Advent Salzburgban – vásárokkal, finomságokkal és Csendes éjjel

Amikor másfél éve Karintiában autókáztam, menthetetlenül beleszerettem a lankás dombok és magas hegyek közt megbúvó csodás osztrák tavakba. Amikor pár hete körvonalazódott a fejemben a salzburgi adventi kirándulás terve, úgy döntöttem, útközben most is megismerkedem néhány tóval és part menti, bájos településsel. Feladtam hát a kényelmes vonatozás ötletét, és ismét autóval vágtam neki.

 

Ilyen az isler Ischlben

Első megállóm a híres barokk kisváros, Hallstatt volt, a legszebb kisvárosokról szóló toplisták gyakori szereplője. Korábban már megfordultam itt, ezért a múzeumot és a koponyákkal zsúfolt Csontházat most kihagytam, inkább csak a városka téli hangulatára voltam kíváncsi.

Hatalmas szerencsém volt, mert az utcákon alig lézengtek látogatók. Az utóbbi években meredeken nőtt a turisták száma Salzburgban és környékén,  erre járó barátaim gyakran panaszkodtak, hogy lépni sem lehet a csoportoktól. Most zavartalanul élvezhettem a szűk utcák csendjét és békéjét, pedig november utolsó hétvégéjén már itt-ott kitelepültek a karácsonyi vásárosok.

Magamba szívtam a kedves kis település hangulatát, aztán már igyekeztem is tovább Bad Ischl, a híres fürdőváros felé. A Kaiservillát zárva találtam, de engem most amúgy is főként az isler vezetett a városba. Kíváncsi voltam ugyanis, hogyan készítik abban a cukrászdában, ahol feltalálták.

A süteményt az 1950-es években alkotta meg egy Richard Kurth nevű cukrász a ma is működő Zauner cukrászdában. A patinás üzlethelyiségben manapság kétféle islert készítenek.  Az eredeti recept szerint a süteményt rumos csokoládékrémmel töltik meg, és étcsokoládéval öntik le, a másik verzió pedig lekvártöltelékkel és kávékrémbevonattal készül. Érdekes, hogy nálunk pont egy öszvér verzió honosodott meg: a ribizlilekvárral töltött, csokoládébevonatú isler.

Habozás nélkül kértem az eredeti islert, és nem akartam hinni a fülemnek, amikor a pincérnő közölte, hogy nincs, elfogyott az aznapi mennyiség. Annyira döbbent és csalódott képet vághattam, hogy megsajnált, és mégiscsak kerített nekem egyet a konyhából. Élvezettel falatoztam a tömény csokoládés édességet, bár bevallom, nekem a hazai verzió talán egy cseppet jobban ízlik a savanykás lekvárral.

Két krampusz is nekem esett

Mielőtt továbbhajtottam volna Salzburgba, St. Gilgen karácsonyi vásárába is bekukkantottam. Az egyébként is bűbájos városka karácsonyi díszekbe öltözve olyan volt, mint egy mézeskalács-település. A Városháza előtt álló, hegedülő gyerek Mozart előtt zenészek játszottak, a fabódékból sült gesztenye és forralt bor illata áradt, és a csípős hideg ellenére vidám kis csoportok verődtek össze a macskaköves utcákon.

Salzburg egyenesen tobzódik a karácsonyi vásárokban. A város több terét is elfoglalták az árusok, de még a külvárosban működő Stiegl Sörgyárban, az ország legnagyobb magán sörfőzdéjének udvarán is speciális adventi vásárt rendeztek be, természetesen forralt sörrel.

A térség speciális adventi látványossága a krampuszfutás. Több száz éves hagyományról van szó, amely Ausztria-szerte és Bajorországban is ismert. Rémisztő figurák randalíroznak a karácsonyi piacok környékén,  megzavarva a jóságos Mikulás ténykedését és szellemét. A jelmezek a mai napig csak természetes anyagból készülhetnek, és gyakran apáról fiúra szállnak.

Az ijesztő figurák virgáccsal csapkodják a járókelőket, pár suhintást nekem is el kellett szenvednem a látvány és a fotók kedvéért. Ahogy dörzsölgettem a fájó combomat, a forraltboros pultnál egy helyi hölgy megnyugtatott, hogy a virgácsozás szerencsét hoz, és ha engem ketten is elnáspángoltak, bizony szerencsés évnek nézek elébe. Így már nem is fájt annyira.

A Csendes éj nyomában

Bevallom, soha nem merült fel bennem a kérdés, ki és mikor komponálta a karácsonyi ünnepek legnépszerűbb énekét, a Csendes éjt.  Amikor az utazásra készülve a Salzburg környéki látnivalók után kutattam, kiderült, hogy errefelé van a dal szülőhelye. Ha alaposan utána akarunk járni a dolognak, három településre érdemes elzarándokolnunk.

A legfontosabb és legérdekesebb Arnsdorf, ahol Franz Xaver Gruber, a dal szerzője évtizedeken át tanított. Még ma is áll a faluban az 1771-es alapítású iskola, amely Ausztria legrégebbi ma is működő általános iskolája. Korát jól jellemzi, hogy a renoválása során nemrég 29 réteg festéket azonosítottak.

Sokáig úgy vélték, hogy a Csendes éj 1818-ban keletkezett, ekkor csendült fel ugyanis először a közeli Oberndorf kápolnájában. Mindössze néhány éve, 1995-ben került elő egy levelezés, amelyből kiderült, hogy bár a dallamot akkor írta a zeneszerző, a szöveg már két évvel korábban elkészült.  A múzeum lelkes gondnoka azt a karácsonyi betlehemet is megmutatta, amelyet az éneket komponáló tanár maga készített.

Az iskolában a mai napig hagyomány, hogy a gyerekek az advent idején hasonló figurákat gyártanak. Az oberndorfi kápolna, ahol a Csendes éj először megszólalt, ma már nem áll, csak néhány kődarab maradt meg belőle mementónak. A helyén emlékkápolna áll, ahova özönlenek is a látogatók.

A harmadik megálló Hallein, ahol a zeneszerző élete utolsó harminc évét töltötte orgonistaként és énekkarvezetőként. A templommal szemben levő kis lakásában múzeumot rendeztek be, ahol az eredeti bútorok mellett néhány hangszerét, többek közt a gitárját is megtaláljuk.

Kinek Mozart, kinek A muzsika hangja

Salzburg persze elsősorban Mozart városa. A zenészzseni szülő- és lakóháza is látogatható, dallamai pedig gyakran felcsendülnek a városban. A tengerentúli látogatók 70 százalékát azonban nem Mozart és nem a pompás barokk templomok vonzzák Salzburgba, hanem az Egyesült Államokban és ma már Ázsiában is hatalmas népszerűségnek örvendő zenés filmdráma, A muzsika hangja.

Egészen meglepő, micsoda hatása van egy öt évtizede készült filmnek a turizmusra. A városban egymást érik a „Sound of Music” túrára befizető, a musical jeles helyszíneit végigjáró csoportok.

Én persze itt is az édességeket kerestem. Végigjártam az ikonikus, régimódi salzburgi cukrászdákat, mint például a Bazart, a bécsi Sacher itteni testvérintézményét, valamint a Cafe Tomasellit, ahol az asztaloknál, tálcán mutatják be az aznapi süteménykínálatot. De a legjobban várt finomság az eredeti Mozart-golyó volt, amelyet kizárólag itt, négy Fürst-cukrászdában lehet kapni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Mozart golyó mellett számomra a város kiemelkedő élménye a Museum der Moderne volt, amely három attrakció egyben: pompás kortárs gyűjtemény, elegáns kávézó, valamint a város legjobb kilátója. Ha valakinek nincs ereje vagy ideje felkaptatni a hegytetőre, a belvárosból a gyors és kényelmes Mönchsberg-lifttel is feljuthat a múzeum bejáratához. 

Akkor is érdemes felmenni, ha a kiállítás nem érdekli az embert, mert a kilátópontról nemcsak a városra és a hidakra, de a város felett magasodó erődre is nagyszerűen ráláthatunk.

Kaland a bányában és a vécécsészék között

Halleinben nemcsak a Csendes éj, hanem a fehér arany nyomába is eredtem. Vagyis lementem a sóbányába, amely nem a termek és nem is a kissé fárasztó multimédiás bemutató miatt volt igazán érdekes. A nagy kaland az volt, ahogyan a bányában közlekedtünk. Fehér védőruhákba kellett öltözni, aztán kis vonaton, majd meredek csúszdákon érkeztünk a hegy gyomrába.

Miközben átkeltünk a félhomályos alagúton, észrevétlenül átléptük a határt. A bánya jelentős része ugyanis német területen fekszik. A körséta végén fából készült tutaj vitt át minket a titokzatos, föld alatti sós tavon, ahonnan aztán csillékkel jutottunk vissza a felszínre.

Ha valaki azt hinné, 112 ország után már nem éri meglepetés az embert, nagyot téved. Még mindig találok olyan látnivalókat, melyekkel korábban nem találkoztam. Amikor megláttam az útikönyvben, hogy Gmundenben van egy szanitermúzeum, azonnal eldöntöttem, hogy hazafelé ezt is meg kell néznem. A három teremben több tucat csodaszép WC-kagylót csodálhattam meg, többnyire 1900 körül készült mindegyik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Még egy salzburgi ínyencség

És ha már ennyi szó esett édességekről, az írás végére is tartogattam egyet. Aki mindig is szerette kihalászni a madártejből a tojáshabgaluskákat, az imádni fogja a salzburgi galuskát. Ez az édes felfújt már a 19. század közepén népszerű volt, egyike a világszerte legismertebb osztrák desszerteknek.

Egy adag salzburgi galuska három hegyvonulatból, azaz három nagy, aranysárgára sült galuskából áll.  Porcukorral gazdagon megszórva, ezüsttálon vagy ovális tálban tálalják. Egy adag három személynek is bőven elég, különösen egy kiadós vacsora végén.

A salzburgi galuskát csakis frissen szabad tálalni, ezért ritkán készítik a háziasszonyok. Inkább éttermekben rendelik családok, nagyobb baráti társaságok, és osztoznak rajta. Mivel az elkészítési ideje nagyjából 25 perc, már a rendelés elején érdemes szólni, ha a vacsora végén ilyet kér valaki.

Salzburg nemcsak nyáron vagy havas hegyekkel körülölelve varázslatos, de még az olyan szutykos novemberi időben is megkapó tud lenni, amilyet én fogtam ki. Az égbeszökő templomtornyok, a varázslatos udvarok, a zegzugos utcácskák és a fényűző kastélyok imádnivalóvá varázsolják a várost.