Fogo, Zöld-foki szigetek 5/2

Eredetileg a természeti szépsége miatt kerestem fel Fogot, már ha lehet egy fekete vulkanikus tájat annak nevezni – de a maradandó élményt a lakosok okozták…

Santiagoból egy rövid, félórás repülőúttal érhető el a szomszéd sziget, Fogo, de egy egészen más világba csöppen az ember. A legnagyobb település Sao Filipe, innen lehet kirándulásokat tenni szerte a szigeten – elsősorban a vulkán csúcsára. A városka határában van a kis reptér, ahonnan 300 CVE-ért visz be a központba a taxi.

Fogo egy még ma is aktív vulkán, amely utoljára 2014-ben tört ki, megsemmisítve két falut. Talán azért nem érte el ez a kitörés nálunk a hírküszöböt, mert csodával határos módon senki nem sérült meg, mindenkinek sikerült elmenekülni. A helyieknek mindez nem volt újdonság, hiszen előtte 2005-ben volt utoljára vulkánkitörés. Úgy látszik, ezt amolyan mindennapos bosszúságnak tartják és nem zavartatják magukat – még szinte ki se hűlt a láva, máris elkezdtek egy új falut építeni. Ebben az sem gátolta őket, hogy az utat is elmosta a láva – a holmijukat a fejükön hordva vágtak neki a még meleg lávamezőnek.

A nagy vulkán csúcsának árnyékában két kisebb csúcs magasodik: a fehér a 2005-ös, a barna a 2014-es kitörés eredménye.

A tradicionális házak belesimulnak a környezetbe, a kéznél levő kövekből épülnek. A környéken se villany, se víz – utóbbit esővízből igyekeznek gyűjteni.

A vulkanikus talajon a rendkívül mostoha körülmények közt élő helybéliek szőlőt termelnek.

Szürreális érzés a vulkanikus lávamezőn, az elpusztult falvakban sétálni. Vannak házak, melyeket teljesen betemetett a láva, de a magasabb épületekbe “csak” befolyt.

Egy egész falu a lávamező alatt.

A legnagyobb épület a borászat üzeme volt. Ez már a második, ami tönkrement, az elsőt a 2005-ös kitörés semmisítette meg. Ezt sem adták fel könnyen – már felépült a harmadik üzem.

A helyiek a 2014-es kitörés után szinte azonnal nekiálltak építkezni, a kormány intelme ellenére. Nemcsak egyszerű házakat húztak fel, de egy étteremmel kibővített hotel is létesítettek a vulkánt megmászni vágyó turisták kiszolgálására – ez a Casa Marisa (de néhány kisebb B+B is van).

A hagyományos hotelszobák mellet néhány helyi kőházat is ki lehet venni.

Az étterem kedvelt fogása a cacupha, ami egy helyi egytálétel. Millió változata van a szigetvilágban, hiszen a lényege nagyjából az, hogy tegyünk bele mindent, ami otthon találunk. Ami állandó alkotórész az a bab és valamilyen húsféle, ezeket egészítik ki zöldségekkel, hallal, tojással.

A szőlőből kétféle vörösbor készül: a száraz és az édes, azaz nem bonyolítják túl a márkákat, mint ahogy a címkéket sem.

A sziget fő települése Sao Filipe, ami egész kicsi és sokkal rendezettebb, mint Praia. Tele van bájos színes házakkal és akkora, hogy egy óra alatt simán be lehet járni az egészet. Bár a tengerparton fekszik, senkit nem láttam a strandon – mint ahogy az se volt világos, egyáltalán hogy lehetne oda lejutni. A város ugyanis egy platón fekszik, jóval a tengerszint felett.

A sziget legmenőbb szálláshelye a Colonial Guesthouse. Bár a legolcsóbb szobát fizettem, a legnagyobbat kaptam (pedig nem is árulkodtam, hogy blogger vagyok). Igazi gyarmati hangulat, szép belső udvarán kis úszómedencével (egy éjszaka ára 6.320 CVE, körülbelül 18 ezer Ft).

Itt például így nézett ki a cachupa, amiben chorizo és tükörtojás is volt.

A szállodában egy utazási iroda is működik, a Zebra Travel, de itt minden drágább, mint a városka kis főterén található utazási irodáknál. Én az egyik utóbbiban, a Qaliturnál fizettem be egy félnapos vulkántúrára – az oda-vissza transzfer fotómegállókkal és ebédre is időt hagyva 4.000 CVE volt. Ugyanez a szállodában 15.000.

Autóbérlő irodát nem láttam, de nem is ajánlanám. Egyrészt az útikönyv szerint a napi tarifa 75 eurónál indul, másrészt a vulkánra a vezetést jobb egy helyi sofőrre bízni. Csak egy darabig van aszfaltos út, utána dimbes-dombos, kanyargó, nagyrészt egysávos ösvényen kell felkapaszkodni. Ha valaki meg akarja mászni a 2.829 méter magas Pico csúcsot, arra is van lehetőség. Ez esetben vagy egy nagyon kora reggel induló egész napos kirándulásra kell befizetni, vagy a kráternél levő vendégházban lehet tölteni az éjszakát – a séta ugyanis 3-6órát vesz igénybe.

Vacsorára a hoteltől egy sarokra található Tropical Club-ot próbáltam ki, ami láthatóan népszerű a helybéliek körében is. Finom levest és grillezett halat ettem, jó nagy adag volt.

Bár még csak két szigetet láttam az öt tervezettből, szinte biztos vagyok benne, hogy Fogo lesz a kedvencem. A kobaltkék tenger, a fekete lávamező és a makacsul élni akaró földművesek szigete.