2012. szeptember 6. (folyt). Este érkezett a hír, hogy a folyón velünk szemben levő faluban holnap reggel férfivá avatási szertartás lesz.
Változó minta
A Sepik folyó menti falvakban a férfiakon általában tetovált mintát találunk, mely klánonként változó. A holnapi ceremónián krokodilmintás bőrt fognak metszeni néhány fiatalnak és lehetőségünk van ezen részt venni, nem kevés hozzájárulás ellenében.
Volt egy kis hezitálás – néhányan azon az állásponton voltak, hogy milyen turistás dolog ilyenért fizetni, de a többség amellett döntött, hogy átmegyünk. Ezt a ceremóniát nem miattunk végzik. Évente egyszer minden faluban sor kerül rá, és teljesen véletlen, hogy mi pont most járunk itt. Valahol az is érthető, hogy ha odatoljuk a képünket egy rakás fényképezőgéppel – ráadásul nők is, akik tradicionálisan be se léphetnek a lélekházba – akkor legalább adjunk valami hozzájárulást a falunak. A csoport mintegy kétharmada a részvétel mellett döntött. Már ma este is áthajóztunk, ugyanis a táncosok gyakoroltak az eseményre, áthallatszott a dobolás hozzánk és mi mentünk a hangok után.
Annyi a fényképezőm töltőjének
Miután mindenki kifotózta magát, visszamentünk a szállásra. Én, a technikai zseni, bedugtam a digitális gép akkutöltőjét az első konnektorba. Csodálkozva néztem, ahogy abból egy kis csík füst száll fel, néhány szikra pattan ki, majd valami lé folyik ki belőle. Ez valahogy nem tűnt jó jelnek. Mindenesetre megtanultam, hogy ha ezerrel dübörög egy generátor, az akár azt is jelezheti, hogy nem 220-as vezetékes árammal van dolgom.
Este remek vacsorát dobtak össze a kísérőink. Sült halat, illetve pálmalevélben párolt halat kaptunk rizzsel és párolt zöldségekkel, teljesen korrekt volt. Még duruzsoltunk egy kicsit az asztal körül, aztán este 8-kor már mindenki ágyban, azaz matracon, szúnyogháló alatt volt.
2012. szeptember 7, péntek
Nem sok alvás volt a kunyhóban, ugyanis a csoportban van három rettentő hangosan horkoló nő és a kis cölöpházunkban igencsak felverték a csendet. No de nem kellett sokáig álmatlanul forgolódni, kora hajnalban úgyis ébresztő volt, mert a túlparton már szóltak a dobok, indulni kellett. Nem állítom, hogy álmosan, éhesen és a kitartóan csepegő esőben nagyon lelkesen szálltam a hajóba, de mire áteveztünk az ünnepség helyszínére, csak győzött a kíváncsiság.
Indulunk a ceremóniára
A tegnap este megismert énekes-táncos fiúk már fel-alá masíroztak a folyóparton. Az öt beavatásra érkezett fiatalember is megérkezett – mi, a csajok egyből konstatáltuk, hogy nem kell testösszetétel-mérő annak megállapításához, hogy az itteni fiatal pasikon nincs fölös zsírréteg.
A tetoválás régi hagyomány ezen a vidéken. Nem kötelező, de ha valaki nem vállalja be, a nőkkel egyenlő elbánást kap, így például nem léphet be a lélekházba. Ha valaki pedig nekiveselkedik, de időközben elfut, mert nem bírja a fájdalmat, annak családja egy disznót köteles levágni – ha ezt elmulasztják, a falubeliek porig égetik a család házát.
A 18-22 éves fiatalembereket a nagybátyjuk és néhány egyéb férfi rokonuk, barátjuk kíséri a lélekházba és végig támogatják a szertartás során.
A fiúk néhány szál növényt kaptak, nem sikerült kiderítenem, mi volt az, de azt rágcsálva eléggé elkábultak. Gondolom, egyébként nehezen lehetett volna kibírni, hogy egy-másfél órát kaszabolják a bőrüket. Egy-egy lefordított kenun zajlik a tetoválás. Előtte minden fiút szertartásosan lemostak (a folyóról hozott vízzel). A következő lépés a minta megrajzolása volt, erre szakosodott művész által.
Minden fiú mögé egy barátja ült, aki támogatta az egyre inkább kábulatba eső társát. Jelt adtak a zenészek, hogy kezdődik a ceremónia – nem irigyeltem a lélekház kapuin kívül maradt anyukákat és lánytestvéreket, akik tudták, hogy most kezdődik a fiúk kínszenvedése.
Látni is kemény
Megjelentek a tetováló-mesterek és zsilettpengével nekiálltak belevésni a mintát a fiúk bőrébe. Eredetileg régen ez kihegyezett bambusznáddal zajlott.
Volt, akikkel egy, másokkal két mester foglalkozott, és ahogy elnéztük, a vágások mélysége és szabályossága is igen eltérő volt, úgyhogy ki kell fogni a megfelelő szakembert ebben is.
A minta megrajzolása után a még elkábult fiúkat a kísérők letámogatták a folyóhoz, hogy lemossák. A hideg vízbe érkezve szegények magukhoz tértek és rettenetesen üvöltöttek a fájdalomtól – a kísérők szerepe nemcsak a mosdatás volt, de az is, hogy együtt üvöltsenek a beavatottal, hogy ne tűnjön úgy, az nem bírja a fájdalmat. Amennyire kegyetlennek tűnt az egész ceremónia, annyira meghatóak voltak ezek a gesztusok és az, hogy egy ilyen férfias társadalomban ennyire szépen kimutatták a férfiak a szeretetüket, az összetartásukat.
A fürdetés után a fiúkat visszavezették a lélekházba.
Óvatosan kókuszolajat kentek a sebekre, majd a tűz köré ültették a fiúkat, hogy a füst hegesítse a sebeket.
2-3 napig még kókuszolajjal fogják kenegetni a sebeket, aztán további 2-3 napig sárral kell dörzsölni. Ha elfertőződik, állítólag van gyógyszerük (kórházat, orvosi rendelőt az egész vidéken nem láttunk).
Legnagyobb megdöbbenésünkre elmondták a helyiek, hogy már néhány fehér turista is kért hasonló tetoválást.
Visszamentünk a táborunkba és kissé szótlanul reggelizett a csapat, eléggé a látottak hatása alatt voltunk.
Kalandtúra
Néhány óra hajókázás után kikötöttünk ebédelni. Két kis intermezzo okozott izgalmat: először a kissé túlsúlyos bolgár útitársunk alatt beszakadt a palló, így combközépig merült a folyóba, valószínűleg tropává téve a nadrágja oldalzsebében tartott mobiltelefonját. Aztán a mellettünk kikötő csónakból néhány helyi átkiabált hozzánk: Vigyázat, kígyó! Jót mosolyogtunk, milyen viccesek, amíg meg nem láttuk, hogy a saját kormányosunk teljes erőbedobással próbálja elkapni a hajónk aljában tekergő kígyót. Akkor már nem röhögtünk. Szerencsére sikerült egy zacskóba navigálni és jó pár méterrel arrébb szabadon engedni.
Késő délután elértük a második szállásunkat. Itt is cölöpházakban alszunk, de emelkedett a komfortszint, mert van vízöblítéses WC és egy kezdetleges zuhany is. A csoport nagy része a a „vendégházban” aludt, de mi Theresával besurrantunk a másik házba, ahol a család élt és inkább annak egy sarkában húztuk meg magunkat, hátha nem lesz éjjel akkora horkolás. A generátorról még egy TV is üzemelt a ház közepén. Hullafáradtak voltunk, üvöltő TV mellett is elaludtunk.
