2012. szeptember 8, szombat
Ma is még épp csak pirkad, amikor ébresztő volt, ugyanis még reggeli előtt áthajóztunk a folyó túlpartjára.
Reggel az erdőben
Csodaszép színes madarak élnek itt egy érintetlen esőerdőben. Köztük is a legkülönlegesebb a paradicsommadár, melynek néhány példányát sikerült is megpillantanunk. Értékelhető fotókat azonban nem tudtam róluk készíteni, ugyanis nagyon messze voltak. A leglátványosabb a sárga tollazatú volt.
A madárlesen kívül legalább akkora élmény volt számomra az erdő hangjaiban elmerülni (legalábbis amikor a csoporttársaim nem locsogtak-fecsegtek).
A legnagyobb durranás azonban az volt, amikor valami rettentő hangos zajra lettünk figyelmesek, mintha egy kisrepülőgép jött volna – no ez volt a szarvcsőrű madár.
Aztán vissza a kis táborunkba, kiadós reggeli. Összekombináltam, ami volt az asztalon, úgyse ettem még sült-szalonnás, ananászos lekváros pirítóst.
Séta a faluban
Besétáltunk a faluba, vittünk az iskolába némi tanszert, füzeteket és tollakat, meg pár labdát a gyerekeknek – persze a falu apraja-nagyja a nyomunkban volt.
Sokadszorra csodálkozom el azon, hogy a harmadik világbeli országokban a szegénység ellenére mennyivel kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak a gyerekek. Szinte soha nem hallunk gyereksírást. Ennek az is oka lehet, hogy a picik állandóan vagy az anyjukra vannak kötve, vagy egy nagyobb testvérük cipeli mindenhova magával, de folyamatos testkontaktusban vannak. A kisiskolás korúak se nyafognak semmiért, bandákba verődve töltik a szabadban az időt.
Hajóztunk tovább a végtelenül békés vidéken.
Ének a lélekházban
Kis időre kikötöttünk egy faluban, ahol nagyon díszes lélekház volt és néhány idős bácsi zenélt nekünk.
Délutánra már úgy tűzött a nap, mintha ezer apró tűvel szurkálnának minket. Minden elképzelhető módon igyekeztük takarni magunkat, mert az 50-es faktorú napkence se ér semmit, durván le vagyunk már mind égve. Elértük az utolsó folyóparti szállást, ez már egy takaros vendégház fürdőszobás szobákkal.
2012. szeptember 9, vasárnap
Ma kivételesen nem kellett korán kelni, csak 9-kor indulunk. Bár három madarász-mániákus útitárs felkelt hajnalban és az egyik csónakkal kihajózott, mi végre kipihentük magunkat.
Visszatértünk Paugi kikötőjébe, ahonnan indultunk, majd kisbusszal vissza Wewakba, első szállásunkra. Útközben megálltunk egy idős német fickó házában, aki faragásokat gyűjt a vidékről, vásároltunk nála még pár szép tárgyat.
Útközben valami egészen hihetetlen intenzitású vihart kaptunk és magunkban csendben hálát adtunk az Égnek, hogy ez nem a hajókban ért minket.
Kengurufarok-curry
Wewakban végre jót dőzsöltünk az étteremben, én kengurufarok-curryt választottam – olyan volt, mint a csirke. Kétféle édesburgonyával, zöldbabbal és répával készült köret volt hozzá, fincsi.
Napok óta volt elég nagy drukk volt bennem, vajon működik-e a digitális gép akkutöltője, amit első éjjel bedugtam egy konnektorba, de töltés helyett füstcsíkot eresztett. Sajnos nem. Végigkérdeztem az útitársakat és szerencsére Marknak ugyanolyan gépje van, mint nekem és kölcsönadta a töltőt. Elég síkideg lettem volna, ha ez nem jön össze, ugyanis itt nincs a sarkon elektromos üzlet.
2012. szeptember 10, hétfő
Hajnali 4-kor ébresztő, mert 6-kor már indul a repülőnk vissza a fővárosba. Hurrá nyaralunk.
Hajnalban szakadó eső, vaksötét, korgó gyomor. A repülőtéri biztonsági átvilágítás abból állt, hogy egy mackónadrágos fickó álmosan megkérdezett minket, van-e bárkinél olyan dolog, ami tiltott lenne. Annyira kimerült voltam, hogy amikor a gépen lehajtottam a kis asztalkára a fejem, azon nyomban elaludtam.
Veszélyes főváros
A fővárosban volt pár óránk, mert a következő állomáshelyre, Rabaulba csak délután indult csatlakozás. Egy busszal gyorsan körbejártuk a fővárost, ahol mellbevágó a szegénység. Míg vidéken minden olyan idilli, itt bandák randalíroznak. Feljönnek a fiatal fiúk munka reményében, de mivel nem találnak, leginkább lopásból élnek. Minden bank, üzlet, nagykövetség és a külföldi vendégmunkások lakóházai többszörös védelemmel vannak ellátva, a szögesdrótos kerítéstől a fegyveres biztonsági őrig. Beszédes tény, hogy az első számú foglalkoztató a biztonsági ágazat. Sok család fára tákolt kunyhóban lakik.
Megnéztük a Nemzeti Múzeumot, valamint a Parlament klassz épületét.
A botanikus kertben is sétáltunk egyet, ahol végre láttuk közelről a szarvcsőrű madarat, ami úgy megijesztett minket az esőerdőben – ráadásul egy pár, akik épp udvarolgattak egymásnak.
Volt jó pár példány kazuár is, amely az ország honos madara.
Késő délután aztán elrepültünk Rabaulba, ahol az út második kétharmadát töltjük, igen szép környezetben – egy úszómedencés szállodakomplexumban az óceán partján. Juhhé.