A Tatacoa sivatag

2017. február 11-12. Lassan véget ér a kolumbiai körút. Mielőtt visszatérek a fővárosba, már csak a sivatag maradt hátra.

Tierradentroból Neivába igyekeztem busszal, két menetben. Először La Platába kellett eljutni, ahova dzsipek járnak (másfél óra, 13.000 COP). Persze dupla annyian ültünk rajta, mint ahányan kényelmes lett volna. Kész tetris játék volt elrendezni a lábainkat, hogy valahogy elférjünk. A csomagjaim a tetőn utaztak, és elég durván néztek ki az út végére – most biztos nem kapnék upgrade-t business osztályra.

Innen kényelmes, nagy busz vitt tovább Neivába (bő két óra, 15.000 COP). Ideális esetben a busz kiválasztása úgy zajlana, hogy a pályaudvaron jelenlevő összes céget végigkérdezi az ember, mikor indul a következő buszuk X városba, mennyiért, mekkora, van-e rajta légkondi és wifi, majd ezeket az értékeket összesítve (mondjuk egy excel táblában:-), kiválasztja az ember a legideálisabbat. Spanyol nyelvtudás híján ez a folyamat igencsak leegyszerűsödik: az első szembejövőnek hajtogatni kezdem, hogy Neiva, Neiva, ő odavezet egy buszhoz és felülök rá. Lehet, hogy lenne olcsóbb, gyorsabb vagy jobb, de soha nem fogom megtudni.

Amikor még otthon terveztem az utat, arra gondoltam, elbuszozok egészen a Tatacoa sivatagig, de útközben az utazók többsége lebeszélt róla. Az egyetlen előny kint aludni az lenne, hogy a sivatagban ér a napfelkelte és naplemente, de a körülmények kicsit mostohák. Nincs wifi (és én esténként 4-5 órát dolgozok), nincs rendes kaja, és iszonyú forróság van éjszaka. Úgyhogy kivételesen a kényelem mellett döntöttem a potenciális jobb fotók ellenében, és inkább Neivában, a sivatagtól egy órányira levő unalmas, de szállodákkal jól ellátott nagyvárosban szálltam meg.

Másnap aztán reggel egy iránytaxival utaztam ki a sivatagba (egy óra, 15.000 COP).

Iszonyatos hőség volt, de nagyon örültem, hogy bevállaltam ezt a megállót is. Vöröslött az egész táj, különleges formájú kősziklák vettek körül, és nálamnál háromszor-négyszer magasabb a kaktuszok. Tatacoa csak a nevében sivatag (meg a hőmérő szerint), valójában száraz trópusi erdő, az éves csapadékmennyiség alapján.

Több fotó: ITT

Sétáltam egy nagy kört, de nagyon távolra azért nem merészkedtem, mert nem láttam senkit, és nem lett volna jó eltévedni. Visszafelé egy darabig egy motorral közlekedő nő vitt el. Előtte ült a hároméves-forma kislánya, így reméltem, nem vezet őrült módjára. De igen. Szerencsére épségben bejutottunk a legközelebbi faluba, Villaviejába, ahonnan meg egy autó vitt vissza Neivába.

A délutánt aztán a medence szélén töltöttem, kell egy kis pihenés is a vakáció alatt.

Szállás

Hotel Mar Azul Neiva
A buszpályaudvar közelében kerestem szállást, tudván, hogy Tierradentroból ott szállok le, másnap onnan megyek a sivatagba és visszafelé oda is érkezem – így találtam rá erre a hotelre. Csak 7.6 az értékelése a booking-on, de nem tudom, miért, szerintem szuper. Igaz, picik a szobák, de az árak is, mindössze 70.000 COP. Csendes, fürdőszobás szobák, reggelivel és a kertben szuper medencével, ráadásul nagyon-nagyon helyes az egész személyzet. Eső után pedig ilyen helyes jószágok kerülnek elő a kertből: