Big Island, Hawaii – a legjobb programok

Még 500+ repülés után is meg tudnak lepni! Maui szigetéről a Mokulele Airlines vitt a Big Islandra. Már a reptér is meglepetés volt, ugyanis nekik egy külön kis terminál van, ami nagyjából egy buszmegállóra hasonlít. Se biztonsági ellenőrzés, se beszállókártya, sőt, mivel korán érkeztem, egyszerűen felraktak egy korábbi gépre. Másrészt a becsekkoláskor nemcsak a csomagom mérték le, hanem engem is:-) Kellett ugyanis az összsúlyhoz és hogy miképp osszák el az utasokat a tíz ülésen. A kis gép elég alacsonyan repül, így a helyváltoztatás mellett sétarepülés is – kettő az egyben!:-)

Konától délre

Kainaliu városkában csak pár üzlet van, de azok nagyon helyesek. Egyedi, minőségi ruhák, érdekes ajándéktárgyak, és ami a legjobb: Donkey Balls, a csoki- és makadámdióbolt!

Innen dél felé tartva elhagytam a 11-es főutat és lehajtottam a Pu’uhonua o Honaunau felé (ki találja ki ezeket a neveket?!). Útközben betértem a Greenwell kávéültetvényre. Az útikönyv ugyan a Kona Coffee Living History Farmot ajánlja, de a házigazdám azt mondta, ott csak nagyon felületes, 10-15 perces túra van, a Greenwell komolyabb. Itt tényleg jó fej volt a vezető és érdekes a séta, bár Kolumbia után nekem nem sok újat mondott. Azt mindenesetre most tanultam meg, mennyi antioxidáns van a kávé héjában- nagyságrendekkel több, mint az eddigi ismert bajnokokban, pl. a gránátalmában vagy áfonyában.

Egy másik nagyon izgalmas egyórás túrát egy méhészetben tettem. Itt is egy rakás új dolgot tanultam a méhcsaládokról életéről, lebilincselő volt a talpraesett méhészlány előadása. Ilyenkor mindig elámulok, mennyi mindent nem tudok a csodálatos világunkról – mintha kinyílna egy kis ablak, amin beleselkedhetek, megismerve valami újat:-)

A közelben van a festett templom (Painted Church, a Painted Church Road-on:-)

Pu’uhonua o Honaunau leginkább egy skanzenre emlékeztetett, bár talán azért, mert vasárnap lévén rengeteg foglalkozás volt a virágfűzéstől az ősi síp megszólaltatásáig.

Magán a történelmi emlékhelyen nem lehet strandolni, de a közvetlen közelében van a Two-Step, az egyik legjobb snorkelinghely (mosdó, zuhany nincs!). Ennél egy fokkal még jobb a közeli Kahalu’u Beach park, ami csúnyácska strand, de többféle hal van, ráadásul jobban felszerelt (büfé, zuhany, nagy parkoló). Bevallom, nekem Hawaiion kissé csalódás volt a vízalatti világ, de ennek valószínű az az oka, hogy pár hónapja Francia Polinézián eléggé el lettem kényeztetve – ott azért sokkal izgalmasabb a halválaszték.

A Kealakekua Bay leginkább azért érdekes, mert innen lehet meglehetősen messziről látni az öböl túlsó partján a Cook emlékművet (a felfedező meggyilkolásának helyszínét), ahova egyébként nem vezet út.

A történelmi Kailua-Kona helyes kisváros. A királyi palota nem egy óriási szenzáció, de az USA-ban csak itt találunk ilyet, egy gyors látogatást megér.

Konától északra

A reptértől a sziget északi csücske, Hawi felé autózva kevés turistával találkozni, ez nem annyira felkapott rész. A Lonely Planet a Kawaihae és Hawi közti szakaszról áradozik, de nem egyezik az ízlésünk, nekem a Kiolo Bay környéke tetszett leginkább. Abban viszont igazuk volt, hogy a Hawi-Waimea szakasz állandóan ködös – míg a parton hétágra sütött a nap, Waimea felé vezetve az orromig alig láttam. Érdemes végighajtani ezen a tájon, különösen késő délután, akkor a legszebbek a fények.

Több fotó: ITT

Mauna Kea

Mauna Kea technikailag a legmagasabb hegy a világon – ha nem a tengerszinttől mérjük, hanem a tenger alatti részt is nézzük.

Míg Mauin a vulkán tetején a napfelkelte a fő esemény, itt a tájolás miatt a naplementére gyűlnek a népek. Én kétszer futottam neki, mert az első este dupla bukta volt. Egyrészt rossz dombra másztam fel (ne kérdezzétek, hosszú…), másrészt aznap nem volt csillagászati előadás. Pedig itt az legalább olyan fontos, mint a naplemente. Hogy más ne járjon így: a látogatóközpont dolgozói kedd, szerda, péntek és szombat este szórakoztatják a nagyérdeműt teleszkópokkal és előadással. A Maui napfelkeltével ellentétben itt nincs nemzeti park belépő és előre regisztrálni sem kell.

A látogatóközpontig fel lehet hajtani sima autóval, nem kell 4WD, igaz, az utolsó 2-3 kilométeren úgy vánszorgott szerencsétlen autóm, hogy attól féltem, a végén fel kell tolnom. Mindkét nap szürke, komor felhők voltak lent a parton, de a házigazdám biztatott, azért csak induljak el, a hegytetőn bármi lehet. A második nap különösen reménytelennek tűnt a helyzet, egy órával a naplemente előtt nyoma se volt még a napnak, ellenben csepergett az eső. De fent mindkét este kék ég fogadott!

Maga az út egyébként csodálatos, egyszer végigautóztam jó időben is.

A látogatóközponttól még odébb van az igazi csúcs, ide viszont csak 4WD járművel vagy szervezett csoporttal lehet felmenni. Az egész utazásom során ez volt a legnagyobb dilemmám, bevállaljam-e. Az első opció hamar kiesett, mert az autóbérlő cégek nem engedik fel a kocsikat, csak egy cég, de az olyan drága, hogy akkor már kár vele szórakozni. A szervezett utak viszont 200 USD körül kezdődnek. Ezért felvisznek a csúcsra, de rögtön naplemente után visszahoznak a látogatóközpont szintjére és ott tartanak privát csillagnéző programokat. Az értékeléseket olvasva kiderült, ezek előnye, hogy nincs tömeg (nem kell sorban állni a teleszkópokhoz), viszont igen változó a színvonaluk és gyakran a megvilágított parkolóban tartják őket. A végén úgy döntöttem, nem kockáztatok 200 dollárt (felhős ég esetén sincs pénzvisszatérítés). A naplementét megnézem a látogatóközpont mellöl, ha nem is annyira látványos ott, azért nem gyenge.

A csillagnéző program pedig egész biztos profibb, max kicsit többet állok sorba. Így is lett és egyáltalán nem bántam meg. Egyszerűen zseniálisak, lelkesek, imádnivalóak voltak az ott dolgozók, órákig meséltek és válaszolgattak a kérdésekre. Voltak hullócsillagok is, amit csak a tömeg morajlásából tudtam,  én sajnos mindig épp másfelé néztem, de minden nekem se jöhet össze. Néhány szomorú hírt is közöltek: nincs sajtból a hold és nincs olyan, hogy “Dark side of the Moon” (sorry, Pink Floyd).

Az is nagyon tetszett, hogy a látogatóközpont dolgozói nagy fegyelmet tartottak abban, hogy ne legyen úgynevezett fehér fény: vakuk, mobiltelefonok, elemlámpák, mert ezek zavarnák a csillagnézést. Határozottan, ugyanakkor kedvesen leüvöltötték a fejét annak, aki bekapcsolt bármit. Ez különösen később hiányzott a Volcano parknál, ahol nem voltak éjjel parkőrök és a sok szerencsétlen vakuval próbálta fotózni a több száz méterre izzó lávát.

Tanácsok:

Jó melegen kell öltözni. A naplementekor még nincs nagy hideg, de a csillagnéző program során egyre keményebb.

Van fent korlátlan forró víz, és lehet venni tasakban forró csokit vagy kínai tésztalevest. Nincs a világon kaja, ami jobban ízlett volna este tízkor, mint az a kínai vacak.

Felállítanak pár teleszkópot, amikor én jártam ott, három volt: egy-egy a Holdra, a Jupiterre és a Szaturnuszra mutatott. Mindháromhoz jó hosszú sor állt, de haladnak. Van még egy nagy TV képernyő is, ott nem áll szinte senki, pedig azon aztán sokkal jobban látni mindent.

Hilo és környéke

Hilo belvárosában el lehet tölteni egy kellemes órácskát, főleg a Farmer’s Market környékén, ahol a kecsketejből készült szappantól az egzotikus gyümölcsökön át a rengeteg fülbevalóig van minden.

Ha már belejöttem a csillagászatba, benéztem az Imiloa asztronómiai múzeumba is. Itt nagyon tetszett, ahogy összehozták a csillagászatot az ősi Hawaii történetével. Különösen a régi hajózásról szóló tablók voltak érdekesek, hogy tájékozódtak régen a hatalmas óceánon csillagok segítségével.

A várostól kicsit északra található a botanikus kert. Mindig elámulok, hogy az amerikaiak mennyire fogékonyak az önkéntes munkára, az adakozásra.

A története ugyanis épp oly lenyűgöző, mint maguk a virágok.

1977-ben egy ötvenes éveiben járó úr eladta az üzletét és feleségével Big Islandra ment nászútra. Annyira beleszeretett a szigetbe, hogy azonnal vásárolt magának egy házat, sőt, egy hatalmas telket is. Utóbbi egy borzasztó rendezetlen, szeméttel teli bozótos erdő volt, de annyira durván elvadult, hogy csak bozótvágó késekkel tudták egyáltalán megnézni. A fekvése viszont csodálatos volt, így létrejött az üzlet.

A következő nyolc évben a házaspár pénzt és energiát nem kímélve fokozatosan rendbe tette a terepet és külföldi utazásaikon beszerezett egzotikus növényekkel díszítette. Kialakítottak szelíden kanyargó sétaútvonalakat, csobogókat, tavakat és fahidakat, majd amikor készen lettek, az egészen odaajándékozták egy non-profit szervezetnek. Azt szerették volna, ország-világ megcsodálhassa alkotásukat, ők pedig azóta is járják a világot, hogy új növényeket találjanak imádott kertjükbe. A kert pedig egy cent állami támogatást nem igényel, a látogatók jegybevételeiből és adományokból tudják fenntartani, mindenki örömére. Szúnyogriasztót fújjatok magatokra!

Hilo közelében két vízesés is van. Az egyik szinte a városban, a Rainbow Falls. Közvetlenül mellette van a parkoló, így kerekesszékkel is könnyen megnézhető.

A másik pár kilométerrel a városon kívül van, az Akaka Falls. Itt a parkolás a pici parkolóban 5 USD, de az úton megállva ingyenes. A vízesés kicsit látszik a parkolóból is, kerekesszékkel eddig lehet jönni. Ahhoz, hogy teljes pompájában lehessen megcsodálni, le kell sétálni egy ösvényen (részben lépcsős), ide egy dolláros jegyet kell venni.

Hilotól a másik irányba indulva értem el Pahoa városát, ahol van egy kis “mall” pár gyorsbüfével. Kimagaslóan jó a Pahoa Fresh Fish, ahol egy centet sem költöttek belsőépítészre, igazi lerobbant hely. Egyetlen végtelenül hatékony és kedves hölgy készíti a kaját, szolgálja ki a vendégeket és pénztáros is egyben, csak néztem, mint a moziban, hogy bírja. Isteni finom a fish and chips és hát Amerikában vagyunk, úgyhogy óriási adag.

A 130-as út legvégén van egy parkoló, ahonnan esténként bicajjal vagy gyalog lehet lávanézésre indulni. Ez az egy, ami nekem az előre eltervezett programokból nem jött össze. Utolsó estérre hagytam, de szemerkélt az eső és semmi kedvem nem volt hosszú túrára menni sötétben és esőben.

Az út végétől kicsit visszább pedig Kalapana településhez lehet elkanyarodni, ahol szerda esténként buli van, kirakodóvásárral, kifőzdékkel, gitárosokkal.

Kalapana és Kapono között kanyargó kis út nagyon vadregényes, kicsit a “Road to Hana”-ra emlékeztetett.

Ezen a környéken van még a Lava Tree State Monument Park is, megkövesedett fákkal, hatalmas páfrányokkal és filodendronokkal, melyeket egy félórás sétaútvonalon lehet megnézni.

Hiloban van két jó kis kóstolóhely is.

A Macadamia Nut Company látogatóközpontjában egy rakás makadámdió van, wasabistól csokoládésig. Nekem a csokibevonatúak nem annyira jöttek be, mert nem lehetett semmit érezni a makadámdióból. Jobban ízlett a natúr vagy maximum tengeri sós változat. Elvileg van gyárlátogatás is, de sajnos épp karbantartás volt az üzemben, amikor ott jártam.

A Big Island Candy-nél látványcukrászat van, lehet vágyakozva nézni, ahogy a bonbonok készülnek.

Volcano Nemzeti Park

A Big Island legfőbb jellemzője a rengeteg vulkán és egy rakás krátert meg lávamezőt lehet látni ebben a nemzeti parkban. A belépő ugyanúgy 25 dollár, mint Maui vulkánján, úgyhogy ha mind a kettőbe készül valaki, érdemesebb a 30 dolláros Tripark éves kártyát megvenni.

A látogatóközponttól indulva  létezett egy 11 mérföldes körút a legnagyobb kráter peremén (Crater Rim Drive), de ez 2008 óta le van zárva. Most csak a Jaggar múzeum mellöl lehet távolról nézni a krátert.

Este is ide hajtottam fel, és hatalmas élmény volt látni a forrón izzó krátert. Csak a sok vakuval próbálkozó turista rontotta el egy kissé a hanglatot. Könyörgöm – ilyen távolra úgyse működik a vaku, csak idegesítő a fénye a többi látogatónak.

Van még két látványos autóút a parkban.

A Mauna Loa Lookout-hoz vezető szerpentin egy erdőn kanyarog felfelé, míg a Chain of Craters Road régi kráterek és fekete lávamezők közt vezet le a tengerpartra. Utóbbi olyan durván szeles volt, hogy egy parkolóban szó szerint kitépte a kezemből a kocsim ajtaját a szél. Eltört egy pánt, így nem is tudtam becsukni az ajtót. Mások csapták rám nagy nehezen – utána már nem is nyílt ki. Az anyósülésen átmászva kellett ki-beszállnom. Levezettem a Hilo reptérre, bár nem ott vettem fel az autót, hanem Konán, de ez közelebb volt. Szerencsére az ott dolgozó Budget munkatársak halál jó fejek voltak. Nem problémáztak a káron, adtak azonnal egy másik kocsit. (Megjegyzem, egy körmöm is letört, szóval volt elég veszteség).

Waipio Valley

Hilotól úgy egy órányi autózással érhető el a Waipio Valley kilátója, tengerparton kanyargó úton, néhány hangulatos kis települést érintve. A kilátótól nagyon meredek út vezet le a partra, ahova csak 4WD járműt engednek. Nem is igen láttam senkit elindulni, mindenki megelégedett a fenti látvánnyal.

Szállás

Míg Kauai és Maui esetén elég volt egy szállás bázisnak, a Big Island – mint ahogy neve is mutatja – elég nagy, így érdemes megosztani az éjszakákat. A nyugati partot a reptér, Kona környékén lakva lehet jól bejárni, keleten Hilo a legjobb bázis. Én az első három éjszakát a tripadvisor listavezető Honu Kai B+B-ben tölöttem, ami egészen kimagasló élmény volt.

Csak egy pár példa:

– A nagy közös nyitott konyha szekrényeiben és fiókjaiban millió apróság van a vendégeknek, ami hasznos lehet: naptej, szúnyogriasztó strandlepedők, snorkeling felszerelések, bevásárlószatyrok, és még sorolhatnám.

– Mindenki kíváncsi a makadámdióra, a szigetek híres termékére, úgyhogy ki van készítve egy nagy adag, diótörővel.

– Reggel a házigazda megkérdezi, ki hova készül és millió tanáccsal látja el. Konkrétan kész anyagai vannak arra, hogy pl. “látnivalók Konától délre”.

– Amikor snorkelingezni indultam, összerakott gyorsan egy kis strandtáskát snorkeling cuccal, törülközővel, műanyag pohárral, tányérral, étkészlettel, dugóhúzóval, kézfertőtlenítővel.

– Amikor naplementét mentem nézni, rákérdezett, van-e nálam sapka, sál, kesztyű, elemlámpa. Minden volt, úgyhogy csak egy termoszpoharat nyomott a kezembe egy zacskó forró kakaóporral, mert fent a csúcson lehet kérni forró vizet. Komolyan, anyukám óta nem gondoskodtak így rólam:-)

De igazán nem is ezek győztek meg, hanem az a szinte önkéntelen mozdulat, ahogy a reggeli asztalnál arrébb húzta a mellettem levő magas támlájú széket, hogy jobban láthassam az itatóra gyűlő csodaszép kis madárkákat.

Annyi szeretet és odafigyelés van a házigazdában, amit ritkán látni kereskedelmi szállásokon… inkább olyan volt, mintha egy kedves nagynéninél vendégeskedtem volna:-).

Hilo környékén egy airbnb szálláson laktam.

Praktikus

Az autót a Budget-től béreltem. A Kona reptéren levő iroda egy katasztrófa. Rengeteget kell várni, hogy sorra kerüljön az ember kocsiátvételnél, és elég mufurcok a kiszolgálók. A Hilo reptéren viszont nagyon cuki dolgozók voltak..

A sofőrök általában betartják a sebességhatárokat, néha túlságosan is. Az indexet viszont nem használja senki. A másik bosszúság, hogy az egyébként kedves és előzékeny helyiek ugyanolyan agresszívak lesznek a kormány mögött, mint honfitársaink. Nem engednek be a sorba, beelőznek és hasonlók. Jó résen lenni.

Ha valaki strandolni akar, a nyugati oldalon érdemes szállást keresni (és a Kona reptérre repülni), ha meg a kirándulás, a vulkánnézés a fontosabb, akkor irány a keleti part (és Hilo reptere).

Benzint, kaját, vizet a partokon kell vételezi, mert a sziget belsejében (pl. a naplementéhez vezető Saddle Road-on) nincs az égvilágon semmi kiszolgáló egység.

Összességében az volt a véleményem a szigetről, hogy míg Kauai a legzöldebb, Maui a legsokoldalúbb, Big Island az, ahol annyira, de annyira közel érzi magát az ember a természethez. A csillagnézés is óriási élmény volt, az izzó lávát nézni is, és szinte minden nap van egy kis földrengés!:-)) Valahogy végig erős volt az érzés, hogy a változó bolygónkat látom. Nagyon különös és nagyon megható…