A Jó, a Rossz és a Csúf: Berlin múzeumai

Berlin régebben is izgalmas város volt, de most egyszerűen kirobbanó energiája van, csak imádott New Yorkomhoz tudnám hasonlítani. Sokakkal beszélgetve próbáltam megfejteni ennek az okát. Arra jutottunk, hogy ez egyrészt világ minden részéről érkező kreatív, magukat megvalósítani igyekvő fiataloknak köszönhető, másrészt annak, hogy hatalmas pénzek ömlöttek a városba, amikor az főváros lett, lehetővé téve óriási fejlesztéseket.

Mivel az idő még elég hűvös és borongós volt, elsősorban a „benti” programokra koncentráltam, Berlin üde parkjainak felfedezése majd egy nyári utazás témája lesz. A múzeumok közül kihagytam a két nagyágyút, a Pergamon múzeumot és a természettudományi gyűjteményt, inkább a kisebb kiállításokra koncentráltam.

Ebben az összeállításban bemutatom, mely múzeumokba jutottam el, és azok hogy tetszettek, kis kapaszkodót ajánlva az odalátogatóknak.

Deutsches Technikmuseum

Nagy reményekkel indultam a technikai múzeum felé, mert az ilyenekben gyakran szuper interaktív játékok vannak, a műfaj nagyágyúja szerintem San Francisco Exploratoriuma. Berlinben ez a gyűjtemény sajnos nem ilyen, hanem hagyományos kiállításokból áll, amit én hamar meguntam. Csak az a szárny volt számomra érdekes, ahol a régi mozdonyokat és vasúti kocsikat állították ki, mert azok mindig imádnivalóak.

Game Science Center

Amit nem találtam meg az előző helyen, az volt ebben a kicsi, de jópofa gyűjteményben. Mindössze három terem, de itt véleményem szerint sokkal több időt el lehet tölteni a családoknak. Néhány játéknál még én is leragadtam, például annál, ahol a szemünk mozgásával tudjuk kilőni a földünket megtámadó idegen kisbolygókat. Bár eddig soha nem érdekeltek a lövöldözős játékok, de ezt nehezen tudtam otthagyni.

Museum für Kommunikation

A technikai múzeumhoz hasonlóan ez is picit csalódás volt – nagy épületben viszonylag kevés érdekes látnivaló. Maga az épület és a belső hatalmas aula igen látványos, de azt jegyváltás nélkül is meg lehet nézni.

Reichstag kupola

Bár általánosságban kerültem a nagyon turistás programokat, ez mégsem lehetett kihagyni. Korábban kétszer jártam Berlinben, de akkor még ez az attrakció tervasztalon sem létezett, úgyhogy nekem is újdonság volt. Egyszerűen imádtam és bő két órát eltöltöttem benne. Délután fél ötre foglaltam időpontot, így sikerült a szép késő délutáni fényben és naplemente idején is megnézni. Fotósoknak igazi paradicsom és plusz öröm, hogy ingyen van. A látogatáshoz regisztráció szükséges, ezt forgalmasabb időszakok (nyár, iskolai szünet, stb.) idején érdemes pár nappal korábban elintézni. Nagyon fontos, hogy a visszaigazolás nálunk legyen, azt ugyanis be kell mutatni a bejáratnál, még akkor is, amikor van az őrnél névsor a látogatókról. Én egy rossz papírt nyomtattam ki (amivel azt igazolták vissza, hogy kértem időpontot, és nem azt, hogy jóváhagyták) és a szigorú német lány elhajtott, pedig fél pillanat alatt kikereshette volna a nevem. Szerencsére az utca túloldalán levő épületben (turisztikai hivatal, étterem és ajándékbolt) van wifi, így ki tudtam keresni a megfelelő emailt és azt bemutatva beengedtek. Ugyancsak ebben az épületben lehet jelentkezni látogatásra, ha valaki nem regisztrált előre – itt szabad helyek függvényében lehet aznapra vagy a következő napokra időpontot kérni. Előzetes regisztráció: ITT, még sok-sok fotó pedig: ITT.

Checkpoint Charlie Museum / Mauermuseum

Berlin egyik legismertebb pontja az egykori átkelőhely a keleti és nyugati városrész közt. A város és a fal történetéről itt egy kiállítást is megnézhetünk. Én nagy kíváncsisággal indultam befelé, de hamar lelohadt a lelkesedésem. A szobák falát szinte teljes egészében végtelenül hosszú magyarázó szövegek fedik le, egyszerűen nem volt türelmem végigolvasni a táblákat. Szerintem kevesebb több lenne – ha a termeket szellősebben rendeznék be, fele ennyi felirattal és több kiállítási tárggyal, sokkal emészthetőbb lenne az egész. Az utcán a homokzsákokkal megerősített ellenőrzőpont mellett két katonának öltözött, vállalkozó szellemű fickó áll, és körülbelül 3-5 eurós díj ellenében közös szelfiket készítenek az érdeklődőkkel – még sapkát és napszemüveget is adnak rá, hogy „igazi” amerikai katonának tűnjenek. Én ezt elég szomorúnak és szánalmasnak tartom, de sokan láthatóan imádták a lehetőséget.

DDR-Wachturm am Potsdamer Platz

Az előbbinél sokkal autentikusabb és kevésbé kommersz NDK élményt nyújt az egykori NDK őrtorony.  Ilyenből a város megosztottsága idején 200 állt a senki földjén, és mindegyikben két katona kémlelte napi 24 órán át a környéket: egyik kelet felé nézett, nem akar-e valaki átszökni, a másik pedig a nyugati irányt figyelte, nem indul-e valami ellenséges akció. A két katonát folyamatosan rotálták és minden ötödik beépített titkos ügynök volt, úgyhogy fel se merülhetett bármiféle ügyeskedés.

Az 1966-ban felhúzott tornyok áldozatul estek a sietős építkezéseknek és csak ez az egy maradt fent a Potsdamer Platz mellett.  Egy önkéntesekből álló szervezet tartja fenn, így jó helyre megy az a 3.5 euró, amit a toronyba mászásért kérnek.

DDR Museum

Kevés dolgot imádtam annyira Berlinben, mint ezt a gyűjteményt. Nemcsak az anyag zseniális, de a kialakítás is, végre egy múzeum, ami felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt lebilincselő. Mivel a falról számos egyéb helyen tájékozódhatunk, itt kifejezetten az NDK hétköznapokra koncentrálnak. Elkerülhetetlen egy kis mosolygós nosztalgia, de a cél az volt, hogy mind a pozitív, mind a negatív aspektusokat bemutassák. Mindent meg lehet fogni, sőt – az információk és tárgyak egy része csak úgy látható, ha kihúzgálunk fiókokat, kinyitunk szekrényajtókat. Vannak kifejezetten játékos dolgok is, például egy régi Trabant. Ezt egy olyan számítógépes játékban vezethetjük virtuálisan, amelyben Berlint élethűen, 3D-s környezetben jelenítették meg, és az utcákon kizárólag Trabantok közlekednek. A programban hatezer négyzetmétert lehet bejárni, miközben a Trabant kormányát és pedáljait használva vezetünk, és az eredeti motorhangot hallgatjuk. Ugyancsak jópofa az a tükör az egyik kisszobában, ami rajtunk mutatja a ruhákat, ha azokat a fogason egy bizonyos pontra húzzuk a szekrényben. A konyhaszekrényt kinyitva recepteket olvashatunk, sőt párat ki is nyomtathatunk.

Általában sokan vannak, már csak azért is, mert a 10. osztályban itt iskolai tananyag az NDK élete, úgyhogy érdemes nyitásra érkezni (vagy zárás előtt, amikor már elmennek a gyerekek). Nagyon jó családi program! Élő facebook bejelentkezés: ITT.

Trabi Museum

És még mindig NDK! A Trabi múzeumban nagyjából tíz Trabant áll, és akinek volt ilyen a családban, biztos csak a szépre emlékezik – és a rettenetes büdös indulás feledésbe merül. Én örömmel láttam újra az égszínkék 601 S modelt, amivel megkezdődött a világjáró karrierem.

Ugyancsak érdekes volt az a típus, aminek gyári tartozéka volt a sátor, kár, hogy ilyen nincs már, milyen jól jönne roadtrip-ekre.

A kiállítás ékessége a világ legdrágább Trabantja: egy jótékonysági árverésen 45.200 eurót fizettek érte. 2001-ben az egyik német autós műsor műsorvezetője, Kai Pflaume azzal heccelte Ferdinand Piëch-et, a Volkswagen akkori vezérigazgatóját (tehát a zwickaui Trabant-gyár jogutódjának a főnökét), hogy a mai napig nem érkezett meg a 80-as években megrendelt Trabantja, amelynek még a megrendelőlapját is bemutatta. Piëch megígérte, hogy utánajár az ügynek, de vadonatúj autót már nem lehetett szerezni. Hosszas keresgélés után felkutattatott egy mindössze 3000 kilométert futott kombit, és meggyőzte a tulajdonost, hogy adja el. Ezután a VW gyárban gyakorlatilag gyári újra varázsolták és egy festőművészt kértek meg a kidekorálására. Majd meghívták a gyanútlan Pflaumét egy gyárlátogatásra, ahol maga Piëch lepte meg, hogy átnyújtsa neki az újszerűvé varázsolt Trabantot. Később jótékony célra árverezték el, és vált belőle minden idők legdrágább Trabantja.

Currywurst Museum

Maradjunk abban, hogy én megnéztem, hogy nektek ne kelljen. Hacsak nem érdekel mélyrehatóan a currywurst története, nincs igazán sok látnivaló itt.

A meggyilkolt európai zsidóság emlékműve

Az Emlékhelyet Peter Eisenman New York-i építész tervezte. A 2711 db, geometrikus rendben elhelyezett, beton sztélével borított hullámzó sírkert ma már a turisták kedvelt pihenőhelye és gyerekek bújócskáznak benne. Ez a kettősség, hogy egyszerre elveszett legyen benne a látogató, de ne érezze nyomasztónak, a tervező kifejezett szándéka volt. Kialakítását hatalmas viták övezték (érdemes elolvasni EZT a cikket), de nekem nagyon tetszett.

Designpanoptikum – surreales Museum für industrielle Objekte

Berlinben az egyik kedvenc programom ennek a pihent agyú gyűjteménynek a felkeresése volt. Már maga a tulajdonos egy az ott kiállított szürreális élmények közül.  A 90-es évek elején Moszkvából egy kis szatyorral Berlinbe emigrált művész maga vezeti körbe az érdeklődőket különös gyűjteményében. Folyamatosan magyarázza sajátos meglátásait korunk művészetéről és sokszor tényleg a fején találja a szöget.

Amennyire a csapongó és hadaró magyarázatából ki tudtam venni, nem igazán szívleli, amikor egy tárgyért jóval több pénzt adunk, mint amit funkciója alapján érdemes lenne – például egy luxus óráért vagy egy műanyag Panton székért. Ugyanakkor nem érti, miért nem csapott le senki az Ebay-en egy régi, valamikor fogászatban használatos érzéstelenítő készülékre, amikor az csak 1 euró volt és szerinte gyönyörű:-) Rajong a régi tárgyakért, melyekben nem az volt az elsődleges szempont, hogy menő legyen, hanem a használhatóság – mint mondta, régen a porszívóknak ugyan nem volt aerodinamikus külseje, de rendesen felszívták a port.

A kiállítással ezekre a régi tárgyakra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy becsüljük meg őket, és gondolkodjunk ez azon, ma milyen szempontjaink vannak a vásárlások során. Ha kicsit el akartok szakadni a tömeges turistaprogramoktól és szeretitek a bizarr dolgokat és figurákat, érdemes felkeresni! Több fotó: ITT.

Kinemathek

A régi filmek szerelmeseinek kihagyhatatlan kiállítás. Poszterek, levelek, rengeteg fotó, filmrészletek, elsősorban a weimari köztársaság korszakából.

Panoramapunkt

Az egyértelmű volt, hogy felmegyek valamelyik kilátóra, a kérdés csak az volt, melyikre. Első gondolatom a TV torony volt az Alexanderplatzon, mégiscsak híres jelképe a városnak. De aztán utána olvastam egy kicsit a tripadvisoron, és az értékelésekből nyilvánvaló lett, hogy én ott totál frusztrált lennék: nincs ugyanis nyitott része, csak ablakon keresztül lehet fotózni, ráadásul azok elég koszosak. Így a másik lett a nyertes, a Panoramapunkt. Ugyan nem annyira magas, de ez is abszolút központi és jóval olcsóbb (a jegy ára 7.50 euró, míg a TV toronyba 17.50). A lift irtó gyors, mindenkinek bedugult a füle. Fent elég cúgos az idő, de én örültem, hogy nyitott a terasz, mert így azért sokkal jobban lehet fotózni.

Unité d’Habitation / Corbusierhaus

És végül egy csemege az építészet szerelmeseinek. Nemrég lett a világörökség része Le Corbusier svájci-francia sztárépítész és várostervező építészi munkássága, méghozzá három kontinens hét országában található épületei. Tavaly már meglátogattam egyet Stuttgartban, de most Berlinben is felkerestem egy általa tervezett, óriási lakótelepi házat.

Eléggé kiesik a belvárosból, de S-Bahnnal könnyen megközelíthető. Az S5-ről az Olympiastadion megállónál kell leszállni, és ott van rögtön, látszik is már a peronról. A bejárat nyitva van, így fel lehet menni megnézni az emeleti folyosókat, illetve a földszinten egy kis kiállítást is találni.