók és ilyen cuki házacskák, amiben én is helyet kaptam. Nagyon jó volt ilyen természetközeli szálláson aludni, éjszaka hallottam a kiwimadár csörtetését is – nagyjából olyan hangja van, mintha egy elefánt trappolna az erdőben. Vannak még helyes fiúk a büfében és egy hatalmas, fekete-fehér macska a kertben – tökéletes.

Naplementekor és napfelkeltekor persze mágnesként vonzott a part – a hatalmas hullámok és a gyorsan változó fények megunhatatlan játéka.

Hobbitfalva

2017. október 21. Izgatottan vártuk a következő filmhelyszínt, amelynek a története is megkapó – talán ugyanolyan szép mese, mint maga a film. 1998-ban Peter Jackson helikopterrel szemlézte a tájat Új-Zéland felett, amikor megakadt a szeme a rendkívül különleges, hepehupás tájon. Bekopogtatott a birtok gazdájához, az Alexander családhoz és engedélyt kért a forgatási díszletek felépítésére. Az 500 hektáros családi farmon addig 13 ezer birka és pár száz Angus marha legelészett. Arról nem szól a krónika, őket hova tették a forgatás idejére, de 1999-ben megkezdődött az építkezés. Hogy a film ne legyen túlságosan díszletszagú, a házikók kialakítása után hagyták kicsit állni a helyszínt, hogy megnőjenek a gyomok és kialakulhassak kis sövények. Bár először átmeneti építményeket húztak fel, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy turistamágnes, úgyhogy 2002-ben megkezdődtek a szervezett túrák a díszletek közt. 2010-ben már állandó épületeket húztak fel a Hobbit triológia forgatásához és az Alexander család rendezővel közös vállalkozása a mai napig folytatja a turisták kiszolgálását. A birkák is visszatérhettek, békésen legelésznek a turistabuszokkal teletűzdelt utak mentén, plusz fotólehetőséget szolgáltatva. Az elmúlt évek során látogatók százezrei fordultak meg Új-Zéland legértékesebb telkén, a vállalkozás pedig száznál is több főt foglalkoztak – de az Alexander-család életvitele mit sem változott. Egy szerény házban laknak, és a túracég vezetése mellett a mai napig örömmel folytatják a gazdálkodásukat is.

Tamaki Maori Village

Este még egy amolyan folkorműsorba is elmentünk. Igen, ez kifejezetten a turistáknak van, de Új-Zélandon nem lehet a bozótosban találkozni őslakosokkal, mint a világ néhány más pontján. Ebben a formában viszont betekintést kapunk kultúrájukba, zenéjükbe, szokásaikba és ételeikbe, és mindannyiunknak nagy élmény volt az ott töltött pár óra. A férfiakból valahogy sugárzik a férfiasság, a nőkből pedig a nőiesség, a természetes őserő, és még az öltönynadrágos fiú esetén is biztos voltam abban, hogy nem jönne zavarba, ha eltévedne az erdőben.