Guadeloupe

2016. március 1-4. Nem képzeltem el előre, milyen lesz majd megérkezni a Karib-szigetekre, de amikor Guadeloupe-on a poggyászokra várva a futószalag mellett nekiállt zenélni egy kétfős vidám zenekar, magamban azon mosolyogtam: na, valahogy ilyennek gondolom az egész térséget.

A reptéren a zenekaron kívül Arnaud várt, akit a homeexchange.com lapon találtam. Az ő nagyszerű úszómedencés villájában lakom az itt töltött három éjszakán. Először összeszedtük a bérelt autómat, aztán a házigazdámat követtem a szállásomra. Bár tudtam kicsit aludni a repülőn, azért eléggé fejbe kólintott az öt óra eltérés, úgyhogy alig vártam, hogy megérkezzünk.

Guadeloupe

Guadeloupe egy Franciaországhoz tartozó szigetcsoport, melynek két legnagyobb szigete közt csak egy szűk csatorna húzódik, és mint egy pillangó két szárnya kapcsolódnak egymáshoz.

Guadeloupe

A keletebbre eső Grande Terre a sík, szárazabb rész, míg a nyugati oldalon fekvő Basse Terre jóval drámaibb a maga hegycsúcsaival, vízeséseivel és a déli részén magasodó La Soufriére vulkánnal.

Guadeloupe az egyik legvisszafogottabb sziget a térségben, merő ellentétben például Saint-Barthélemy luxusával, ahol, ha nem iszik az ember kétezer eurós bort a vacsorájához, gyakorlatilag kinézik a szigetről, vagy St Martinnel, ami tele van nagy szállodákkal, és ahol napi nyolc óceánjáró áll meg.

Itt csak egy, maximum kettő, és nincsenek óriási ingatlanfejlesztések sem. Részben azért, mert a strandot senki nem sajátíthatja ki, egy luxusszállónak meg kínos, ha a helyiek is pancsolhatnak a vízben az ott nyaraló vendégek közt. Ez a sziget féltve őrzi a természeti kincseit: nemcsak a tengerpartot, de erdőket is, ahol hasonlóképpen szigorúan korlátozzák az építkezéseket.

Utazóként mindez kész főnyeremény: igazi esőerdős túrákat lehet tenni, és gyakorlatilag az egész partszakasz ingyenes szabadstrand. Mivel nincs sok látogató, viszont rengeteg kisebb-nagyobb, strandolásra alkalmas homokos öblöt találni, soha nincs sehol tömeg.

A helyiek és az ide települt franciák derűsen élik együtt a mindennapjaikat, maximum a drágaságra panaszkodnak. A házigazda páros hölgy tagja, Melanie elmondta, hogy a mindennapi élelmiszereken túl ők például a férjével mindent párizsi bevásárlásuk során szereznek be, a ruházati cikkektől a naptejig – Guadeloupe még nekik is drága. Ráadásul itt a trópusi klíma miatt minden hamarabb tönkremegy, legyen az cipő vagy autó, úgyhogy gyakrabban kell újat venni. A házukat is 2-3 évente újrafestik, mert ha elhanyagolnák, egy idő után késő lenne a bánat.

Guadeloupe

 

Guadeloupe hegyes tája – Basse Terre

Mivel első nap napsütés reggelre ébredtünk, Arnaud és Melanie azt tanácsolták, inkább a hegyes-esőerdős résszel kezdjem a felfedezőutam, mert ha borús az idő, akkor az ott nagyon csúnya tud lenni. Jól megreggeliztünk, aztán indulás. Az utolsó pillanatban Melanie is csatlakozott hozzám, úgyis szabadnapja volt. Bár én elég magamnak való vagyok, most egyáltalán nem bántam a társaságot. Melanie  jobban ismerte az utat, érdekeseket mesélt, meg egyébként is egy nagyon kedves, szeretnivaló emberke.

Cascade aux Écrevisses

Átkelve a Basse Terre és Grande Terre területeket összekötő rövid hídon, a Basse Terre szigetet átszelő úton (Route de la Traversée) indultunk el. Kb. negyedóránként eleredt az eső, de csak néhány percre, úgyhogy hamar megtapasztaltam, milyen az itteni időjárás.  Körülbelül félúton egy egész könnyű, pár perces sétával lehet eljtuni egy vízeséshez, ez a Cascade aux Écrevisses, melynek aljában akár meg is lehet mártózni.

Guadeloupe

Plage de Malendure

Átérve a sziget nyugati partjára először kicsit dél felé indultunk. A Plage de Malendure északi részéről beúszva ugyanis elvileg teknősbékákkal lehet találkozni. Vittünk is snorkelling felszerelést, de olyan béna voltam, hogy egyből nyeltem egy rakás sós vizet. Ettől be is pánikoltam annyira, hogy feladjam a további próbálkozásokat. Ez a snorkelling mindig nehezen megy nekem. A strand délebbi részén vannak a strandolók, itt zuhanyozni is lehet, ami nagyon hasznos az olyanoknak, akiknek hozzám hasonlóan viszket a bőrük a sós víz után.

Guadeloupe

Kis ejtőzés után megebédeltünk, egy büfékocsis gyorskajáldában. A helyi kedvenc a bokit, ami kicsit hasonlít a mi lángosunkhoz, csak épp nem rá pakolnak, hanem bele: a tésztát buci alakúra sütik, és sajttal, sonkával, sült csirkével, zöldségekkel pakolják meg, kívánság szerint.

Guadeloupe

Ahhoz képest, hogy nem egy bonyolult kaja, és csak ketten voltak előttünk, majd egy órát tartott az ebédszünet. Melanie erre előre figyelmeztetett, úgyhogy nem türelmetlenkedtem, meg hát úgyse siettünk sehova. Házigazdáim elmondták, hogy nemcsak a drágaság miatt nem járnak étterembe, de azért is, mert egy háromfogásos étkezés órákig eltarthat, és néha nem bírják már idegekkel.

Grande Anse

Ezután áttelepedtünk az északabbra fekvő Grande Anse strandra, a sziget talán legszebbjére. Bár ez az egyik legismertebb strand, egyáltalán nem volt tömeg, még itt is mindenki találhatott magának egy nyugis árnyékos helyet néhány fa tövében.

Guadeloupe

Sainte-Rose

A sziget északi részén kanyarodtunk hazafelé, megállva még Sainte-Rose településen. Innen népszerű hajókirándulások indulnak a közeli kisebb szigetekre, de erre most nem volt idő, csak picit sétáltunk a parton. Jópofa köztéri edzőgépekbe botlottunk, Melanie elmondta, ilyet több városba is telepítettek, hogy küzdjenek az elhízás ellen. Sajnos főleg csak gyerekek ugrottak a lehetőségre, leginkább ők használják ezeket, amolyan játszótérként.

Guadeloupe

Guadeloupe sík vidéke – Grande Terre

Anse de Souffleur, Anse Laborde

Másnap aztán egyedül vágtam neki a Grande Terre szigetnek. Végighajtottam a déli parton, aztán észak felé kanyarodtam, hogy megnézzem a sziget északnyugati csücskének két nagyszerű strandját. Ezek az Anse de Souffleurt (Port-Louis közelében) és az Anse Labordet (Anse-Bertrandtól 1.5 km-re északra).

Guadeloupe

Főleg ez utóbbi tetszett, egész kicsi strand, de gyönyörű fehér homokos, és van zuhanyzó is, úgyhogy azonnal csobbantam is egyet. Hosszabb úszásokra ez nem igazán jó, mert erős a hullámzás, de egy felfrissítő kis pancsolásra tökéletes.

Guadeloupe

Pointe du Lagon

A sziget keleti partján indultam visszafelé, itt nincsenek strandok, hanem hatalmas sziklaszirtek, néhány nagyszerű kilátóval. A legészakibb pont a Pointe de la Grande Vigie, majd kicsit délebbre fekszik a Pointe du Lagon, ahonnan egy szuper túraösvény is indul a parton.

Guadeloupe

Guadeloupe

Pointe des Chateaux

A nap végén a sziget délkeleti csücskébe autóztam le, a Pointe des Chateaux-hoz. A hatalmas, dübörgő hullámok közt drámai volt a naplemente, igaz, nem tökéletes tájolással (a másik sziget nyugati partja a legszuperebb naplementézni), de azért itt is szép volt.

Guadeloupe

Guadeloupe

De persze így is voltak, akik a mobiljukat bámulták.

Guadeloupe

Mivel munkaszüneti nap volt, rengeteg család kirándult és itt az a szokás, hogy ilyenkor a tág család apraja-nagyja kitelepül a tenger mellé. Bár ott számos piknikhely van kiépítve padokkal, asztalokkal, a nagyobb családoknak ez általában nem elég. Inkább visznek mindent magukkal: összecsukható székeket, kempingasztalt, rengeteg kaját, hűtőtáskát, egy kisebb közértet megszégyenítő italkínálatot, nagyobb ünnepeken pedig tévét is saját áramfejlesztővel. Ücsörögnek, beszélgetnek, a gyerekek játszanak, jól elvannak így egész nap.

Guadeloupe

Szintén feltűnő volt, mennyire szeretnek bicajozni – bárhova mentem, sok kerékpárost kerülgettem az autóval.

A tájra a tenger megunhatatlan látványa mellett ezen a részen a rengeteg cukornádmező jellemző. Ezt részben cukorként, részben pedig rumként hasznosítják.

Guadeloupe

Saline

Utolsó nap reggelén még tettem egy jó kis sétát, a házigazdáimhoz közeli Saline strandról kiindulva. Az egyik irányba vivő túraösvény sziklaszirteken visz keresztül, a másik útvonal pedig mangrove erdőkön. Utóbbi kifejezetten vadregényes volt, utazásaim során még soha nem túráztam ilyenben.

Guadeloupe

Guadeloupe

Aztán még kicsit körülnéztem a közeli város piacán is.

Guadeloupe

Összegzés

Egy szigetcsoport, ahol minden strand ingyenes, ahol megmászhatunk egy vulkánt, túrázhatunk esőerdőben, mangroveerdőben vagy tengerparti sziklaszirteken, és amelyet szerencsésen elkerült a tömegturizmus. Guadeloupe változatos és barátságos.

Két fő szigetét bő két nap alatt nagyjából sikerült bejárni, és még fél tank benzin sem kellett hozzá. A meglehetősen drága autóbérlésre sajnos feltétlen szükség van, mert a tömegközlekedés elég gyatra. Vasárnap, illetve sötétedés után egyáltalán nincsenek buszok, de máskor is elég szórványosan – én például egyet sem láttam. Emiatt meglehetősen elterjedt a stoppolás, az autósok gyakran felveszik a munkahelyre, iskolába, vagy épp hazafelé igyekvőket. A benzin ára fix, azaz minden benzinkútnál egyforma, nem is írják ki, mennyi. Nekem 130 dollárba került három napra az autóbérlés és 25 euróba a benzin, azaz elment 45 ezer forint közlekedésre, de így tényleg keresztül-kasul körbejártam mindent. A szállás, reggeli, vacsora nem került semmibe a lakáscserének köszönhetően, az ebédre vett szendvics 3 euró körül volt.

Az izgalmas sokszínűség, a relatív érintetlenség, no meg mivel nincs elviselhetetlen tömeg, Guadeloupe-t jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Olvasd el a többi szigetről szóló útleírást is a Karib-szigetek bejegyzésemben.

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)