Hippi-korszak: virággal a fegyverek ellen

Hippikorszak

Milyen az, amikor megtudod, hogy háttérhatalom áll mögötted?:-)

Orczy kert, Béketalálkozó

Az egész 1982 tavaszán kezdődött, amikor másodikos voltam a közgazdasági szakközépben. Teljesen ötletszerűen beiratkoztam egy jógatanfolyamra a kerületi művelődési házba, ahol nemcsak edzettséget, de új barátokat is szereztem.

Dialógus békecsoport

Melinda lett a legjobb barátnőm, az ő ötlete volt, hogy menjünk ki május 9-én, a Béke napján az Orczy kertbe. Ez volt az a fesztivál, amivel nemcsak az Ifjúsági Magazinba kerültünk be (a békejelvényes táblával ülök a képen), de ami utána alapjaiban meghatározta az életem: minden idők két legszínesebb, legizgalmasabb és legboldogabb éve következett, amivel talán csak a két New York-i ösztöndíjas évem vetekedhet. De talán az sem.

Dialógus békecsoport

Virággal a fegyverek ellen

Itt ismertem meg Pétert, akivel aztán igazi nagy és tomboló kamaszszerelem lett, valamint a Dialógus békecsoport tagjait – komoly egyetemistákat, akikre kb. istenként néztem fel. Érdekesség, hogy ez a mai napig megmaradt: ha időnként találkozom velük, egy kicsit még mindig meg vagyok illetődve. Rengeteg vitaestet, beszélgetést szerveztünk, teleplakátoltuk a falakat, happeningekkel próbáltuk megszólítani a város lakóit.

Dialógus békecsoport

Dialógus békecsoport

Dialógus békecsoport

Dialógus békecsoport

Péter és én külön frakciót is alakítottunk, mi voltunk a „Virággal a fegyverek ellen”.

Dialógus békecsoport

Belgrád-rakpart, Dialógus békecsoport

Míg a középiskolai csupa-lány osztályban nem találtam a helyem, az új ismerősöknek köszönhetően kinyílt a világ: hol Dinnyés Jóska klubestjén ültünk, hol az Ifjúsági park görög táncházában roptuk, hol tűzzománc-szakkörben ügyeskedtünk, vagy épp a Szélrózsa együttes megzenésített verseit dúdoltuk egy kis klubban – hihetetlen színes időszak volt. Melinda nyaranta a Múzeum körúti központi antikváriumban dolgozott, így fillérekért tudott beszerezni kultikus könyveket, mint Kerouac Útonját vagy a Salinger-regényeket.

Dialógus békecsoport

Harmadéves középiskolásként soha nem hagytam volna ki egyetlen péntek estét sem a Belgrád-rakparton levő klubban – itt tartotta vitáit a Dialógus, itt születtek meg az akciótervek és úgy éreztem, végre megtaláltam a célomat, feladatomat. Hittünk abban, hogy okos érvekkel, ügyes akciókkal egyszerűen megváltjuk a világot. Nem egy zárt értelmiségi klub volt, hanem állandóan kimentünk felrázni az embereket plakátokkal, akciókkal.

Dialógus békecsoport

Dialógus békecsoport

Ha épp nem világmegváltó terveket szőttünk, akkor a Kontroll csoport koncertjein az első sorban énekeltünk vagy az FMH-ban néztünk kultikus zenés filmeket, mint Simon és Garfunkel Central Park-beli koncertjét vagy a Pink Floyd Fal-át.

Fellépésünk a Budapest Sportcsarnokban

1982. december 7. volt az egyik legemlékezetesebb napunk. Péterrel hónapokig terveztünk egy hatalmas békemenetet John Lennon halálának évfordulójára. Az elképzelés az volt, hogy lesz egy rövid menet, majd a végén a Sportcsarnok előtt egy kis műsor. Úgy időzítettük az egészet, hogy a mi akciónk a Beatles Revival Band koncertje előtt érjen véget. A Budapest Sportcsarnok egyik embere, Kövér Péter segített nekünk. Megállapodtunk, hogy mivel mi közönséget „viszünk” a koncertre, ők cserébe felállítanak nekünk egy kis színpadot, valamint technikai eszközöket, hangosítást is biztosítanak  műsorunkhoz. Rengeteget dolgoztunk a projekten – szinte minden nap bejártunk a Béketanácshoz egyeztetni, tárgyaltunk a Sportcsarnokkal, megcsináltuk a műsortervet, felvettük a kísérő zenét, plakátokat terveztünk és rajzoltunk. Aztán két nappal a műsor előtt szóltak, hogy mégse lehet. A Sportcsarnokos barátaink úgy megsajnáltak minket, hogy kitalálták: tartsuk meg a műsort bent a csarnokban, a koncert – és tízezer ember – előtt. És így is lett.

Dialógus békecsoport

A több hónapnyi szervezés és idegeskedés után frenetikus sikert arattunk – és ezt nemcsak én mondom, de van rá objektív vélemény is, a minket folyamatosan megfigyelő Állambiztonsági Szervezeté.

Dialógus békecsoport

Fegyvertemetés

1983 áprilisában egy olyan akcióra került volna sor, amit Péter és én találtunk ki, de felkarolta az egész Dialógus csoport. Rém büszkék és lelkesek voltunk. Az elképzelés az volt, hogy összegyűjtünk egy rakás játékfegyvert az iskolában és azt jelképesen eltemetjük a Városligetben. A kitűzött nap előtti héten egyik reggel hatalmas felfordulás fogadott a suliban. Mindenkinek elmaradt az első órája és helyette osztályfőnöki volt. Az egyetlen téma: telefonáltak a Belügyminisztériumból, hogy van egy felforgató az iskolában, aki játékfegyvereket gyűjt egy akcióhoz, és aki kimegy a Városligetbe, azt azonnal kivágják. Aztán nyílt az ajtó, hogy hívat az igazgatónő, Lia néni. Mentem, mit tehettem volna. De ami ezután történt, arra végképp nem számítottam. Lia néni komoly és kioktató hangon közölte velem, hogy engem megvezettek. Kis naiv középiskolást behálóztak egykori ’56-os disszidensek, akik egy államellenes akcióra készülnek, és ők vettek rá, hogy gyűjtsek nekik fegyvereket. Csak bámultam döbbentem – most mondjam azt Lia néninek, hogy az egész a mi ötletünk volt?! Inkább hallgattam. Aznap este összegyűlt a társaság, mint kiderült, más iskolákban és munkahelyeken is behívatták azokat, akik részt vettek a szervezésben. Hatalmas lelki tusa után inkább lefújtuk az akciót, de utána még hetekig állandóan bőgtem, mert nem tudtam, helyesen cselekedtem-e, hogy meghátráltam. Egyik oldalon mintha letörték volna a szárnyaimat, de a másik oldalon meg dolgozott bennem a kötelességtudat: nem tehetem meg a szüleim egy szem gyerekeként, hogy ne érettségizzek le. És hát ott volt a titkos terv, hogy talán egyetemre is bekerülök… Megkínlódtam a döntést, de legalább tudtam, kitalálunk majd valami mást. Így is lett.

Dialógus békecsoport

Élő békejelvény, Margitsziget

Pár napra rá, május 9-én ismét hivatalos békemenet volt, ami a Margitszigeten ért véget. Dialógusos barátaimmal a színpadtól jó távol ültünk le, mert saját programunk volt. Egyszer csak felálltunk és vadidegen sétálókat vettünk rá, hogy a Nagyréten álljon mindenki egy békejelvény-alakzatba. Egyre többen és többen fogták meg egymás kezét és hatalmas alakzatot formáltunk. Ismét visszatért a hitünk, a jókedvünk.

Dialógus békecsoport

Dialógus békecsoport

Dialógus békecsoport

Az utolsó közös élményünk egy kétnapos tábor volt, amit Pusztavacson tartottunk. Kineveztük a területet atommentes övezetnek és remekül szórakoztunk. Aztán lassacskán ellehetetlenült az egész szervezet, egyre több atrocitás érte a tagokat – útlevél bevonástól munkahelyi elbocsátásokig. De ha az akciók meg is szűntek, ezeket az embereket nem olyan fából faragták, hogy könnyen betörnének. A sors furcsa fintora, hogy a rendszerváltás ugyan megtörtént, de 35 év elteltével a csapat még mindig/már megint „ellenzékben” van. CEU vezetőtől alternatív újságnyomtatásig sokak életét még most is áthatja az aktuális hatalommal szembeni hadakozás, és ezt ugyanolyan intelligensen és könnyedén művelik, mint akkor.

Dialógus békecsoport

És hogy miképp jön ez a visszaemlékezés egy utazó blogra?

Manapság sokan legyintenek Greta Thunberg nevét hallván, hogy bizonyára valamiféle háttérhatalmak állnak mögötte. Lehet, nem tudhatom, de amíg ez nem derül ki, én mindenesetre bízok benne. Nem csak az ártatlanság vélelme miatt, de pont a saját történem okán – a 16 éves énem szembeköpése lenne, ha nem így tennék. Persze nem lehet az én kis fegyvertemetésem egy lapon említeni az ő sokkal nagyobb léptékű akcióival. Az ok, hogy mégis összekapcsoltam a kettőt csak az, hogy saját példámon tudom: 16 évesen igenis lehet hinni olyan dolgokban, ami a legtöbb embernek irracionális, és amire azt hiszik, „megvezették” szegény fiatalt. Lehet hinni és pont ez az a kor, amikor a legőszintébb hittel lehet a lehetetlenért is küzdeni. Ha a háttérhatalmak nem is, én mindenesetre mögötte állok…