Budapest legszerethetőbb beülős kávézói

Jókora helyet töltenek be a szívemben a barátságos, ücsörgésre hívogató cukrászdák. Jó oda menekülni egy esős délutánon, vagy megpihenni félórácskára egy stresszes időszakban. Sütemény és kávé mellett lehet legjobban kibeszélni a barátnőkkel, kivel mi történt, és örülni egy rég nem látott barátnak. Ahhoz, hogy megteremtődjön a varázs, nemcsak elsőrangú süteményekre, de kedves vendéglátásra és hívogató hangulatra is szükség van. Olyan helyekre, ahova belépve nemcsak a süteményillat, de az otthonosság érzése is megcsap minket. Ilyen cukrászdákból válogattam ki a saját kedvenceimet – mivel sorrendet nehéz lenne felállítani, ABC szerint rendezve.

Asztalka

I. Döbrentei u. 15 (bejárat az Attila utcáról, a templom előtt levő kis térről)
Iskolapéldája annak, milyen az, amikor belép az ember egy új helyre, és még a kávéscsészék füléből is a vendégszeretet árad. Sok újonnan nyílt hellyel ellentétben itt nem a modern design felé mentek el, hanem épp a régi kuckók hangulatát varázsolták újra. Egyből érezhető, mennyi odafigyeléssel és szeretettel rakta össze Márti, a tulajdonos ezt a kis cukrászdát, és a süteményekről is csak felsőfokon lehet nyilatkozni. Nem a legolcsóbb a listán, a legtöbb szelet 500 Ft felett van, de a minőség is bőven átlag feletti. Csak édes sütemények vannak, úgyhogy kizárólag édesszájúaknak ajánlott. Kedvenc: a sokféle csésze és a kicsit régimódi hangulat.

Cafe Zsivágó

VI. Paulay Ede u. 55
Bár a süteménykínálat nagyon limitált, mégis ebbe a válogatásba kívánkozik a hely az egyedi, barátságos atmoszférája miatt.
Legjobb: elvonulós kuckók

Corvin Kávézó

I. Corvin tér 6.
A Budai Vigadó előtti macskaköves téren bújik meg ez a kis klasszikus hangulatú kávézó. Jó kis reggeli kínálat van a bundáskenyértől a roppanós virsliig, amelyek a szokásosnál is jobban ízlenek a megkapó kis teret bámulva. Jó időben akár ki is lehet ülni a teraszra.
Kedvenc: a tér hangulata, különösen télen, a meleg kávézóból kibámulva

Dynamo Bake

V. Képíró u. 6.
A Kálvin tér közelében levő eldugott kis utcában bújik meg a kerékpárkölcsönzőt és cukrászdát magába foglaló vendéglátóhely. Helyben, a tulajdonos által sütött sütiket találunk itt, melyek közt mindig akad az ilyen-olyan mentesekből is. Egy kedves hely, ahol egy kicsit mindig megáll az idő, jó leülni, bámulni, csak úgy ott lenni.
Kedvenc: a dunsztosüvegben levő kekszek (praktikus, amikor nem fér belénk egy teljes tortaszelet)

Édesmindegy

XIII. Pozsonyi u. 16.
Az Édesmindegynek igencsak erős versenyben kell helyt állni, mert a városban sehol nincs olyan koncentrációja a kávéházaknak, cukrászdának, mint Újlipótvárosban. De megfizethető ebédmenüjével és házias édességeivel ügyesen megvetette a lábát. Pohárdesszertek, morzsasütik, és az állandóan kapható, örök kedvenc Pastéis de Nata. A lenti szinten jól lehet bámulni a Pozsonyi út színes forgatagát, az emeletre pedig el lehet vonulni meghittebb beszélgetésre.
Kedvenc: a kis portugál süti.

Édes Sári

XI. Kanizsai u. 13.
Helyben, vajjal és sok szeretettel készülő sütik, Sári keze alól. Nagyon édes kis cukrászda, mindössze két asztallal, de akármilyen pici a hely, kialakítottak egy gyereksarkot. Nem véletlenül, ugyanis a cukrászda egy óvoda vonzáskörzetében van, így sok kicsi megfordul itt. Finom kávé és tea, különleges szörpök és szuper házi sütik (gluténmentes is), megfizethető áron. Bár nem kérdeztem rá, de lerí a helyről, hogy tulajdonosa imád sütni, és mindig is saját cukrászdáról álmodott.
Kedvenc: a már jól belakott gyereksarok.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Galeria 12 Kávézó és Borbár

XII. Hajnóczi J. u. 21.
A Csaba utca, Maros utca környéke meglehetősen erős sütemény fronton, de a Galeria 12 állja a versenyt. Ez nem csak cukrászda, sőt, elsősorban nem is az, de azért rendszerint találni náluk valami édességet is. Egyszerre kiállítóhely, kávézó, de igen figyelemreméltó a ritkaságokat is rejtő borlap, csakúgy, mint a törzsközönség – például az egyik asztalnál összegyűlő aranyos nyugdíjas kártyacsapat. Ők egyébként igen büszkék arra, hogy felfedezte a helyet a média is, és “benne vannak az internetben”. A pultnál álló lány egész biztos benne van a város Top10 legmosolygósabb kiszolgálója közt, mindig csupa kedvesség.
Kedvenc: quiche, mert néha nem édesre, hanem sósra vágyik az ember.

Kelet Kávézó és Galéria

XI. Bartók Béla út 29.
Ahogy beléptem, már tudtam, hogy ezt szeretni fogom – a rengeteg könyv a fal melletti polcokon azonnal lelassítja az embert és ücsörgésre csábít. Egyszerre kávézó, bisztró és változatos programok helyszíne. Nagyon komolyan veszik a kávékat, teákat és izgalmas az étlap is, néhány keleties fogással. A falakon sorakozó több ezer kötet bármelyike szabadon elvihető, ha cserébe viszünk egy másikat. A süteményeket a listámon önállóan is szereplő Édes Sári készíti.
Kedvenc: hogy minden nap (vasárnap is!) este 11-ig van nyitva.

KicsiZsó

II. Frankel Leó u. 11.
Ez a hely kiváló példa arra, mennyire más a kiszolgálás, a hangulat, az egész odafigyelés, ha nem csak alkalmazottak vannak az üzletben, hanem mindig jelen van egy lelkes tulajdonos. A városban talán az egyetlen hely, ahol reggel is lehet ebédelni, este is lehet reggelizni, azaz van mindig minden. Ez nagyon praktikus olyankor, amikor olyanokkal találkozom, akik máshol tartanak a napjukban, azaz ha én még reggeliznék, amikor a másik ebédelne. Imádom azért is, mert remek magyar kézműves termékeket tartanak, nyáron megspékelve szuper fagyikkal. A “kicsi” Zsolt nemcsak a bendőnket laktatja jól, de a lelkünket is – megnevettet, bolondozik, elfelejteti minden bajod.
Kedvenc: a kis piros lábosokban felszolgált finomságok és Zsolt örök jókedve.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kino Cafe

XIII. Szent István körút 16.
A Kino Mozi kávézója, ahova nemcsak mozifilmek előtt vagy után, hanem kifejezetten a sütemények és forró csokik miatt is sokan betérnek. Legendás a sajttortájuk, amelyből az áfonyás a legnépszerűbb. Bevallom, engem sem ez, sem a kiszolgálás nem nyűgöz itt le. Hogy mit keres mégis a listán? A hangulat mindig oldott, könnyen megközelíthető és azon kevés helyek egyike, amely késő este is, hétvégén is nyitva van (hétfő-vasárnap 9-23 óra közt).
Kedvenc: a kozmopolita hangulat.

Massolit Book and Cafe

VII. Nagydiófa u. 30.
Kávéház. Könyvesbolt. Klub. Nem is tudom, minek nevezzem, ugyanis a Massolit egy csodálatos ötvözete sok-sok jó dolognak. Kaphatóak itt finom kávék, házi sütemények és rengeteg angol nyelvű könyv, méghozzá igen baráti áron. Van itt sok-sok kuckó, hangulatos kert, wifi, no és megvan a barátságos atmoszféra is. Egy átlag hétköznap délelőtt is 5-10 kuncsaft mered a laptopjára, és nem csodálkozom, hogy itt ücsörögnek, mert olyan otthonos a hangulat, amivel kevés nappali vetekszik. Az ételfelhozatal kicsit esetleges, valamikor csak 2-3 süti árválkodik a pulton, de van, hogy forró leveseket is ki lehet fogni.
Kedvenc: kerthelység.

Rojt és Bojt Kávékuckó

I. Kosciuszkó Tádé utca 4.
Az Alagút budai végétől nem messze található kis kuckó egy nagyon szimpatikus fiatal pár által megálmodott és üzemeltetett kávézó. Csodálatos reggeliket készítenek és egyáltalán nem lepődnek meg egyedi kéréseken sem – ha tudják, teljesítik. Nemcsak az ételek, de a kávéjuk is kifejezetten magas minőségű. Semmiképp nem hagyhatom említés nélkül az itt tanyázó kis kutyust sem, aki hol farkát csóválva, hol pedig mérgesen ugatva fogadja a vendéget – de annyira nem tud haragos lenni, hogy ne legyen cuki. “Olyan ez a hely, mint egy nagy ölelés” – írta facebook falukra egy vendég, és magam sem tudnám ezt jobban megfogalmazni.
Kedvenc: elsőrangú cappuccino és a teljes kiőrlésű croissant.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Törökméz

II. Margit u. 27.
A Törökméz számomra elsősorban nagyszerű reggelizőhely, ahol egész nap kérhetünk tipikus reggeli ételeket. A családi-baráti vállalkozás egy kis delikát boltot is magába foglal, láthatóan gondosan válogatott élelmiszerekkel. Csupa magas minőségű teát, müzlit, csokoládét tartanak, úgyhogy amíg várunk, hogy kisüljön a bundáskenyér, könnyen elcsábul vásárlásra is az ember. Nincs sokféle sütemény, de ami van, az mindig nagyszerű. Közvetlen, mosolygós lányok állnak a pultban, úgyhogy igazi, kedves vendéglátóhely.
Kedvenc: bundáskenyér és a kicsi terasz.

A kedvenc elvivős helyeimről (Zazzi, Monofu és társai) egy külön bejegyzés készül majd:-)