Blogger backstage – Hitelesség

Időnként elszontyolodom, máskor toporzékolni tudnék, amikor látom, mi történik a blogger-szakmában. Ráadásul nem is értem, miképp futott ennyire vakvágányra ez az egész történet.

A hőskor

De miről is van szó?

A 90-es évek közepén, még az internet hajnalán néhány lelkes utazó (mint én is:-) bepötyögte az utazási élményeit az internetre, hátha az másoknak is érdekes vagy hasznos lesz. Nem állítom, hogy óriási tömegek olvasták volna ezeket a weblapokat, hiszen még a google sem létezett.

A változás

Ugorjunk előre úgy 15 évet, amikor is egy jelentős változás következett be: az akkor már nagyobb olvasottságú, elsősorban angol nyelvű weblapok készítői rájöttek, az oldalaikon hirdetéseket helyezhetnek el. Teljesen érhető volt a szándék: beletettek egy csomó munkát a tartalomírásba, finanszírozták a weblap működését, miért is ne keressenek vele egy kis pénzt.  A legnépszerűbbé váló blogok készítőit egyszer csak elkezdték  meghívni sajtóutakra, cégek bombázták őket ingyenes termékekkel, ők pedig rájöttek, ebből akár meg is lehet élni.

Elszabadult a pokol

Sokan irigyelték, ahogy a sztárokká váló bloggerek egyik kontinensről a másikra repkednek, ők pedig rá is tettek a tűzre azzal, hogy számtalan blogbejegyzést írtak arról, hogy ezt bárki megtehetni: fordítsatok hátat a robotnak, legyetek bloggerek!

És hangjuk meghallgatásra talált. Ezrekben, tízezrekben, talán százezrekben.

Most 2018 elején csak kapkodom a fejem, mert kicsit jobban belelátok ebbe a világba, hiszen ismerek pár tucat külföldi bloggert és tagja vagyok számos zárt csoportnak. Nem fogom kibeszélni a „családot” és nem fogok neveket mondani, de úgy gondolom, jó, ha tudjátok, mik mennek a háttérben. A lényeg mindegyikben a követőszámok és a lap forgalmának ész nélküli feltornázása.

Csak néhány példa

Instagram követőszám feltornázása

Az instagram követőket pár éve simán megvették ezresével, tízezresével, de a követőszám ilyen mértékű megugrása egyik napról a másikra gyanús lett néhány figyelmesebb ügyfélnek. Ma már sokkal nehezebben követhető módszerekkel dolgoznak: például olyan mobilapplikációval, amely bekövet óránként 500 instagram felhasználót (csak hogy észrevegyen és visszakövessen), majd 24 óra elteltével kikövet. Vagy vannak olyan rendszerek, melyek meghatározott kommentet hagynak random képek alatt („Fantasztikus kép”), csak hogy ránézz, ki is írta és bekövesd. Nagynevű szervezet „bukott le” nemrégiben így, mert olyan képek alá is odaírta, hogy „De elmennék én is oda”, ahol ennek semmi értelme nem volt (például cuki macskafotóhoz).

Aktivitás-számok mesterséges növelése

Zárt facebook csoportok alakulnak arra, hogy facebook bejegyzések, instagram képek vagy épp blogbejegyzések alá valami gyors kommentet írjanak egymásnak. Minden hétfő reggel kiteszi az 500 tag, hova kéri a kommentet és a másik 499 beírja. Vagy belájkolja a post-ot, vagy megosztja twitteren, melyik csoportban mi a feladat. Egy felügyelő figyeli a folyamatot, egyszer-kétszer hibázik valaki, kicsapják.

A lap presztízsének növelése

Minden weblapnak van egy úgynevezett DA (Domain Authority) értéke, ami attól függ, hány link mutat rá, és azok mennyire erős weblapok. Sokak által olvasott, sok más weblapról behivatkozott lapoknak magas a DA értéke, a kezdő, vagy senkit nem érdeklőé kicsi. Miért fontos a DA érték? Mert ha rákeresel valamire a google-ben, az a weblap kerül előbbre, amelyiknél magasabb ez a szám. Természetesen ebbe az irányba is beindult az, hogy mesterségesen feltornázzák ezt a számot:  egy 50 feletti DA értékű weblap pénzért adja a lehetőséget egy kisebbnek, hogy rátegyen egy linket, vagy nagy kegyesen behivatkozza, ha kis weblap egy vendégírást készít neki. Ja, hogy a nagy weblapnál egy olyan utazásról lesz beszámoló, ahol a tulajdonos az életében nem járt? Senkit nem érdekel.

És higgyétek el, ez csak a jéghegy csúcsa (szerencsére csak külföldön), de nem sorolom tovább.

Mire megy ki az egész?

Az összes ilyen finoman szólva szürke zónás tevékenység célja az, hogy minél magasabb legyen a követők száma és minél nagyobb az oldal forgalma. Hiszen ha sok a követő, meghívják majd a bloggert ingyen vagy akár fizetséggel járó utazásokra, és ha nagy a forgalom, egy rakás jutalékos linket el lehet helyezni a lapon. A sok-sok ilyen blogger szeme előtt a nagyágyúk lebegnek, akik dollárszázezreket kapnak akár csak egy instagram fotóért – de nyilván csak a töredék fut be ennyire.

És hogy miért nem értem én ezt az egészet?

Ahogy egyre több és több blogger repül rá erre a „lehetőségre”, a küzdelem végtelenül kiélezett köztük. Azt látom, elképesztő energiák mennek el naphosszat olyan tevékenységekre, ami nem alkotó munka a bloggernek, nem hasznos tartalom az olvasónak és egy darab új ügyfelet nem hoz majd a megbízónak. Ugyanolyan értelmetlen szüttyögés megy a keresőszavak megfelelő kiválasztásával, a tartalom google-re való optimalizálásával, a követők kétségbeesett vadászásával, mintha egy irodában könyvelne valaki. És mindezt azért, hogy aztán majd elmehessen egy fizetett útra, ahol azt kell megnéznie és azt úgy kell dokumentálnia, ahogy az ügyfél diktálja.

Nem lenne akkor már egyszerűbb simán csak dolgozni valahol, és a megérdemelt szabadságot úgy tölteni, ahogy kedved tartja?

Miért zavar ez engem?

A legjobb barátnőm mindig fogja a fejét, amikor kibuggyan belőlem egy újabb panaszroham, hogy hagyjam már ezt a fenébe, és ne törődjek vele. De nehéz nem törődni. Egyrészt azért, mert én ugye ott voltam a kezdeteknél és ez a szakma egyáltalán nem erről szólt. Hanem őszinte, személyes, hiteles véleményről. Azt rombolják le most sokan, amit néhány lelkes ember teljesen más célból létrehozott.

Nemcsak a számok teljesen falsok sok esetben, az is gond, hogy a vélemények sem valódiak. Míg egy újságban azért elég nyilvánvaló, hogy mi reklám és mi nem, a bloggereknél igencsak árgus szem vagy jó megérzés kell hozzá, hogy egy átlagos olvasó ezt kiszűrje.

A másik gondom az, hogy én is szoktam együttműködni cégekkel és sokan joggal paráznak a bloggerektől, mert már megégették magukat másokkal. Merthogy a szürke zóna nem csak abból áll,hogy nem egészen őszinte módszerekkel turbózzuk fel a számokat, de sajnos abból is, hogy utána nem teljesítjük pontosan az ügyfél elvárásait. Nem oda posztolunk, nem azt, nem akkor, nem úgy.

A bloggerek „primadonnásodása”

Sajnos az is erős tendencia, hogy a bloggerek egymást tüzelik, hogy mennyire sokat ér a „munkájuk”. A jóké valóban, csak ugye kevés a jó. A mesterségesen feltornázott számú követőkkel rendelkező bloggerek aztán több száz eurós napidíjakért küzdenek vagy legalább ingyen éjszakákért luxusszállóban.  Szintén zárt facebook csoportokban kérdezgetik egymást, ki mennyit kér egy fotóért, és ész nélkül használják azokat a számokat –pedig nyilván teljesen más lehet a valódi hatásuk az olvasóikra. Hiába van valakinek 20 ezer követője, ha a bejegyzéseit jóformán csak az anyukája lájkolja – mégis olyan öntudattal tárgyal, mintha mind a 20 ezer olvasó másnap mind megvenné – teszem azt – az adott bőröndöt.

Van-e valahol egyáltalán alapja a fizetett bloggereknek?

Igen. Ha egy blogger valódi „influencer”, ahogy mostanság hívják azokat, akikre hallgatnak az olvasók, teljesen jogos megfizetni a munkájukat.

Az ügyfelek a bloggerek által sokkal célzottabb közönséget érhetnek el, ráadásul míg a TV előtt mindenki kikapcsolja a reklámot, a kedvenc bloggerét árgus szemmel keresi a közösségi médián.

Másfelől pedig a (nem csaló) blogger rengeteg munkát tett abba, hogy ilyen közönséget építsen fel, úgyhogy amikor egy bőröndöt ad neki egy cég, hogy „légyszi tedd már ki a facebookra”, akkor nem csak azt a 2 percet kell megfizetni, amíg ez a bejegyzés elkészül, hanem ezt a munkát is. Arról nem is beszélve, hogy klassz dolog a sok barter, de a bloggernek is van ELMÜ számlája és közös költsége, valahonnan ezt is elő kell teremteni.

Lehet-e egyáltalán jól csinálni ezt?

Lehet. Bár bevallom, sok példát nem tudok felhozni rá. Hirtelen csak két bloggert tudnék mondani, akik nem a fenti módszerekkel szereztek sok követőt, akiket busásan megfizetnek a turisztikai szervezetek és még minőségi tartalmat is gyártanak.  Egyikük nagyon jó történeteket ír, a másik pedig olyan fotókat készít, hogy azonnal oda akarok utazni. Egyáltalán nem érezni rajtuk a verejtéket, és csak onnan tudom, hogy fizetést kapnak, mert személyesen is ismerem őket.

Tudok viszont még olyanokról, akik elsősorban nem ebből élnek, hanem a bloggerkedés mellett utakat szerveznek, tanácsadóként dolgoznak és még sorolhatnám. Kevesebbet publikálnak, de azt nagyon jól, nyoma nincs bennük az erőlködésnek.

OK, de mi a helyzet veled?

Én olyan jól elvoltam pár évvel ezelőttig a kis tőzsdei jelentéseimmel, hogy simán elzakatolt mellettem ez a vonat, anélkül, hogy észrevettem volna. Ha már az elejétől angolul írom a blogot, de akár csak félidőben feleszmélek, micsoda lehetőségek vannak benne, ma már én lennék a bloggerpápa. Nem ismerek senkit, aki ilyen régóta publikálna utazásokról a neten. Nem így történt, nekem hobbi maradt. De nem bánom.

2014-ben történt meg először, hogy egy cégtől támogatást kaptam. Nekem eszembe nem jutott volna ilyet kérni, de amikor Norvégiába mentem és a facebookon azon búslakodtam, minden milyen drága lesz, a Telenor keresett meg, hogy akkor ők állják a roaming cechet. Azóta is tart a jó kapcsolat, plusz kiegészült három másikkal.

Felállítottam magamnak egy szabályrendszert és ahhoz tartom magam. Nagyjából arról van szó, hogy olyan dolgokról írok, amik belőlem erednek, tőlem indulnak, és amikben feltétlenül hiszek. Ha például megkeres egy cég, mennyiért tennék ki egy bejegyzést X termékről, amiről az életben nem hallottam, nem fogadom el, mert ha egyetlen olvasó is csalódott lenne, én szégyellném utána magam. Ugyanígy nem fogadok el meghívást ismeretlen szállodáktól, éttermektől, és még sorolhatnám.

Vannak, akik csóválják a fejüket, hogy de könyörgöm, egy darab facebook bejegyzést miért nem tudsz kitenni, ha kapsz érte teszem azt 50 ezer forintot. Azt nehéz valószínű megérteni a mai blogkörnyezetben, hogy nekem ez a blog nem pénzkeresésként indult, hanem 20+ évig dédelgettem, kb. mint egy gyereket. És ugye a saját gyerekünknek egyszer sem tennénk rosszat, még 50 ezer forintért sem.

Akkor mik ezek a barterek?

Nem szeretnék elindulni azon a lejtőn, hogy pénzért írok bármiről is, de közben totál lúzernek sem akarom érezni magam, hogy míg mások nagy pénzeket zsebelnek be hamis számokkal, nekem semmi előnyöm ne származzon a csodás közönségemből, plusz a 20+ évnyi munkámból.  Meg most ugyebár nincs főállásom, időm viszont van, mint a tenger, utazgatni. Viszont akármilyen jó kis állásom volt két évtizeden át, a végtelenségig nem tudnám ezt finanszírozni – így jól jönnek a segítők. Én is többet tudok utazni, a közönségnek is hasznosak az írások és eddig még az ügyfelek sem panaszkodtak – nálam igazi win-win-win van.

Ha teszem azt elmegyek Bora Borára és napokig túrom az internetet, hogy ott pontosan hol szeretnék lakni, és mit ad Isten, a Four Seasons tetszik meg a legjobban, ami túlmutat a keretemen, akkor azért megkérdezem őket, nem látnak-e csak úgy vendégül:-)   Na jó, ez extrém példa – inkább olyanokat szoktam megkeresni, ahol úgy egyébként is laknék az internetes vélemények vagy ismerősök javaslatai alapján.

Nemrég szóvá tette valaki, hogy odaírom egyes bejegyzések alá, hogy X vagy Y cég / turisztikai szervezet támogatta az utat. Lehet, hogy van, akinek ez nem szimpatikus, de én úgy gondolom, ez nem szégyellnivaló dolog. Én speciel büszke vagyok rá, hogy sikerült ilyen kapcsolatokra szert tennem – sok munka van benne. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak udvarias gesztus ezt feltárni az olvasók felé, hanem törvényi előírás is. Iszonyatos sok munkát teszek a blogba, és úgy gondolom, a hitelesség szempontjából sokkal jobbak az ilyen együttműködések, minthogy reklámokkal tömjem ki az oldalt.

És nekünk mit tanácsolsz?

Ne a blogból akarj megélni. Szuper dolog a blogolás, de csak ha szenvedéllyel csinálod – akkor, arról írsz, ahogy jól esik. Van már kismillió „Top10 things to do in Bangkok” bejegyzés, ne írj egy újabbat. Ne abból indulj ki, mire jön sok lájk, hanem azt írd, ami belőled jön. Aztán még az is lehet, hogy tök sikeres lesz és keresel vele egy csomó pénzt.  Az utazás egy csodálatos dolog, de csak akkor, ha szabadon csinálod – nem megbízásból és nem a legjobb keresőszavak fogságában.  Én úgy gondolom – és másokon azt látom -, hogy nem éri meg, hogy kiöld belőle az örömöt…