Grúzia 5/5: Davit Gareja, Gori és Uplistsikhe

Az utolsó két napra is maradtak érdekes látnivalók – két holdbéli tájon levő ősi kolostoregyüttes és Sztálin szülővárosa.

Davit Gareja viszonylag kiesik a turisták szokásos útvonalából, nem mintha az eddigi helyek túlságosan zsúfoltak lettek volna. Talán az út ijeszti meg őket, mert ide már tényleg elkel a terepjáró. Igaz, nekem van ismerősöm, aki normál személyautóval jött, és most is láttam pár ilyet, de azért sokkal komfortosabb egy erős járgány.

Maga a kolostor is festői, de ami engem igazán lenyűgözött, az a környező mustársárga sziklavidék. Ha az jobb marketingű országban lenne, turistabuszok sora érkezne ide. De szerencsére itt erről szó nem volt. Az első kolostort a 6. században hozta létre a névadó, Davit Gareja, melyet továbbiak követtek. Ma már mintegy 15 van a vidéken, de csak egy aktív, a Lavra. Nincs belépő.

Bár a GPS a rövidebb úton, Rustavin át vezet, érdemesebb Tbilisziből Sagarejoba tartani, és ott fordulni dél felé – sokkal jobb minőségű ez az út.

Gori hírnevét egyetlen embernek köszönheti: itt született Sztálin.

Szülőháza, ahol első négy évét töltötte, megmaradt, és sőt, eredeti bútorokkal, szamovárral, stb. felszerelve látogatható is. Elvileg, mert ezen a nyáron sajnos zárva van, valami padlósérülés miatt. A házikó felé külön tetőt emeltek, hogy megóvják az elemektől. Mögötte hatalmas múzeum van, melyet 1950-ben kezdtek építeni, mint a Forradalom Múzeumát, de Sztálin halálakor úgy döntöttek, inkább a város szülöttének szentelik. Rengeteg fotó van a vezérről és ha akad pár turista, indítanak angol idegenvezetést (a jegy vezetéssel 15 lari). Életemben ilyen unott idegenvezetőt nem láttam még, egy fiatal lány volt, aki hadarta a szöveget és nagyokat ásított, láthatóan a háta közepére kívánta a munkáját. A másik döbbenet az volt, hogy konkrétan nulla információ hangzott el vagy lett bemutatva Sztálin tevékenységének negatív oldaláról. Kb. mintha egy pozitív hőst ismertetnének, csupa kedves családi fotó, hőstett, ajándékok a világ minden részéből.

Pedig a város kicsit kényelmetlenül érzi magát híres szülötte miatt. A főtéren állt hatalmas szobra még szerepel a Lonely Planetben, de a valóságban már pár éve ledöntötték. A grúzok a múzeumot se látogatják, maximum iskoláscsoportok – jószerivel csak turisták kíváncsiak rá.

A legérdekesebb talán Sztálin vonata volt. Utált repülni, így inkább mindenhova vonattal járt. A szerelvényen konyha és fürdőszoba is található, plusz a testőrnek külön szoba, valamint távíró berendezés. Egyébként nem különösebben luxus a kialakítása, és komoly személyzet se járt hozzá.

A múzeum mögött kis téren elég jó kis kávézó van, ott találtam az egyetlen szuvenírtárgyat, a Sztálin arcképeivel díszített gyufásdobozokat.

Goritól pár kilométer Uplistsikhe barlangvárosa, mely főleg az i.e. 6. századtól i.sz. 1 századig virágzott. Kisebb-nagyobb barlangokból és egy templomból áll, úgy másfél-két óra alatt kényelmesen bejárható. A belépő mindössze 3 lari.

Tbilisziben az utolsó két éjszakámon a Chubini vendégházban laktam. Egy kényelmes apartmanom volt, nappalival, hálóval, konyhával és fürdőszobával, mindössze 70 lariért, amihez fejedelmi reggeli is járt. Sőt, ha autót bérel az ember, nagyon hasznos, hogy be lehet állni a ház udvarára (mármint azoknak, akik nem akkora batárt bérelnek, mint én, mert én nem tudtam befordulni a kapun az utcáról a járgányommal…)

Összességében nekem volt, ami túltett a várakozásokon, és volt, ami kicsit csalódás volt. Kezdjük az utóbbival (hogy azért pozitív legyen a végkicsengés:-). Minden egyes Grúziát megjárt ismerős és minden egyes grúz blogbejegyzés áradozott az itteniek vendégszeretetéről. Nekem más volt a tapasztalatom. Tény, időnként megkínálják az embert egy pohár borral, de számomra egy-egy ingyen pohár ital nem egyenlő a vendégszeretettel. Talán a várakozások voltak nagyok vagy talán januárban Kolumbiában lettem elkapatva, ahol valóban úgy éreztem, hogy a tenyerükön hordanak – itt nekem nem volt kiugró a házigazdák kedvessége. Sokszor éreztem azt, hogy van a “MI” és az “ŐK”, utóbbiak alatt a külföldieket értve. Gondolok arra, hogy például ha fel kellett tölteni egy buszt, a sofőr elrendezte előbb az ismerőseit, aztán a többi grúzt, a külföldiek meg ülhettek oda, ahol maradt hely. Ha megálltunk egy büfében, ahol egy kiszolgáló volt, akik ismerősek voltak ott, a sor elejére nyomultak, a többi grúz meg egyszerűen előrekiabált a pultosnak, hogy mit kér – mi hiába álltunk sorba és próbáltunk udvariasan rendelni, esélytelen volt. De még Ferihegyen is az ment, hogy a grúz utasok lassúnak találván az “all passports” sort, beálltak az “EU passports” sorba is, ezzel hátráltatva annak haladását (így jó pár magyar bosszankodott, mert pont lekésett egy buszt). Ezzel együtt nagyon biztonságos az ország, soha nem kellett semmitől sem tartanom, csak nem éreztem elkényeztetve magam.

Ami viszont minden várakozáson túltett, az a látnivalók változatossága és szépsége. Az alig kétharmad-Magyarországnyi területen nagyon sokféle tájjal találkozni – tengerparttal, havas hegyekkel, félsivatagos vidékekkel. Imádtam mindet. Úgyhogy szép, olcsó, biztonságos és egyáltalán nem zsúfolt – ideális úticél mindenkinek, aki nem az all-inclusive tengerparti hotelek rabja.

Köszönet a sok hasznos információért a blogger barátoknak: Vándorboy, Bede Márton, miradonna.hu