Hatalmas híráradat zúdul ránk egész nap. Egyre nagyobb dilemmát jelent megállapítani, melyek egyáltalán a valós hírek, ráadásul a hírfolyam böngészése során nemcsak az álhíreket kell kiválogatnunk, de a fizetett tartalmakat is.
Néhány évvel ezelőtt viszonylag könnyű dolgunk volt. A hirdetések sokkal inkább megkülönböztethetőek voltak. Ha valamely kedvenc színészünk váltig állította, hogy az ő ruhái az X márkájú mosóportól maradnak oly gyönyörű fehérek, akkor is világos volt, hogy sima bújtatott reklámmal van dolgunk.
Aztán megjelentek a blogok, és egy ideig fellélegezhettünk, hogy őszinte, hiteles véleményeket fogunk olvasni.
A hőskor
A 90-es évek közepén, még az internet hajnalán néhány lelkes utazó (mint én is:-) bepötyögte az utazási élményeit az internetre, hátha az másoknak is érdekes vagy hasznos lesz. Nem állítom, hogy óriási tömegek olvasták volna ezeket a weblapokat, hiszen még a google sem létezett. Megjelentek a gasztroblogok, a divattal foglalkozó amatőr weblapok, de mindben volt egy közös vonás: igazi szenvedélyből, hobbiból születtek.
A változás
Ugorjunk előre úgy 15 évet, amikor is egy jelentős változás következett be. Az akkor már nagyobb olvasottságú, elsősorban angol nyelvű weblapok készítői rájöttek, az oldalaikon hirdetéseket helyezhetnek el. Teljesen érhető volt a szándék: beletettek egy csomó munkát a tartalomírásba, finanszírozták a weblap működését, miért is ne keressenek vele egy kis pénzt. A legnépszerűbbé váló blogok készítőit egyszer csak elkezdték meghívni sajtóutakra, cégek bombázták őket ingyenes termékekkel, ők pedig rájöttek, ebből akár meg is lehet élni.
Hamarosan a cégek is felfedezték a véleményvezérek értékét, a bloggerek meg kapva kaptak a könnyű kereset és/vagy ingyen termék lehetőségén.
Elszabadult a pokol
Sokan irigyelték, ahogy a sztárokká váló bloggerek egyik kontinensről a másikra repkednek, ők pedig rá is tettek a tűzre azzal, hogy számtalan blogbejegyzést írtak arról, hogy ezt bárki megtehetni: fordítsatok hátat a robotnak, legyetek bloggerek!
És hangjuk meghallgatásra talált. Ezrekben, tízezrekben, százezrekben.
Ma már csak kapkodom a fejem, mert kicsit jobban belelátok ebbe a világba. Ismerek pár tucat külföldi bloggert és tagja vagyok számos zárt csoportnak. Nem fogom kibeszélni a „családot” és nem fogok neveket mondani, de úgy gondolom, jó, ha tudjátok, mik mennek a háttérben. A lényeg mindegyikben a követőszámok és a lap forgalmának ész nélküli feltornázása.
Csak néhány példa:
1. Instagram követőszám feltornázása
Az instagram követőket pár éve simán megvették ezresével, tízezresével, de a követőszám ilyen mértékű megugrása egyik napról a másikra gyanús lett néhány figyelmesebb ügyfélnek. Ma már sokkal nehezebben követhető módszerekkel dolgoznak. Van olyan mobilapplikáció, amely bekövet óránként 500 instagram felhasználót (csak hogy észrevegyen és visszakövessen), majd 24 óra elteltével kikövet. Vagy vannak olyan rendszerek, melyek meghatározott kommentet hagynak random képek alatt („Fantasztikus kép”), csak hogy ránézz, ki is írta és bekövesd. Nagynevű szervezet „bukott le” nemrégiben így, mert olyan képek alá is odaírta, hogy „De elmennék én is oda”, ahol ennek semmi értelme nem volt (például cuki macskafotóhoz).
2. Aktivitás-számok mesterséges növelése
Zárt facebook csoportok alakulnak arra, hogy facebook bejegyzések, instagram képek vagy épp blogbejegyzések alá valami gyors kommentet írjanak egymásnak. Minden hétfő reggel kiteszi az 500 tag, hova kéri a kommentet és a másik 499 beírja. Vagy belájkolja a post-ot, vagy megosztja twitteren, melyik csoportban mi a feladat. Egy felügyelő figyeli a folyamatot, egyszer-kétszer hibázik valaki, kicsapják.
3. Keresőszavakra optimalizált tartalom
Egy vezető utazási bloggereknek tartott konferencián döbbentem rá, milyen maradi módszerrel utazom. Én ugyanis oda megyek, ahova kedvem tartja. Ha-ha. Ma már a világ vezető bloggerei egész nap egy fizetős weblap előtt ülnek, amely megmutatja nekik, hogy az olvasók mely keresőszavakat írják be leggyakrabban a google-be. Folyamatosan vadásznak olyan kifejezésekre („két nap Amszterdamban, legszebb várak Franciaországban, stb.), melyekre sok keresés van, de kevés jó tartalom. Ha találnak olyan keresőszót, amelyre nagy igény van, és ők tudnának olyan bejegyzést írni, ami a google top 10 találatba bekerül, számukra az a jackpot. Sokszor el se utaznak az adott helyre, mert a keresőoptimalizálás (SEO) ismeretében technikailag jobb tartalmat tudnak összerakni, mint az amatőr, de lelkes utazók. Az információ úgy is ott van az interneten, maximum nem lesz semmi személyes és hozzáadott érték benne. De pénzt úgy is lehet keresni…
4. A lap presztízsének növelése
Minden weblapnak van egy úgynevezett DA (Domain Authority) értéke, ami attól függ, hány link mutat rá, és azok mennyire erős weblapok. Sokak által olvasott, sok más weblapról behivatkozott lapoknak magas a DA értéke, a kezdő, vagy senkit nem érdeklőé kicsi. Miért fontos a DA érték? Mert ha rákeresel valamire a google-ben, az a weblap kerül előbbre, amelyiknél magasabb ez a szám. Természetesen ebbe az irányba is beindult az, hogy mesterségesen feltornázzák ezt a számot. Egy 50 feletti DA értékű weblap pénzért adja a lehetőséget egy kisebbnek, hogy rátegyen egy linket, vagy nagy kegyesen behivatkozza, ha kis weblap egy vendégírást készít neki. Ja, hogy a nagy weblapnál egy olyan utazásról lesz beszámoló, ahol a tulajdonos az életében nem járt? Senkit nem érdekel.
És higgyétek el, ez csak a jéghegy csúcsa (szerencsére csak külföldön), de nem sorolom tovább.
Mire megy ki az egész?
Az összes ilyen finoman szólva szürke zónás tevékenység célja az, hogy minél magasabb legyen a követők száma és minél nagyobb az oldal forgalma. Hiszen ha sok a követő, meghívják majd a bloggert ingyen vagy akár fizetséggel járó utazásokra, és ha nagy a forgalom, egy rakás hirdetést és jutalékos linket el lehet helyezni a lapon. A sok-sok ilyen blogger szeme előtt a nagyágyúk lebegnek, akik dollárszázezreket kapnak akár csak egy instagram fotóért – de nyilván csak a töredék fut be ennyire.
És hogy miért nem értem én ezt az egészet?
Ahogy egyre több és több blogger repül rá erre a „lehetőségre”, a küzdelem végtelenül kiélezett köztük. Azt látom, elképesztő energiák mennek el naphosszat olyan tevékenységekre, ami nem alkotó munka a bloggernek, nem hasznos tartalom az olvasónak és egy darab új ügyfelet nem hoz majd a megbízónak. Ugyanolyan értelmetlen szüttyögés megy a keresőszavak megfelelő kiválasztásával, a tartalom google-re való optimalizálásával, a követők kétségbeesett vadászásával, mintha egy irodában könyvelne valaki. És mindezt azért, hogy aztán majd elmehessen egy fizetett útra, ahol azt kell megnéznie és azt úgy kell dokumentálnia, ahogy az ügyfél diktálja.
Nem lenne akkor már egyszerűbb simán csak dolgozni valahol, és a megérdemelt szabadságot úgy tölteni, ahogy kedved tartja?
Miért zavar ez engem?
A legjobb barátnőm mindig fogja a fejét, amikor kibuggyan belőlem egy újabb panaszroham, hogy hagyjam már ezt a fenébe, és ne törődjek vele. De nehéz nem törődni. Egyrészt azért, mert én ugye ott voltam a kezdeteknél és ez a szakma egyáltalán nem erről szólt. Hanem őszinte, személyes, hiteles véleményről. Azt rombolják le most sokan, amit néhány lelkes ember teljesen más célból létrehozott.
Nemcsak a számok teljesen falsok sok esetben, az is gond, hogy a vélemények sem valódiak. Míg egy újságban azért elég nyilvánvaló, hogy mi reklám és mi nem, a bloggereknél igencsak árgus szem vagy jó megérzés kell hozzá, hogy egy átlagos olvasó ezt kiszűrje.
A másik gondom az, hogy én is szoktam együttműködni cégekkel és sokan joggal paráznak a bloggerektől, mert már megégették magukat másokkal. Merthogy a szürke zóna nem csak abból áll,hogy nem egészen őszinte módszerekkel turbózzuk fel a számokat, de sajnos abból is, hogy utána nem teljesítjük pontosan az ügyfél elvárásait. Nem oda posztolunk, nem azt, nem akkor, nem úgy.
A bloggerek „primadonnásodása”
Sajnos az is erős tendencia, hogy a bloggerek egymást tüzelik, hogy mennyire sokat ér a „munkájuk”. A jóké valóban, csak ugye kevés a jó. A mesterségesen feltornázott számú követőkkel rendelkező bloggerek aztán több száz eurós napidíjakért küzdenek vagy legalább ingyen éjszakákért luxusszállóban. Szintén zárt facebook csoportokban kérdezgetik egymást, ki mennyit kér egy fotóért, és ész nélkül használják azokat a számokat –pedig nyilván teljesen más lehet a valódi hatásuk az olvasóikra. Hiába van valakinek 20 ezer követője, ha a bejegyzéseit jóformán csak az anyukája lájkolja – mégis olyan öntudattal tárgyal, mintha mind a 20 ezer olvasó másnap mind megvenné – teszem azt – az adott bőröndöt.
Ideális helyzet: amikor mindhárom fél (cég, olvasó és blogger) is nyer
Miért jó egy cégnek felbérelni egy bloggert?
A nézők többsége a tévéreklámok alatt pánikszerűen kimenekül a konyhába egy italért vagy épp nekiáll a telefonját nyomkodni. És mit néz ott? A kedvenc bloggerjeit. Míg minden más reklámot hárítunk, az általunk hitelesnek tartott bloggerek tartalmait kifejezetten keressük. Egy cég nemcsak sikeresebben tudja eljuttatni egy blogger útján az üzenetét a kuncsaftokhoz, további előny, hogy sokkal célzottabban teheti meg azt. Egy blogger által közvetített tartalom ugyanis nagymértékben meghatározza a követők életkorát, jövedelmi viszonyát, érdeklődési körét.
Miért jó a bloggernek egy céges támogatás?
Egy jó blogger nagyon sok munkát tesz a blogjába. És nem csak rengeteg munkát, de pénzt is, hiszen általában nincs ingyen a webfejlesztés, a hosting, az internet előfizetés és még sorolhatnám. Gyakorlatilag a szabadidejében ingyen tartalmat gyárt az olvasóknak, és ez alatt az idő alatt nem keres pénzt. Viszont neki is van rezsije és a boltban sem fizethet lájkokkal. Miért is ne akarná, hogy ez a sok befektetett pénz és munka megtérüljön?
Miért jó az olvasónak, ha a blogger reklámoz valamit?
Tegyük fel, most indulsz először nagy útra és nem tudod, milyen hátizsákot, bakancsot vagy épp fényképezőgépet vigyél. A hirdetések közül melyiknek fogsz hinni? Annak, ami eléd kerül újságokban, tévében vagy pedig annak, amit az évek óta hűségesen követett bloggered közvetít feléd? Egy sokat utazó bloggernek jóval nagyobb tapasztalata van, mit kell tudni egy bőröndnek, bakancsnak, rengeteget kipróbál és ha hiteles, azt fogja ajánlani, ami neki bevált. Megspórolja neked a zsákutcákat.
Ha ilyen szép rózsás minden, akkor mégis mi a baj?
A gond az, hogy nagyon messze kerültünk ettől az ideális világtól. Manapság a bloggerek túlnyomó része eleve azért kezd blogot, hogy pénzt keressen vagy ingyen utazásokat, termékeket kapjon, és nincsenek erkölcsi fenntartásai, mit reklámoz. Megveszik a lájkokat, megvezetik a cégeket, és bármit reklámoznak.
A win-win-win helyzetből így lesz olyan, amiben mindenki vesztes.
Vesztes a cég, mert nagyrészt nem valódi közönséghez jut el az üzenete, hanem vásárolt követőkhöz. Vesztesek az olvasók, mert nem hiteles véleményt kapnak, hanem fizetett hirdetést, általában jelölés nélkül. És bár első blikkre úgy tűnik, jól jár a blogger, a valóságban hamar kiég. Egy ideig élvezetes ide-oda utazni a nagyvilágban fizetett sajtóutakra, de szinte mindenki, akit ismerek, és eljutott erre a pontra, igencsak megcsömörlött.
Honnan tudjuk, hogy Te nem ilyen vagy?
Én olyan jól elvoltam pár évvel ezelőttig a kis tőzsdei jelentéseimmel, hogy simán elzakatolt mellettem ez a vonat, anélkül, hogy észrevettem volna. Ha már az elejétől angolul és keresőkre optimalizálva írom a blogot, de akár csak félidőben feleszmélek, hogy micsoda lehetőségek vannak benne, ma már én lennék a bloggerpápa. Nem ismerek senkit, aki ilyen régóta publikálna utazásokról a neten. Nem így történt, nekem hobbi maradt. De nem bánom.
18 évnyi (!) hobbiszerű blogolás után, 2014-ben történt meg először, hogy egy cégtől támogatást kaptam. Nekem eszembe nem jutott volna ilyet kérni, de amikor Norvégiába mentem és a facebookon azon búslakodtam, minden milyen drága lesz, a Telenor keresett meg, hogy akkor ők állják a roaming cechet. Azóta is tart a jó kapcsolat, plusz kiegészült három másikkal.
Felállítottam magamnak egy szabályrendszert és ahhoz tartom magam. Nagyjából arról van szó, hogy olyan dolgokról írok, amik belőlem erednek, tőlem indulnak, és amikben feltétlenül hiszek. Ha például megkeres egy cég, mennyiért tennék ki egy bejegyzést X termékről, amiről az életben nem hallottam, nem fogadom el, mert ha egyetlen olvasó is csalódott lenne, én szégyellném utána magam. Ugyanígy nem fogadok el meghívást ismeretlen szállodáktól, éttermektől, és még sorolhatnám.
Vannak, akik csóválják a fejüket, hogy de könyörgöm, egy darab facebook bejegyzést miért nem tudsz kitenni, ha kapsz érte teszem azt 50 ezer forintot. Azt nehéz valószínű megérteni a mai blogkörnyezetben, hogy nekem ez a blog nem pénzkeresésként indult, hanem 20+ évig dédelgettem, kb. mint egy gyereket. És ugye a saját gyerekünknek egyszer sem tennénk rosszat, még 50 ezer forintért sem.
De akkor most Te is olyan lettél, mint a többiek? Mik ezek a barterek?
Nem:-). A különbség egyszerűen megfogható. A fizetésre, reklámra, ingyen utakra hajtó bloggerek oda utaznak, ahova napidíjért vagy akár csak ingyen meghívják őket. Én oda megyek és annyi időre, ahogy nekem jó, semmilyen kompromisszumra nem vagyok hajlandó az útiterveim összeállításában. Ha a saját terveimben támogat egy szervezet, annak örülök, mert akkor több utazásra futja majd a megtakarításból, de ha nem támogat, akkor is oda megyek – maximum akkor hamarabb felélem a tartalékokat.
Ha teszem azt elmegyek Bora Borára és napokig túrom az internetet, hogy ott pontosan hol szeretnék lakni, és mit ad Isten, a Four Seasons tetszik meg a legjobban, ami túlmutat a keretemen, akkor azért megkérdezem őket, nem látnak-e csak úgy vendégül:-) Na jó, ez extrém példa – inkább olyanokat szoktam megkeresni, ahol úgy egyébként is laknék az internetes vélemények vagy ismerősök javaslatai alapján.
Ugyanez az elv a termékekkel – én akarjam azt a cuccot, ne más akarja bebeszélni nekem, hogy jó. Azaz ha megkeres egy cég, hogy reklámozzam a termékét, amiről még csak nem is hallottam (vagy esetleg igen, de nem illik a blogba – például sampon), akkor egyszerűen nem vállalom el, akármennyit is kínál érte. De ha én évek óta szenvedélyesen szeretek egy márkát, akkor nem látom, miért is ne fogadhatnám el, hogy támogasson. Van például egy cipőmárka, az Ecco, melyből hét (!) pár sorakozik a szekrényemben, nekik örömmel lettem márkanagykövetük. Úgyis őket hordom, őszintén és szívesen képviselném a céget.
Nemrég szóvá tette valaki, hogy odaírom egyes bejegyzések alá, hogy X vagy Y cég / turisztikai szervezet támogatta az utat. Én nem fogok sunnyogni.
Nálam az átláthatóság, a nyílt kommunikáció alap. Egyrészt azért, mert törvényi előírás (kapcsolódó GVH ajánlás ITT), másrészt pedig így vagyok őszinte veletek. Vannak, akik nem tüntetik fel, jobb szeretik azt a képet vetíteni, hogy ők szabadon, saját zsebből utaznak. Véleményem szerint ez egyrészt az olvasók megtévesztése, másrészt hálátlanság az adott támogatóval szemben. Én nem tussolom el, mert speciel büszke vagyok rá, ha komoly cégek engem választanak partnerként:-)
Két érvem van, hogy ezt elhiggyétek.
Az egyik az, hogy nekem túl sok munkám van abban, hogy milyen blogot és közönséget építettem fel. Nekem ez kicsit olyan, mintha a gyerekem lenne, 20+ éve dédelgetem, és ahogy egy gyereknek se akarunk rosszat egyszer sem, én sem tennék a bloggal soha olyat, ami nem vállalható.
A másik érv a korom: 52 éves vagyok. Ki tudja, talán 10-20 évem van még utazni és sok helyre akarok menni. Se anyagilag nem vagyok rászorulva, se az időmbe nem fér bele, hogy pénzért csináljak olyan dolgokat, ami nem én vagyok. Hívtak már például rengeteg wellness szállóba, de én ott unatkoznék és az alatt az idő alatt inkább a nekem való utakat tervezem.
De alapvetően úgyis ti döntitek el, hisztek-e nekem. Időnként látom, hogy bloggerek kijelentik, ők minőségi és hiteles tartalmat gyártanak, de szerintem ezt az olvasók reszortja megítélni:-)
Végszó
Aki pedig pálcát törne felettem, hogy támogatást fogadok el, gondolja végig, ő hajlandó lenne-e a vakáció során minden áldott este 3-4 órát foglalkozni azzal, hogy blogbejegyzést ír, fotókat válogat a Facebookra, válaszol olvasók leveleire és kommentjeire, meg úgy alapvetően vacsora és esti andalgás helyett dolgozik. De ha ennek ellenére is a bögyében vagyok, senki számára nem kötelező a szorgos munkával gyártott ingyen tartalmamat olvasni:-). A blog alapvetően nem üzleti vállalkozás, így nem érint érzékenyen, ha bárki lelép. Én továbbra is a saját erkölcsi elveim szerint folytatom a blogolást, és számomra az a fontos, hogy a tükörbe és a ti szemetekbe is egyenesen tudjak nézni.
