Bergen és a Norvégia dióhéjban körút

2014. június 24, kedd.   Mivel 8-kor indult a repcsi Bergenbe, már fél hatkor ébresztő volt.

Önkiszolgáló check-in

A stavangeri reptéren totál önkiszolgálás van, magunknak kellett beszállókártyát és poggyászcímkét nyomtatni. Nem is volt személyzet a pultoknál. Felhelyezte az ember a csomagot a szalagra, majd egy leolvasókészülékkel rögzíteni kellett a poggyászcímke vonalkódot. Letéptük az igazolószelvényt és már mehettünk is a kapukhoz, a csomag meg szépen elindult a szalagon a rakodómunkások felé. És mindenkinek természetes volt mindez. Én a világ repterein sokat szoktam csodálkozni ott bolyongó tanácstalan embereket elnézve, egyáltalán hogy jut el mindenki az úticéljára. Itt aztán még nagyobb volt a kíváncsiságom, hogy lett ez az elektronikus ügyintézés ilyen magától értetődő folyamat fiataloknak és időseknek egyaránt. Alig 20 perc volt az út, csak pár percet lehettünk felszállás után kikapcsolt övekkel, már mondták is, hogy kezdődik a leszállás.

Cuki hostel és nagy tömeg Bergenben

Bergenbe megérkezvén a reptéri busszal mentem be a városba. Egyből leadtam a csomagom az ifjúsági szálláson (Marken Gjestehus), közel a pályaudvarhoz. Vannak többágyas és privát szobáik is, én utóbbit vettem ki, nagyon barátságos, kilátással a háztetőkre.

Kisétáltam a kikötőhöz, és azonnal megállapítottam, hogy a világ összes turistája Bergenben van. A halpiacon hatalmas tömeg nyüzsgött és a felvonóhoz olyan hosszú sor kanyargott, hogy nem láttam a végét. Ez érthető volt, a nap ugyanis úgy süt a városra, hogy reggel jobb a hegytetőről csodálni a panorámát. Nekem nem volt se kedvem, se időm kivárni a sort, délben ugyanis már programot terveztem.

Bloggerina-kollegina megsegít

Pár nappal az elutazás előtt egy barátnőm küldött át egy fotót Edvard Grieg egykori nyaralójának kertjében felhúzott csodálatos koncertteremről, ahol minden nap 13 órakor félórás zongorakoncertet tartanak. Ez Bergentől néhány kilométerre található, ahova a turistainformációs hivatal indít délben ingyenes járatokat. Erre a buszra szerettem volna feljutni, ezért megkerestem emailben a hivatalt, ahol egy Linn nevű ügyintézővel hozott össze a sors. A levélváltások során kiderült, neki is van egy utazós blogja, a travellin. Mivel ő a felelős a sajtókapcsolatokért és a városba érkező bloggerek programjáért, felajánlotta, hogy kapok egy Guest of Honor kártyát, amivel minden bergeni látnivaló ingyenes.

Már ennek is nagyon örültem, de az igazi főnyeremény az volt, hogy miután átküldtem neki a norvég programomat és meglátta, hogy másnap a „Norvégia dióhéjban” körút van betervezve, arra is szerzett nekem ingyenes jegyet. Ez pedig óriási könnyebbség a költségvetés tekintetében, ugyanis ez a túra önmagában 42 ezer forint. De erről részletesebben majd a holnapi programnál.

A Grieg nyaraló

Délben így megjelentem az iroda előtt, ahonnan elbuszoztam a Grieg nyaralóba (a koncertre a jegy 160 korona, ez a múzeumi belépőt és a buszjegyet is tartalmazza). Ott megnéztük magát a nyaralót (amely sajnos fel volt állványozva), valamint a kertben megbúvó apró faházikót. Ide komponálni vonult el a zeneszerző, amikor a nyaralóban a felesége jövés-menését túlságosan idegesítőnek találta.

Bergen

Az idegenvezetés után beültünk az újonnan létesített pazar koncertterembe, és meghallgattuk a koncertet, melyre a zongoristákat heti váltásban az ország legjobb zenészei közül toborozzák.

Bergen

Amikor visszabuszoztam az irodához, már várt rám Linn, meghívott egy kávéra, és a kezembe nyomta a helyi vendégkártyát, valamint a holnapi jegyeket. Nagyon helyes szőke, jókedvtől kicsattanó leányzó, remélem, majd egyszer Budapesten én is tudom valamivel viszonozni a jótetteit.

Délután megnéztem a katedrálist, majd Munch festményeit a KODE múzeumban, közben kiélvezve a városban oly ritka ragyogó napsütést.

Nagy élvezettel kószáltam a világörökség státuszt élvező óváros színes faházai között, melynek egyikében a Hanza múzeum is helyet kapott, bemutatva, hogyan éltek itt régen a jómódú családok, illetve munkásosztály tagjai. Ez utóbbiak közös hálószobái elég nyomorúságosnak tűntek…

Bergen

Bergen

Város, madártávlatból

Végül felmentem a fogaskerekűvel felülről is megcsodálni a kilátást (retúrjegy: 85 korona). A turisták zöme egyáltalán nem a panorámában gyönyörködött, hanem azon igyekezett, hogy készítsen magáról minél jobb szelfit – néha elgondolkodom, egyáltalán miért mozdulnak ki a fürdőszobai tükör elöl.

Bergen

A szállodába visszafelé menet még betértem egy közértbe is, venni a meglevő májkrémem és kenyerem mellé némi gyümölcsöt és kekszet holnapra, egész nap úton leszek ugyanis. Vége a norvég házigazdák kényeztetésének, ezentúl otthonról hozott batyuból kell étkezni!

2014. június 25, szerda Nagyon jól aludtam az ifjúsági szálláson (Marken Gjestehus),, csend volt, és a jó kis függönynek hála sötét is, frissen és tettre készen ébredtem.

Otthonról hozott kávéporból és kókusztejporból készült a reggeli itóka, előző nap ugyan megkockáztattam egy cappuccinót a recepciós által ajánlott kávézóban, de a 40 koronás ár jobban felvitte a vérnyomást, mint maga az ital.

Mi ez a „Norvégia dióhéjban”?

A mára betervezett program, a Norvégia dióhéjban túra egy nagyon népszerű körút, amit Bergenből vagy Oslóból lehet indítani (előbbiből 1550, utóbbiból 2100 korona) és az ország legszebb természeti látnivalóiból ad ízelítőt. Mindkét városból először Vossba vonatozik a nép, onnan busszal tovább Gudvagenbe, majd hajóval át Flam városába a világörökségi Naeroyfjordon keresztül. Onnan indul a világ egyik legszebb vasútvonala, a Flamsbana egy másik kis településre, Myrdalba, ahonnan vonattal lehet hazatérni Bergenbe vagy Oslóba. Én Myrdalig kértem a jegyeket, de onnan nem tértem vissza Bergenbe, csak Flamig, és itt maradtam éjszakára – holnap ugyanis innen indulok tovább.

Reggel a bergeni pályaudvaron tömegek ostromolták a vonatot, a nagy érdeklődésre való tekintettel néhány új kocsit kellett hozzáilleszteni a már ott várakozó szerelvényhez. Vossnál leszállva meglepő hatékonysággal feltuszkoltak mindenkit az ott várakozó buszokra és már indultunk is tovább. Az út leglátványosabb része a hajtűkanyarokon való leereszkedés volt a völgybe, a behemót buszok csak csigalassúsággal mertek menni, ami persze a fotózó turistahadaknak nem volt ellenére.

Sokaknak a madarak érdekesebbek, mint a táj

Gudvangennél hajóra szálltunk, ahol egyből látszott, hogy kik készültek fel rendesen az internetről. Ők ugyanis egyből felkaptattak a fedélzetre, méghozzá hátra. Ez volt ugyanis menetirányba fordulás után a hajó eleje, ahonnan a legjobb kilátás nyílt. A hajóút csodálatos volt, a turisták viszont elég idegesítőek, ahogy folyamatosan etették a sirályokat. Semmi mással nem foglalkoztak, csak hogy minél jobb fotót tudjanak lőni a kezük közelébe szálló madarakról.

A fjord mindkét oldalán vízesések, farmok és apró falvak sorakoztak, úgyhogy fotótémából nem volt hiány.

Flamből kisvasúttal tovább

Miután megérkeztünk Flamba, végre sikerült lerázni a több száz turistát magamról. Ők ugyanis egyből mentek tovább a vonattal, én viszont szépen elsétáltam bejelentkezni a szállásra. Egy későbbi járattal indultam tovább, amin elviselhető embermennyiség volt. Sikerült itt is jó helyre ülni, a vonat jobb oldalára kinyitható ablakhoz – ami szerencse, mert gyakorlatilag folyamatosan fotóztam.

Nem véletlenül büszkélkednek vele a helyi turisztikai kiadványokban, hogy ez a világ legszebb vasútvonala. Tényleg csodálatos tájakon visz keresztül, egész egyedi megoldásokkal, például kiépítettek egy megállót egy vízesés tövében. Itt meg is álltunk pár percre és leszállhattunk fotózni, ilyennel azért ritkán találkozni.

Visszafelé Flamba még kevesebben voltunk a vonaton, ráadásul én szinte betéve tudtam, melyik oldalon jön majd a következő érdekes látnivaló, és egyből oda helyezkedtem a kamerával – néztek is az utasok nagyokat:-)

Flamban egészen elképesztő az ifjúsági szállás és a kemping elhelyezkedése. Nem csodálkoznék, ha kiderülne valami szavazáson, hogy a legszebb a világon. Hatalmas hegyek övezte réten terül el, előtte patak csordogál, a hegyek oldalán keskeny vízesések, a hegytetőn havas foltok fénylenek.

Hasznos linkek

Itt tudsz szállást foglalni a booking-on Bergenbe.

Ha szállodák helyett inkább magánszálláson, airbnb-ben laknál, a “Mi az az airbnb” bejegyzésem végén találsz egy kedvezményes meghívót a rendszerbe. De előtte olvasd át a tanácsaimat, hogyan tehető minél biztonságosabbá a foglalás.

Itt olvasható a teljes útiterv és praktikus tanácsok egy norvég utazáshoz.

Utószó

Hasznosak voltak a fentiek? Szívesen olvasol ilyen útleírásokat, tippeket? Ha igen, és nem lenne ellenedre valamivel viszonozni a blogba fektetett munkámat, könnyen megteheted úgy, hogy neked ne kerüljön semmibe! Ha itt a weblap jobb sávjában (mobilos verzióban a lap alján) levő booking.com kockában keresel szállást, azaz itt ütöd be, hova és mikor utaznál, a rendszer ugyanoda navigál, mintha közvetlenül írtad volna be az adatokat ezen a lapon. A szállás neked ugyanannyiba kerül majd, booking-on a genius kedvezményed is megmarad, de a rendszer érzékeli, hogy tőlem indult a foglalás, így kapok egy pici jutalékot. Minden nap több órát töltök gép előtt, hogy ilyen ingyenes tartalmat írjak nektek és nem állnak mögöttem szponzorok, azaz ez amolyan lelkes „közszolgálat”:-). A számodra költségmentes támogatásod nekem további utakat tesz lehetővé és ígérem, azokról is hasznos beszámolók készülnek majd!:-)