Everglades Nemzeti Park és Sarasota

Miami és Key West után a következő etap az Everglades nemzeti park volt, de nem indult zökkenőmentesen a látogatás.

Az volt a terv, hogy Miamiből autózva Everglades City felé megállok a Shark Valley információs központnál, ahol teszek egy túrát, majd másnap kajakkal fedezem fel a környéken. Ez papíron tökéletes volt, viszont a Miami felől a parkba vezető 41-es út pont abba az irányba le volt zárva útfelújítás miatt. Akkorát kellett kerülnöm, hogy aznap már semmire nem maradt idő, épp sötétedés előtt érkeztem meg a szállásra. Ez a River Wilderness, amely közvetlenül vízparton álló bungalókból áll – ennél közelebb már csak úgy kerülhettem volna a vízhez, ha ráülök.

Másnap annak is eljött az ideje.

Kajaktúra

Reggel negyed 9-re volt megbeszélve a találkozó az Everglades Area Tours képviselőjével és meglepve konstatáltam, hogy egész pici csoport lesz: konkrétan csak a vezető és én. Nagyon nem volt ellenemre a dolog. Az pedig különösen nem, amikor felajánlotta, ha nem akarok evezni, menjünk tandemkajakkal, ő majd dolgozik, én meg kedvemre fotózhatok. Tökéletes.

Jó három órát kajakoztunk fel-alá és egyszerűen nem tudok jobb módját elképzelni a park felfedezésének. Annyira jó volt a csend, a nyugalom, hallgatni a madarak és a természet hangját. Léteznek sokkal gyorsabb motoros hajók is, de szerintem az közel nincs ekkora élmény. A bejárt terület egy része mangrove erdő volt, amit különösen szeretek.

Megláttam életem első floridai aligátorát, sütkérező teknősöket, elegáns madarakat, de a legédesebb az volt, amikor pici aligátorok napoztak anyukájuk hátán.

Az csak utólag volt furcsa, hogy semmi félelemérzet nem volt bennem. Akkor fel se merült, hogy kellene, csak amikor rákérdeztek a facebookon az olvasóim. Már nem először fordul elő, hogy utazás közben valahogy más tudatállapotba kerülök, és olyan dolgokról, amitől otthon tartanék, egyáltalán nem félek. Otthon egy darázstól is pánikrohamot kapok, itt meg simán ringtam a kenuban egy hatalmas aligátor mellett. Induláskor rákérdeztem, nem fogja-e felborítani a hajónkat, mondta a vezető, hogy nem, és ezzel számomra lezárult a kérdés. Ő évek óta minden nap kijön a kajakkal, csak tudja, mit beszél:-)

Shark Valley

Említettem a vezetőmnek, hogy jártam előző nap és megkérdeztem, vajon ebből az irányból szerinte meg tudom-e közelíteni a Shark Valley-t, ahol a 24 km-es ösvényen jó kis túrákat lehet tenni. Nem volt biztos benne, úgyhogy megálltunk egy információs központnál, ahol meglepve tapasztaltuk, sehol senki. Mint kiderült, valami fennakadás van az állami finanszírozásban, és pont mától az összes állami fenntartású park bezár. Úgy gondolta, a Shark Valleynál se lesz semmi aktivitás, kár odamenni. Én viszont úgy voltam vele, ekkora pechem csak nem lehet, hogy egyik nap útlezárás, másnap pedig állami csőd, úgyhogy nekivágtam a 40 perces útnak. És milyen jól tettem. Maga a park elvileg tényleg zárva volt, de ez csak abban merült ki, hogy nem szedtek belépőt, fizikailag be lehetett menni. A parkot háromféleképpen lehet bejárni. Gyalog (7-8 óra), bicajjal (3-4 óra) és nyitott túrabusszal (2 óra). Mivel már igencsak benne voltunk a délutánban, az utóbbit választottam. Azon túl, hogy ez a legkényelmesebb, a buszos túra előnye, hogy végig van vezetés, úgyhogy csomó érdekességet és információt hallani. Egy rakás aligátort láttunk, de ehhez mondjuk nem kell nagy szerencse, mert úgy 200.000 ezer van a parkb an. Floridában pedig másfél millió!

Nagyobb mázli kell ahhoz, hogy párducot lásson az ember, mert az is van. Igaz, az egész államban csak 100-200 körül, és leginkább csak éjszaka mozognak. Még a parkban dolgozó vezetőnk se látott soha egyet sem, a kajakos kísérőm pedig életében kettőt. Hát nekem se jött sajnos össze.

Az emberek persze itt is ugyanolyan sötétek, mint máshol. Elég világosan elmondják a látogatás elején, hogy nem lehet etetni az aligátort, mert ha kinyújtod a kezed, hogy adj neki kaját, akkor ő ezt rögzíti az agyában és a következő turistának majd szépen leharapja a felé nyújtott kezét. Engem egyébként ez a medvére emlékeztetett, ott is pont ugyanaz a két fő szabály van: ne szoktasd emberi élelemhez és ne hozd stresszhelyzetbe (ne menj túl közel, ne állj az anya és a kicsik közé). Na persze a turisták mindennel etetik: hússal, kenyérrel, édességgel. Meg bökdösik bottal, amikor alszik, hogy ébredjen fel és jobb legyen a kép. Sőt, mesélte a vezetőnk, hogy egyszer azt látta – és hozzátette, bár ne emlékezne rá, mert még ma is rémálmai vannak -, hogy egy anyuka a pici gyerekét ráültette egy fotó erejéig az aligátorra. Kész csoda, hogy nem történt tragédia.

Az mindössze egyszer történt a park történetében, jó két évtizede. Egy brazil kisfiú elesett bicajozás közben, és pont rázuhant az út melletti csatorna vizében úszó aligátorra. Az persze sokkolva volt és azonnal megharapta. A szülők látván az eseten szintén a vízbe ugrottak és együttes erővel kiszabadították a gyereket, akinek sikerült megmenteni az életét.

A Shark Valley neve egyébként meglehetősen talány, mert nem völgy és nincsenek itt cápák sem. A viszonylag békés aligátorok mellett rengeteg madár van, és számos kígyófajta is, utóbbiak közül négy mérges. Leginkább ők jelentenek veszélyt, de még nem martak meg senkit.

Miután telítődtem aligátorokkal (csak a látvánnyal, nem ettem meg őket, pedig kínálnak belőlük készült fogásokat környékbeli éttermek), Sarasota felé vettem az irányt.

Ringling Museum Complex

Sarasota első számú nevezetessége – jogosan – a Ringling múzeumi együttes, ami három intézményből áll. A legérdekesebb a miniatűr cirkusz, ami bemutatja a korabeli cirkuszi világot egy hatalmas, de tényleg elképesztően hatalmas terepasztalon. Komplett cirkuszi sátrak, az állatok istállói, parkolók, vasútállomás vonatokkal, éttermek, sok-sok látogató, amit el lehet képzeni.

A másik egység a Museum of Art, gazdag olasz és ázsiai gyűjteménnyel, plusz meglátogatható az alapítók egykori otthona is (utóbbi külön jeggyel és csak csoportosan).

Jó tudni, hogy hétfőnként ingyenes. Én kerülvén a tömeget, kedden nyitásra mentem és már akkor majdnem megtelt a hatalmas parkoló. Elképesztően népszerű a múzeum, de nem is csodálom!

Marie Selby Botanical Gardens

Nem különösebben nagy, és nem különösebben izgalmas, de egy nagyon szépen rendben tartott, kompakt kis botanikus kert. A vízparton fekszik, úgyhogy a fák és bokrok közt időnként kivillan a szuper panoráma.

Mote Aquarium

Bár általában jobb szeretem az állatokat szabadon látni, annyira kíváncsi voltam a manátuszra, hogy ide azért elmentem. Két csodálatos példány él együtt egy nagy tankban, melyen egy vak teknőssel osztozkodnak. Az egyikük, Buffet különösen barátságos volt, ott úszkált mellettem, úgyhogy közös szelfit is tudtunk csinálni.

Siesta Key

Az ország legszebb strandjának választott Siesta Key nem épp a legszebb arcát mutatta nekem, mert felhős, szürke időt fogtam ki, csepergő esővel. De legalább nem volt tömeg, van ugye jó oldala mindennek. Voltam már pár tengerparton, de ez tényleg nagyon egyedi, méghozzá a homok miatt. Életemben nem láttam ennyire fehér és finom homokot. Egyáltalán nem olyan, mint általában a homok, hanem olyan, mint a liszt. Nem teljes kiőrlésű, durva, szürkésbarna liszt, hanem fehér finomliszt.

Myakka River State Park

Ha nem is az ország legnagyobb vagy legszebb nemzeti parkja, pár órát itt is el lehet tölteni. A park taván hajókirándulások indulnak, de aznap már minden időpont betelt. Úgyhogy csak körbehajtottam az autóval és néhány helyen megálltam kicsit nézelődni, fotózni. Itt is van pár aligátor, de szerintem ez főleg madárbolondoknak ajánlott hely.

Szállás

Az Indigo Hotelben töltöttem két éjszakát, ami nem egy tucatszálloda. Jól néznek ki a szobák, a kertben jacuzzi van, nem hallatszanak át zajok a szomszéd szobákból és nagyon barátságos a személyzet. De a legjobb a szálloda halljában levő ivókút, ahol tisztított vizet lehet vételezni a szobákban megtalálható kancsókkal. Milyen jó kis környezettudatos lépés!