Goroka Fesztivál

Papua New Guinea black face paint

2012. szeptember 14, péntek

Fél 5-kor ébresztő, már nem is morgok. Jön a legjobban várt program: a Goroka Fesztivál!

Visszarepültünk Port Moresby-be, aztán egy újabb járat Gorokába. Az országban leginkább csak repülővel lehet közlekedni, utak nem lévén.

Gorokában fegyveres kísérőt kapunk, ez az álmoskönyv szerint nem jelent jót. Rengeteg ember van a városban a fesztivál miatt, és mint általában a nagy tömegrendezvényeken, a bűnözők is megjelentek.

Lepakoltuk a cuccokat a hotelben, és egyből indultunk városnézésre. Nagyon sok látnivaló mondjuk nincs itt, csak az aprócska múzeum, ahol a legmeglepőbb kiállítási tárgyak az összeaszott ujjakból, illetve kézfejekből készült nyaklánc-medálok voltak – ezt az elhunytak családtagjai viselték. A szokás egészen az 1960-as évekig élt, hiába no, ők továbbfejlesztették a nyugati világ hajtincs utána rajongását.

Arra gondoltunk, hogy délután mászkálunk egyet a piacon, de a biztonsági kísérőnk meglátván a tömeget eltanácsolt ettől minket. Így visszatértünk a hotelbe és csak a környéken sétálgattunk, fotózván a helyieket.

2012. szeptember 15, szombat – szeptember 16, vasárnap

Atyaég, micsoda nap. Eljött az, amire mindenki várt, ami miatt elrepültünk ide a bolygó másik felére, az utazás fénypontja: a Goroka fesztivál.

Mark biztosra akart menni, hogy jó helyünk legyen, ezért kora reggel kimentünk a fesztivál helyszínére. Rajtunk kívül még egy árva látogató nem volt, csak az árusok pakolták ki a portékájukat. Sebaj, addig nézelődtünk egy kicsit. Úgy 10 körül kezdtek szállingózni az első tánccsoportok. Elkezdtük kattogtatni a fényképezőgépet és órákig nem is volt megállás. Egymás után érkeztek a színesebbnél színesebb kis csapatok, akik fáradhatatlanul énekeltek, táncoltak és pózoltak a kamerának. A több ezer pápua vendégre talán ha három tucat külföldi turista jutott, úgyhogy nem igazán volt zavaró a fehér emberek jelenléte.

Vasárnap 1 órakor volt a záróünnepség, amikor csináltak egy kis helyet, és végigvonult egyszer rendezett formában az összes tánccsoport – kb., mint az olimpián. Mi, a szerencsés VIP vendégek pedig tribünről csodálhattuk meg őket.

2012. szeptember 17, hétfő

Délelőtt egy faluba kirándultunk, ahol az Asaro sáremberek éltek. Ma már nem így járkálnak a hétköznapokon, de a turisták kedvéért felelevenítették, hogyan űzték el az ellenséget.

Mint mindenütt, itt is remek hangulat alakult ki a falubeliekkel, akik őszinte hálával köszönték meg látogatásunkat. Még soha nem éreztem ezt ennyi utazás (95 ország meglátogatása) során, hogy ennyire örülnének valahol az idegeneknek, mint itt, Pápua Új-Guineában.

Elhajtottunk egy kilátóhoz is, 2.478 méter magasra, itt már érezhetően hűvösebb volt a levegő.

2012. szeptember 18, kedd

Már csak a hazaút volt hátra – de persze az se volt izgalommentes. Gorokában kicsit megszeppenve láttuk a reptéren, hogy sehol nincs a gépünk. Ez azért volt aggasztó, mert a fővárosban mindössze két óránk volt arra, hogy felvegyük a csomagokat, átsétáljunk a belföldiről a nemzetközi terminálra és becsekkoljunk a szingapúri járatra.

Aztán csak megjött a gép és bár neccesen, de a csatlakozást. Szingapúrban naplementében szálltunk le, nagyon szép volt.

Bár ez volt életem legköltségesebb és legfárasztóbb utazása, mindent megért: életre szóló élményekkel gazdagodtunk. A csodálatos természet, a színpompás fesztivál, a helyiek szívet melengető szeretete mellett a csoportunk is remek volt és azzal az érzéssel tértem haza, hogy valami egészen különlegeset, egyedit láttunk – ezen az utazáson egy kicsit mi is úttörő felfedezőknek érezhettük magunkat.