A trójai faló
Pergamon
2015. május 7, csütörtök
Ma ismét sokat ültünk buszban Selcuk és Canakkale között, de meglátogattunk két pompás régészeti lelőhelyet is: Pergamont és Tróját.
Pergamonban csak egy templom néhány oszlopa maradt fenn, illetve a fantasztikus panorámával bíró 10.000 férőhelyes görög színház.
A város büszkeségét, Zeusz oltárát a német régészek magukkal vitték Berlinbe. A török kormány szeretné visszakapni, és ebben az UNESCO is támogatja őket, mióta Pergamon világörökség lett. A régészeti lelőhely leglátványosabb része egy földalatti boltíves folyosó.
A mai városból a hegy tetején fekvő régi Pergamonig egy felvonóval lehet legkényelmesebben eljutni.
Trója
Trójából egyből a trójai faló ugrik be mindenkinek, és az egykori város bejáratánál építettek is egyet, a magukat fényképező turisták nagy örömére.
Trója egyszerűen egy megelevenedett történelemkönyv. Zahir elbeszéléseiben egy rakás ismerős névvel és történettel találkoztunk. Már a korai bronzkorban is laktak itt emberek, majd a történelem során újabb és újabb települések alakultak itt ki. A régészek 9 réteget tártak fel, melyet Trója I-IX néven mutatnak be a magyarázó táblákon. Trója I i.e. 3000 körül épült ki, míg az utolsó ismert város, Trója IX i.e. 85 és i.sz. 500 között virágzott. A XIX. századig a történelemtudósok nem is voltak biztosak abban, hogy Trója nem a képzelet szülötte-e. Mígnem egy német üzletember, Heinrich Schliemann engedélyt kapott 1871-ben kutatásokat folytatni a területen. Ő nem régész, hanem megszállott kincskereső volt, kifejezetten aranyra utazott. Miután nagy sietősen feltárta a környéket, kijelentette, megtalálta a híres Tróját és annak aranykincseiből megajándékozta feleségét (aki később lelépett ezekkel). Az arany többi részét Berlinbe csempészte, majd ezek a II. világháború során a szovjet csapatok kezébe kerültek. Évtizedekig nem tudták, merre vannak. Csak nemrég derült ki, hogy a moszkvai Puskin múzeumban, és persze azóta megy a vita, kié legyen. Schliemann sietős és meglehetősen hanyagul elvégzett feltárásáról az is csak később derült ki, hogy itt nem egy, hanem 2500 év során több város is létezett, folyamatosan egymásra épülve.
Guzelyal
Este hat körül érkeztünk meg Guzelyalba, ahol a Comfort Anzac hotelben lakunk, a legjobb az út során. Sok idő nem volt pihenni. Ma mindenképp mennem kellett a csoporttal vacsorázni, ma van ugyanis Zahir születésnapja és tortával köszöntöttük.
A tengerparton egy nagyszerű halétteremben vacsoráztunk, ahol mindenki maga választhatta ki a pultból, melyik halat süssék meg neki. Előételnek octopus-salátát, főételnek grillezett királyrákot ettem, szuper volt mindkettő.
Gallipoli-félsziget
2015. május 8, péntek
6-kor reggeli, 6.45-kor indulás, mintha nem is egy vakáción, hanem kiképzőtáborban lennénk. A terv az volt, hogy elérjük a 7-kor induló hajót a Gallipoli-félszigetre, ami a szállóhoz közeli kikötőből indul. Azzal viszont nem számoltunk, hogy egy autó olyan szerencsétlenül parkol az utcában, hogy a buszunk nem tud kifordulni a kis mellékutcában levő parkolóból. Bő félórás araszolgatás és ide-oda tolatás után 6.58-kor reménytelennek tűnt a helyzet. Ekkor a sík ideg sofőr, férfi utasok, hotelrecepciósok és járókelők együttes erővel kitéptek a járdából egy vasoszlopot, és így be tudta venni a busz a kanyart. Utána padlógáz a kikötőbe, miközben elképzeltük, hogy majd átugrik a busz a hajóhídon, mint a filmeken. Erre ugyan nem került sor, de úgy tűnt, pont nem férünk fel a hajóra, a busz vége lelóg. Javasoltuk, hogy mind a busz elejébe tódulunk, és majd úgy egyensúlyozzuk a hajót az átkelés során. Szerencsére addig sakkozott a többi jármű, hogy csak betuszkoltak minket is a hajó gyomrába, így pár perc késéssel ugyan, de elindultunk.
Isztambul felé visszaindulva ma csak egy program volt: a Gallipoli félsziget 1916-os emlékhelyeinek és temetőinek meglátogatása. Nem különösebben látványos program, ráadásul kifejezetten lehangoló volt látni a katonák életkorát a sírokon: legtöbbjük 18-22 évesen esett el, teljesen értelmetlenül.
Utána véget nem érő dugóban araszoltunk Isztambul felé, jóval a tervezett idő után érkeztünk meg. Az egy dolog, hogy iszonyatosan sok autó volt, a haladást az is nehezítette, hogy simán leparkolnak az autók két sorban ott, ahol nem fér el mellettük egy harmadik. Ilyenkor vár a több kilométeres kocsisor, hogy az illető megigya a teáját vagy elintézze ügyes-bajos dolgát. Elképesztő. A hotelt egy ilyen autó miatt meg se tudtuk közelíteni, de szerencsére csak két saroknyit kellett gyalogolni a csomagokkal.
Ismét a Monaco Hotelben vagyunk. Elvileg lett volna egy utolsó csoportos vacsora, de olyan hulla voltam, hogy inkább az alvást választottam.
Bursa
2015. május 9, szombat
Ma egy kirándulást szerveztem magamnak. Bursa városába kirándultam, mert ez is világörökség, és nem volt az országjárásunkban. Mindenhol azt olvastam, három óra Isztambulból, ehhez képest négy óra buszozás, ráadásul egy külvárosi buszpályaudvarról indulva. Ami viszont kellemes meglepetés volt, az maga a busz. Talán még soha nem ültem ilyen kényelmes üléseken. Volt kis TV és wifi is, úgyhogy egy szavam nem lehetett. Bursa buszpályaudvaráról további 30-45 perc bejutni helyi járattal a központba. Úgyhogy mire odaértem, lassan kezdhettem gondolkodni, hogy fogok hazajutni.
Azért megnéztem gyorsan néhány világörökségi épületet, ne jöjjek hiába. Egy régi kereskedelmi központot, ami most, pár száz évvel később is ugyanazt a funkciót tölti be, árkádjai alatt rengeteg kis üzlet van. Ezek 90%-a ugyanazt árulja: selyemsálakat.
Bekukkantottam az Ulu mecsetbe is, ami egészen különleges, mert bent, az épület közepén van a kút, ahol a hívek mosakodnak.
Ebédre a helyi specialitást, az iskender kebabot kóstoltam, amely az országban Bursa kebab néven is ismert.
Kalandos visszaút Isztambulba
Aztán irány haza. Eldöntöttem, hogy nem akarok ismét négy órát buszon ülni, inkább megpróbálkozom a bonyolultabb módszerrel. Metróval a végállomásig (Ekem nevű megálló), onnan kisbusszal a tengerpartra, majd hajóval Isztambulba. A kisbuszig ment is minden szépen, és azon megismerkedtem egy helyi lánnyal, aki szintén Isztambulba igyekezett. Mondta, majd ő megmutatja, hol kell leszállni és útba igazít. Így is lett. Leszálltunk a kikötőnél, ahol megszeppenve értesültem arról, hogy a következő hajó, sőt, aznap az összes hajó tele van. Mondták, van még egy kikötő a közelben, ott még próbálkozhatok, de nem sok esélyt adtak. És sajnos nagyon félő volt, hogy ha minden hajó megtelt előzetes jegyvételekkel, akkor hiába vesződnék azzal, hogy visszamegyek Bursába, majd ki a buszpályaudvarra (innen legalább másfél óra), ott is valószínűleg eladták már a helyeket a buszokra. Persze vasárnap este, gondolhattam volna, hogy sokan hazamennek Bursába a hétvégére, akik Isztambulban dolgoznak, és most mind igyekszik vissza. Hiába magyaráztam, hogy valahogy nekem is el kellene jutnom a szállodámba, sajnálkozó mosollyal közölték, hogy majd holnap reggel.
Újdonsült ismerősöm mindenképp segíteni próbált. Keresett egy kis iránytaxit, és elmagyarázta a sofőrnek, vigyen el a másik kikötőbe, hátha ott szerencsém lesz. Minimális volt az esély, de megpróbáltam. Ott persze közölték, hogy szintén tele van minden járatuk. Elkámpicsorodva álltam a pénztár előtt, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egy fiú valakinek jegyeket próbál eladni. A pénztáros azonnal odakiáltott neki, hogy hozza oda a fölös jegyeket, és letépett nekem egyet. Mondta, mennyit fizessek a srácnak, de persze nekem pont ekkora fogyott el a török lírám, pénzváltó meg sehol a közelben. A pénztáros jó fej volt, lehúzta a kártyám, és kivette a kasszából a pénzt a fiúnak. Hogy ezt könyvelésileg hogy oldották meg, azt nem tudom, de nem is érdekelt. A lényeg, hogy lett jegyem, Mehmet néven. Másfél órás nyugis hajózás után szerencsésen visszaértem Isztambulba, majd a kikötőből már rutinosan hazavillamosoztam a szállodába.
Sokkal több látnivalót, élmény adott ez az utazás, mint gondoltam. Az biztos, hogy egyszer még vissza kellene térni, mert az ország keleti részében is izgalmas tájakon lehet bolyongani, felkeresve több ezer évnyi történelem emlékeit.
Olvasd el a sorozat további részeit is:
Isztambul – látnivalók és praktikus tanácsok
Ankara és hőlégballonozás Kappadókia felett
Kaymakli – látogatás egy föld alatti városban
Olympus, Kas, Xanthos – rommezők földjén
Pamukkale medencéi és Epheszosz romjai